Franciaországban 2018-ban hoztak létre vizsgálóbizottságot a szexuális visszaélések felderítésére érdekében, tegnap hozták nyilvánosságra a végleges, 485 oldal hosszú, 2000 oldalnyi mellékletet tartalmazó jelentést:
- Legalább 216 ezer az áldozatok száma, amely 330 ezerre növekszik, ha beleszámoljuk az egyházi intézményekben dolgozó világi személyeket is
- 2900 – 3200 katolikus pap vagy szerzetes érintett
- egy elkövetőnek legalább 70 áldozata volt.
A vizsgálóbizottság elnöke, Jean-Marc Sauvé hozzátette, hogy “minimális becslésről van szó”, a tényleges számok még ennél is sokkal magasabbak lehetnek, mert a francia hivatalos adatok, akár csak a német katolikus egyház adatai csak az esetek egy töredékét tartalmazzák a kutatás nehézségei miatt, hiszen a katolikus egyház a kétezres évekig megpróbálta eltusolni a zaklatásokat.
A francia püspöki konferencia még a jelentés nyilvánosságra hozása előtt arról döntött, hogy kártérítésben részesítik az áldozatokat, minden évben megemlékeznek róluk, valamint lelki segítséget is nyújtanak a traumák feldolgozásában.
„A francia katolikus egyház vállalja a felelősséget a társadalom előtt, és bocsánatot kér”
– jelentette be a francia püspöki konferencia.
A tegnapi jelentés után pedig a francia püspöki kar így fogalmazott:
„A vizsgálat eredményei rendkívül súlyosak. Ijesztő valóságot tárnak fel, melyet nem tudtunk volna elképzelni az áldozatok és az érintett papok és szerzetesek számát tekintve. Mennyi hiba történt, amely lehetővé tette, hogy sokaknak oly sokáig kellett szenvedniük, és hogy oly kevés elkövetőt ért büntetés”
Egyre több országban vizsgálják az egyházi szexuális visszaéléseket
Németországban az utóbbi 10 évben felgyorsultak a vizsgálatok, amelyek tisztán megmutatják, hogy rendszerszintű hibák súlyosbítják az egyházi visszaélések feltárását.
Egy 2018-as jelentés szerint 1946 és 2014 között legalább 3677 gyerek vált áldozatává a katolikus egyházi személyek abúzusának Németországban. Az elkövetők mindössze 38 százaléka ellen indult eljárás, legtöbb esetben a papi rendből sem zárták ki az elkövetőket, a hazánkban is jól ismert megoldást alkalmazták a klerikusokkal szemben: áthelyezték őket egy másik egyházmegyébe.
A német és francia példa csak kettő azon országokból, ahol már évekkel ezelőtt megkezdődött az egyházon belüli szexuális visszaélések feltárása, és ilyen országokat nem csak Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon találunk. A vallási téren még az oly konzervatív Lengyelországban is felismerték a feltáró munka jelentőségét, megtisztító erejét. Legutóbb pedig Észak-Írországban jelentették be, hogy az egyházon belüli visszaéléseket kivizsgálják, az áldozatok pedig anyagi jóvátételt kapnak.
Ferenc pápa zéró toleranciát hirdetett az egyházon belüli szexuális visszaélésekkel szemben és 2019. februárjában összehívott konferenciája kijelölte az utat az abúzusok felderítése, kezelése terén. Még ebben az évben megszüntették a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos pápai titoktartását, ami megkönnyíti a polgári hatóságokkal való együttműködést. Az új törvények kötelezik az egyházi személyeknek és az elöljáróknak, hogy bejelentsék a tudomásukra jutott visszaéléseket, így az elszámoltatás nyomon követhetővé válik, az “eltussolás kultúrája” visszaszorítható.
Ferenc pápa felismerte, hogy az Egyház hitelessége forog kockán a szexuális visszaélések kezelése kapcsán, ami érinti a hatalmi és spirituális dimenziókat is. Intézkedései felhívják a figyelmet a felelősség tudatosítására, a következmények felmérésére, az igazságszolgáltatásra és a megelőzésre, hogy ezek az égbekiáltó bűnök ne ismétlődhessenek meg soha többet. Mindezek alapja viszont az átláthatóság, ami a tények feltárásával kezdődik.
Mi a helyzet Magyarországon?
Úgy tűnik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia továbbra sem követi Ausztria, Németország, Franciaország, Egyesült-Államok, Ausztrália, Észak-Írország, Lengyelország stb. példáját, és hazánkban továbbra sem állítanak fel vizsgálóbizottságot, amely feltárhatná a magyar katolikus egyházon belüli szexuális visszaélések tényeit.
Mikor jutunk el oda, hogy az üres konferenciák és “látszat-bocsánatkérések” után valós képet kaphatunk a hazai áldozatok számáról? Mikor jutunk el oda, hogy a magyar katolikus vezetők nem a mostani teljes érdektelenséggel fordulnak az áldozatok felé, hanem igazságot szolgáltatnak nekik? Mikor és hogyan kaphatnak segítséget a magyar áldozatok? Milyen intézkedések fogják biztosítani azt, hogy soha többé ne forduljanak elő az egyházban az ember méltósága elleni bűncselekmények?
Égető kérdések, amelyek megválaszolása dönti el az Egyház hitelességének jövőjét és nem a frissen meszelt templomfalak és állami pénzből rendezett kongresszusok.
Jézsó Tamás