Nagy Gergely református teológus kritika tárgyává tett egyes keresztény teológiai gondolatokat. Perintfalvi Rita egy interjújából vonta le (többek között) azt a következtetést, hogy a teológusnő számára Jézus nem az igazi mester. A kritika természetesen nemcsak Nagy joga, de szakmájából adódóan kifejezetten kötelessége. Jelen írásomban (szándékaim szerint) világossá teszem, hogy református keresztény értelmiségiként miért esik nehezemre, hogy teljesen komolyan vegyem Nagy közéleti és szakmai megnyilvánulásait. Egyben reagálok néhány gondolatára. Abban reménykedem, hogy a helyzet változhat, és eljön az idő, amikor bizalmatlanságom teljesen megszűnik. Nagy Gergely társadalmi és szakmai missziója ugyanis meglátásom szerint léket kapott, és hajójába szép csendben szivárog befelé a víz. Persze ezzel egyáltalán nincs egyedül. Márpedig ki száll fel szívesen egy süllyedő hajóra, hacsak nem azért, hogy betömje a léket, a keresztény felebaráti szeretet jegyében? Erre vállalkozunk most mi is, fenntartva a jogot, hogy bármikor a mentőcsónakba szálljunk.
Monostori Tibor Írása

Kép: www.origo.hu

Ki kinek a mestere?

Az eredeti írásból nyilvánvaló, hogy Perintfalvi Rita nem Jézusról beszélt, hanem egy bármely hívő számára fontos személyes, fontos, hiteles spirituális tanítóról,amikor azt mondta: Aki azt mondja magáról: „én vagyok az”, biztosan nem az igazi mester.  Ezt Nagy is elismeri, és próbálja úgy beállítani az eredeti szöveget, mintha a speciális helyzetre adott Perintfalvi-komment valójában általános lenne, és minden (emberi és isteni) tanítóra vonatkozna. Ennek az állításnak csak javára válna a bizonyítás, ez azonban elmarad, így a „bizonyítás” a sugalmazás és a célozgatás szintjére helyeződik.

Akárcsak az a Nagy-állítás, miszerint „problémás, szakmaiatlan és irracionális” az a Perintfalvi-megállapítás, miszerint jó az igazi mester közelében lenni, mert mellette szégyenkezés nélkül az lehet, aki. (Itt említjük azt a Nagy-csúsztatást, hogy Perintfalvi nem azt mondja, hogy „azért jó”, hanem csak azt, hogy „jó”, tehát legfeljebb „azért is jó”.) Itt Nagy legalább két logikai hibát követ el: egyrészt, mi van akkor, ha Perintfalvi „megtért”, „újjászületett” és már megtérve érzi ezt? Miért zárja ezt ki Nagy? Másrészt, még ha Jézusra a fenti megállapítás nem is igaz megtérés és újjászületés nélkül, a földi tanítókra bizonyos értelemben nem éppen ez az igaz? Nem éppen azért vannak földi példaképeink és mestereink tanáraink, családtagjaink, barátaink között, mert mellettük önmagunk lehetünk és megnyílhatunk? És (jó esetben) nem azért nyílunk meg nekik, mert ezek a mesterek manipulálnak minket, hanem mert olyan összefüggéseket, igazságokat, színeket mutatnak meg nekünk, amelyeknek a segítségével harmóniába kerülhetünk magunkkal és a világgal, és ezáltal még tisztábban felragyoghat nekünk a teremtőnk és megváltónk? Hány szent, vagy épp példaértékű keresztény életet élő ember van a történelemben, akinek egy másik ember, egy igehirdetés, egy alkalom nyitotta fel a szemét? Ez éppúgy igaz még a reformátusoknál is, akik hisznek a megelőző kegyelemben és az előzetes kiválasztásban. Nem kellene megköszönnie Nagy Gergelynek legalább lábjegyzetben, hogy a teológusnő valamilyen időtállóra és igazoltra felhívta a figyelmet?

Természetesen az egész Nagy-cikk jórészt célját vesztett, hiszen Perintfalvi egy spirituális földi tanítóról beszél, míg Nagy Jézusról és a jézusi parancsokról. A bűnről szóló megállapításokra (Nagy Gergely kifogásolja, hogy ellenfele a prédikációkban kevesebb teret adna a bűnökről és a megtérésről szóló tanításoknak) nem térek ki –  Perintfalvi ebben az interjúban a misztikus énjét mutatja, éppen ezért természetes, hogy más következtetésekre jut, mint Nagy.

2. Nagy Gergely közéleti és társadalompolitikai nézetei

Azért ne eresszük el olyan könnyen a bűn témáját, már csak azért sem, mert Nagy behozza a csalást, házasságtörést, hazugságot, mint bűnöket, amikről természetesen (szerinte) kiemelt helyen kellene mindig szólni. Lássuk akkor, hol is nyilvánult(ak) meg mostanában Nagy Gergely (és társai).

Nagy közéleti téren vállalhatatlan orgánumukkal tapsol együtt. Kritikáját a vasarnap.hu szemlézte, amely nemrég interjút közölt vele. A Vasárnap napjaink egyik legszélsőségesebb közéleti portálja, az amerikai Infowars, Newsmax és OAN szintjén áll. Vannak természetesen színvonalas anyagok is és jó interjúk, ahogy a fenti USA-beli portálokon is: a közélet soha nem fekete-fehér. A magyar oldal azonban sorra közli a felelős keresztény értelmiségi számára vállalhatatlan publicisztikákat és elemzéseket is.

