A férfi dominancia gyökerei evolúciós szempontból
A női nem elnyomott, a „férfi győzött a kezdetek kezdetén” summázza a nemek bonyolult viszonyát a 20. század egyik legnagyobb hatású, feminista filozófusa Simone de Beauvoir. Úgy tűnhet, hogy ez az állapot már a kezdetek kezdetétől így van, egy férfi központú társadalomban élünk, amelyben a női létezés, bár kétségtelenül van változás e téren, mégis jószerével láthatatlan (Caroline Criado Perez ír erről részletesen könyvében).
Ugyanakkor az elmúlt pár évtizedben zajló nehéz és sokszor reménytelennek tűnő küzdelem során számos olyan gyakorlat és hiedelem dőlt meg, amelyek évszázadokon keresztül tartották magukat, és amelyekről azt gondolták, hogy ez mindig is így volt és mindig így is lesz. Hát, kiderült, hogy nem, nem lesz mindig így, mégsem dőlt össze a világ. (most nem részletezném mindazon hiedelmek vastag gyűjteményét, itt egy link, ahol szemezgetni lehet a nőkről alkotott „hízelgő” képzetekből) A kérdés viszont felmerül, hogy ha a patriarchális társadalmi berendezkedés nem szükségszerű, akkor mikor és hogyan kezdődött mindez?
https://weheartit.com/entry/327643450
Sokat köszönhetünk a nőmozgalmaknak, amiért arra buzdítanak, hogy megkérdőjelezzük a berögzült, nőket érintő sztereotípiákat
Harc a génekért?
Ahhoz, hogy benézzünk a berögzült, férfiaknak kedvező társadalmi struktúrák mögé évezredeket kell visszamenni (egyes antropológusok szerint a mezőgazdasági forradalom előttig). Az emberi történelem ősi eseményei, a férfiak és nők együttélése, utódaik túlélésének érdekében kialakult szokás-és szabályrendszerek fontos magvai azoknak a berögzült patriarchális mintáknak, amelyek mind a mai napig felfedezhetők számos kultúra gyökerében. Richard Alexander antropológus szavaival élve
a kultúra nem más, mint a reproduktív rendszer gigantikus kiterjesztése.
Tehát, az evolúciós elméletek szerint az emberi társadalmak szerkezetét alapvetően formálta a természetes kiválasztódás és a reproduktív fitness („A génszelekció értelemben jó a fittnesse annak az élőlénynek, mely sok utód létrehozásával génjeit nagy számban sikeresen továbbadja a következő generációnak.” ). Közeli az összefüggés a kultúrák alapvető motívumai között és annak hatékonysága az egyének számára az inkluzív fitness („Az inkluzív fitness rokonszelekciót feltételez, miszerint adott egyed fitnesse a rokonai fitnessétõl is függ, mivel génjeik részben közösek. A rokonok reproduktív sikerét segítve (akár a szaporodásról való lemondás fejében, az egyed fitnesse közvetve nőhet a rokonokban lévő génmásolatok továbbélésével.”) maximalizálásában.
Aitch illusztrációja
https://www.juxtapoz.com/illustration/aitch-s-beautiful-us/
Barbara Smuts antropológus szintén a patriarchátus evolúciós eredetével foglalkozott és azt találta, hogy az embereknél elterjedtebb a férfi dominancia és erősebb férfi kontroll a női szexualitás felett a többi főemlőssel összevetve. Smuts felhívja a figyelmünket arra, hogy amikor a férfiak agresszióval próbálják kontroll alatt tartani a női szexualitást, az nem azért történik mert a férfiak alapvetően agresszívek lennének a nők pedig engedelmesek, hanem azért, mert az agresszív eszközök használata hatékony politikai eszköz arra, hogy ily módon domináljanak a nők fölött és szabályozzák őket, fokozva a reproduktív esélyeiket. Fontos kiemelni, hogy az agresszió, mint eszköz nem törvényszerű, hanem attól függ, hogy bizonyos körülmények között kifizetődő-e azok alkalmazása. Más szóval olyan-e a társadalmi környezet, amelyben a nő elnyomása előnyökkel jár a másik nem számára?
Női szexualitás ereje
Szóval, az evolúciós elmélet kutatói központi feltevése az, hogy a férfi reprodukciós sikere a női szexualitás köré központosul, hiszen a nők intenzív munkája nélkül, az utód kihordása és táplálása nélkül, a férfi nem képes tovább szaporítani önmagát. Így az első nagy konfliktust az emberiség történelmében a nők és férfiak között feszülő eltérő szaporodási érdekek jelentették. Röviden ennek az a különbség az alapja, hogy míg a nők a megtermékenyülés után nem képesek rögtön újabb és újabb utódokat létrehozni, ezzel szemben a férfiak nem ütköznek ilyen akadályba. Tehát a nő a megtermékenyüléssel belép a „faj szolgálatába, hogy hosszú hónapok kínos munkájával elvégezze a rárótt feladatokat: a magzat kihordását, a szülést, a szoptatást (de Beauvoir 1971: 290).” Mindez idő alatt nem képes újabb utódokat nemzeni még több férfinak, így az ő szaporodási lehetőségeiket némiképp korlátozza az, hogy a másik nem többet fektet a szülőségbe. Noha az evolúciós logika látszólag messziről közelít, de ha mindezt végig zongoráztuk, most kanyarodunk vissza ahhoz az állításhoz, hogy a kultúra lényegében a férfi reprodukciós sikerét segíti elő.