Pár hete újabb szintet lépett az oldal: a Vasarnap.hu főszerkesztője, Vágvölgyi Gergely a HírTv-ben a következőket nyilatkozta a számára nem szimpatikus európai és magyar emberekről, köztük a kereszténydemokrata bajor miniszterelnökről:  „azokkal, akiknek nincsen hazájuk, akiknek nincsen Istenük, akiknek nincsen tisztességük, nincsen gerincük, nincsen lelkük, velük nincs párbeszéd, egyszerűen azért, mert nem lehet párbeszédet folytatni, mert nincs hozzá közös alap. Aki elárulja, ha kell, két darab Facebook-like-ért a saját hazáját, nemzetét, azzal véletlenül sem, egy másodpercet ne fordítsunk arra, …”.

Nagy Gergely (és társai) ezen az oldalon szerepelnek, ezt legitimálják. Ez természetesen szívük joga. A vasarnap.hu újságíróiért természetesen imádkozom. Bűnös emberként éppúgy kegyelemre szorulok, mint ők. Mégis, engedtessék meg, hogy megosszam: megdöbbenve látom az összeesküvéselméletekre, érzelmekre és vulgárkereszténységre építő portállal való közösségvállalást református keresztények részéről. A szélsőségek márpedig sohasem hosszú életűek.

Ezekhez képest már szinte eltörpül, hogy Nagy Gergely Kálvinnal és Lutherrel egyetértve, egy helyütt őket idézi a nők egyházban (és társadalomban) betöltött szerepéről: „De az asszonynál nem ez a helyzet, aki természeténél fogva, (vagyis az Istennek rendes törvénye szerint) engedelmességre született. Mert a nőuralmat, mint valami szörnyűséget minden okos ember visszautasította mindig. Ezért bizonyos tekintetben összekeveredik az ég és a föld, ha az asszonyok a tanítás jogát magukhoz ragadják. Azt parancsolja tehát az apostol, hogy csendességben legyenek.” (Kálvin) „Ezt a különbséget a természet és Isten teremtése is megállapítja, hogy asszony és még kevésbé gyermek, vagy bolond kezében kormány ne legyen és ne lehessen, amit a tapasztalat is igazol.” (Luther)

3. Formális logika és társai

Azt nem tudom, hogy a Nagy Gergellyel vitázók ismerik-e a fenti pontokat, az viszont jól látható, hogy Nagy Gergely nem mindig sáfárkodik jól a formális logika eszközkészletével. Fentebb igyekeztem rámutatni, hogy miért nem sikerült bizonyítania Nagynak, hogy a Perintfalvi-interjú „logikai ellentmondásokat” tartalmaz. A helyzetet két dolog teszi Nagy Gergely esetében kínossá. Egyrészt, személyében olyasvalaki hivatkozik logikai ellentmondásokra, aki olyan teológiákat képvisel (elsősorban a kálvinit), ami hemzseg a filozófia- és teológiatudomány által ezerszer megénekelt belső ellentmondásoktól és paradoxonoktól. Másrészt, miközben a „misztika” Perintfalviját szapulja, pontosan tudja, hogy a kálvini-református teológiák maguk is tele vannak misztikus elemekkel. Persze nyilván nem így hívják őket, de a Holt-tengert el lehetne rekeszteni azokkal az ellentmondó igehelyekkel, amelynek végső feloldása az, hogy ez bizony Isten szent titka, a Szentháromságtól a kettős predesztinációig. Tudom persze, hogy két teljesen különböző misztikumról beszélünk, de Nagy ne tegyen úgy, mintha teológiájának minden eleme sziklákon állna.

Végül: kifejezetten rossz iránynak tartom, hogy valaki bizonyos keresztény teológiai irányzatokat mint egyedül érvényeseket abszolutizál. Természetesen megértem, sőt, szükségesnek tartom, ha egy felekezet tagja, vagy egy egyházi vezető vagy gyülekezet beosztottja azonosul egy ilyennel, és egyedül igaznak tartja. Más irányzatok keresztény voltát nem elfogadni azonban régi hiba. Ez jól ismert a Kálvinista Apologetika vitafórumain is, amelyek során Nagy vitapartnerei vigyázzba vágják magukat Nagy keresztény teológiai álláspontja kapcsán, amikor meglepődve tapasztalják, hogy egy ilyen álláspont (ezt, magam is keresztény lévén, pontosan tudom) teljesen koherens, a 21. században is jól védhető, sőt kifejezetten vonzó lehet. Csakhogy Nagy gyakran azt már nem köti az orrukra, hogy maga a keresztény teológia is rendkívül gazdag, és vitapartnerei (tisztelet a kivételnek) semmit sem tudnak azokról a teológiákról, amelyek mentén Nagy egyes érvei érvényüket vesztenék. Nagy tehát gyakran leválaszt a gazdag keresztény teológiákról egy szeletet, mégpedig gondosan egy bizonyos szeletet és értelmezést, hogy ezt egyedüli keresztényként beállítva előnybe kerüljön a vitapartnereivel szemben.

Mintha most is ez történt volna.

Zárszó

Beszámolók szerint, amikor a Titanic süllyedni kezdett, a hajó zenekarának tagjai végig zenéltek. Az utolsó dal nem volt más, mint a „Hadd menjek, Istenem, mindig feléd” (természetesen valamelyik eredeti, angol nyelvű változat). Engedtessék meg, hogy a fentebb kifejtett okok miatt inkább annak örüljek, hogy egyes keresztények nem szállnak fel Nagy hajójára, és nem szeretnének az elbizakodottság, az önhittség, egyszóval Bábel tengeri tornyának monstrumán hosszabb távon berendezkedni. Inkább a mentőcsónakokon biztonságosan partra érve szeretnék hirdetni, megannyi hibával, bűnnel, gyarlósággal az igét.

Szerző: Monostori Tibor PhD, közgazdász, történész