Joseph Lorusso festménye
https://www.tuttartpitturasculturapoesiamusica.com/2012/09/Joseph-Lorusso.html
Kontrollgyakorlatok a női testen
Az első ilyen gyakorlat, amely a tradicionális emberi társadalmakban meggátolja a hatékony női ellenállást az a patrilokális életforma, amely azt jelenti, hogy a szexuálisan érett lány elhagyja a születési családját, és a férfi családi csoportjához csatlakozik. Bár itt jellemzően a hagyományos társadalmakról, sőt a vadászó-gyűjtögető embercsoportokról beszélnek az antropológusok érdekes, hogy például a magyar nyelvben el lehet csípni ennek a hagyományos szokásnak a nyomait a házassághoz kapcsolódó kifejezésekben: a nő feleségül megy, hozzá megy, míg a férfi megkéri, elveszi, hozzá jönnek.
Tehát a patrilokális életforma következtében olyan közösségek alakulnak ki, amelyekben a férfiakat rokoni kötelék fűzi egymáshoz, vérszövetségesei a csoporton belüli tagoknak, és riválisai a csoporton kívülieknek. Ezzel szemben a nők alapvetően elveszítik a születési családjuk támogatását, a női kapcsolatháló védelmét.
Az idők során a fizikai fölényből fakadó erő a politikai hatalmat is magához vette. Ennek a következménye, hogy amikor az emberek elkezdték törvényekkel szabályozni a közösség életét, alapvetően meg lehet figyelni, hogy a kiépülő jogrendszer szintén a férfi reprodukciós sikerét és érdekeit vette figyelembe. Például úgy, hogy a poligámia (többnejűség) (a mai napig) sokkal több helyen törvényes együttélési forma, mint a poliandria (többférjűség).
A házasság intézményének törvényes keretei sokáig kettős mércével mérték a férfi és a nő által elkövetett hűtlenséget, házasságtörést és korlátozták a női családtagok örökléshez való jogát. A válás feltételei is kedvezőbbek voltak a férfiak számára. A házasulandó lányok korhatárának jogi úton való felemelése is jelentősen növeli a két nem egyenlőségének mértékét, ami jelzi, hogy az intézkedés előtt a nagy, sokszor több évtizedes korkülönbség súlyos aszimmetriát okozott a házastársak között.
Monica Barengo Suonko
https://suonko.tumblr.com/post/155363946588/by-monica-barengo
A két nem viszonyát nem csupán törvények, hanem a kapcsolatot és a (női) szexualitást körül ölelő szokások és kulturális mintázatok is mélyen formálták.
Bár a szűziség mítosza, kezd kikopni a nyugati társadalmakból, napjainkban is élénken érezteti hatását bizonyos vallási, kulturális közösségekben, amelyekben erkölcsi, vallási és misztikus értéket tulajdonítanak a tisztaságnak. A patriarchátus eme szigorú erkölcsi megkövetelése anno (némely tájékán a világnak még most is) szintén a férfi utódainak védelmét szolgálta. Tehát a nő se a házasság előtt, sem pedig hitvesként nem lehet másé, hiszen, ha ez megtörténik akkor egyrészt a férfi „birtokára” más is bemerészkedik, másrészt pedig, az evolúciós lencsén keresztül szemlélve a férfi saját szaporodása kerül veszélybe, hiszen fennáll annak az esélye, hogy egy másik férfi génállományát, utódját neveli fel, látja el erőforrásokkal.
Természetesen, ha nem lenne egyértelmű, nem arról van szó, hogy minden férfi agresszív és elnyomja a másik nemet, sem arról, hogy az ember előtt, primitív, állatias lény szerűen kizárólag a saját génkészletének a tovább örökítése lebeg életcélként. Nem. A kortárs társadalmak nem tükrözik egy-az-egyben a felvázolt evolúciós nézőpontot, de mindenképpen tanulságos visszatekinteni százezer évekkel ezelőttre és látni azt, hogy az ősi, férfi alkotta szövetségben gyakorolt dominancia a később kialakult patriarchátus csírája, és bizonyos elemeiben még a mai napig tetten érhető néhány berögződött szokásban.
Szerző: Bonifert G. Rita
Forrásként felhasznált irodalom:
M. Hudson, Valerie-B. Spanvill, Bonnie-Caprioli, Mary-Emett, Chad (2014): Sex and World Peace. Columbia University Press. New York
de Beauvoir, Simone(1971): A második nem. Gondolat. Budapest