Búcsúzó sorok egy hajdani „tini-teológustól”
93 esztendős korában, 2021. április 6-án meghalt Hans Küng. Az emlékező sorok leginkább az „egyház- és pápakritikust” emlegetik, jóllehet ő maga tiltakozott a leghevesebben ez ellen a megjelölés ellen. Természetesen az újságírói túlzások is megjelennek: „népszerű egyházkritikus, jámbor rebellis és reformátor”, avagy kicsit talán józanabbul: „kiváló teológus, az ökumené és a világvallások közti párbeszéd szenvedélyes elkötelezettje”. Nyilván mindegyikben van valami kicsit vagy erősebb mértékben találó megfogalmazás.
Küng maga tudatosan készült a „hazatérésre”. 2013-ban befejezett visszaemlékezései harmadik kötetének utolsó fejezetében részletesen ír ereje hanyatlásáról, az egyre erőteljesebben megmutatkozó Parkinson-kórról, a temérdek, naponta beveendő tablettáról. A Timóteushoz írt második levélből idéz: „elérkezett elköltözésem ideje“ (4,6). 2018 áprilisában a tübingeni egyetemen 90. születésnapját ünneplik. Az ünnepi szónok, az evangélikus teológusnő, püspök így emlékezik vissza:
„A terem zsúfolásig telt. Amikor Küngöt tolószékben a Weltethos Alapítvány főtitkára betolta a terembe, mindenki fölállt és tapsolt. Tiszteletüket akarták kifejezni Hans Küng életműve előtt, de egyúttal vonzódásukat is ez iránt az annyira különleges ember iránt. Rendkívüli képzettségű, bámulatos olvasottsággal. De teológiája nem csak az egyetemi körökben talált visszhangra, hanem az emberek és a társadalom életében is.”
Valóban sokan tekintették olyannak, aki útmutatást adott, útitársként szegődött a mindennapi problémákkal küzdő emberek mellé. Nem csak főműve, a Christ sein volt hosszú ideig a legolvasottabb és legkeresettebb német könyvek egyike (magyarul máig nem jelent meg), hanem összefoglaló 20 tézise a kereszténységről a felnőtt, vagy éppen felnőtté váló keresztény katekézisek fontos segédkönyve lett. Talán jellemzőnek is mondható, hogy ez a rövid összegzés ugyan létezik magyar fordításban, de alig érte el a magyar keresztény olvasókat. Ezek a tézisek máig saját útjukat járják és igaza lett Küngnek, amikor az előszóban arról beszélt, hogy nem tartóztathatják fel azok, akik az eretnekség után vadásznak, de segít mindazoknak, akik nem csak jobban megközelíthető krisztusi tanokra vágynak, hanem elsősorban jobb keresztények szeretnének lenni. Ez a hang sokakat előszörre talán megrémít, elidegenít, de valójában szembesülésre buzdít. Mert mindenképpen fel kell tennünk magunknak a kérdést: Miért is vagyunk keresztények? Ki is volt valójában Jézus? És – főként – mit jelent kereszténynek lenni, Christ sein? Egyik tézisében így fogalmaz:
„Jézus egyáltalán nem volt pap. ’Laikus’ volt, aki feltűnő módon nem kötött házasságot, egy laikus mozgalmat vezetett.”
Ez a nagyon egyszerű és világos, mindenki számára érthető megfogalmazás, ami nyomán sokan elbizonytalanodottak közül ismét rátaláltak arra az útra, amelyet keresztényként érdemes járni. Ilyen módon Küng útitárs lett.
De a kis könyv (inkább füzet) egy másik megfogalmazása is „lelkiismeretvizsgálat” tárgya lehet. Ebben pedig pregnáns és egyszerű megfogalmazását találjuk annak, mit is jelent kereszténynek lenni:
„… Jézus Krisztust követve a mai világban igazán emberségesen élni, cselekedni, szenvedni és meghalni – örömben és szerencsétlenség közepette, életünkben és halálunkban az Isten megtartásában bízva és az embereken segítve.”
Az 1988-ban megjelent magyar kiadáshoz Küng maga írt ajánló sorokat. Ebben olvashatjuk:
„Svájc, spontán rokonszenvet érez minden hasonlóan kicsi és bátor állam iránt; ilyen Magyarország. Szívesen emlékezem vissza közös római tanulmányaink éveiben szerzett magyar barátaimra, s a tübingeni egyetem katolikus teológiai karának látogatására a budapesti teológiai akadémián és a pannonhalmi kolostorban. Innét tudom, hogy keresztény életet élni többféleképpen lehet Magyarországon is, akárcsak Svájcban, Európában, Ázsiában vagy Afrikában. De ha ugyanannak a krisztusi üzenetnek minden emberhez kell szólnia, akkor az is szükséges, hogy a keresztény életnek legyenek a különböző országokban és kontinenseken közös konstansai és struktúrái. Épp ezeket a konstansokat és struktúrákat akartam én ezekben a tételekben megmutatni. – »Tételek kiszögezésével« más teológusoknak már voltak hajdan rossz tapasztalatai az Egyházban. A szerző azt reméli, hogy ezekkel a tételekkel – változó világban és változott Egyházban – jobb sorsra jut.”
Miként közismert, ez a „jobb sors” valójában már a fenti sorok keletkezése idején sem volt valóság Küng számára. 1979 decemberében római nyomásra távoznia kellett a tübingeni egyetem katolikus teológiai fakultásáról. Saját visszaemlékezései szerint életének legnehezebb hónapjait élte át. Azonban az egyetem talált megoldást, nem akarta elveszíteni azt a szellemi potenciált, amelyet a Küng által képviselt teológia, ökumenikus párbeszéd jelent: létrehozott számára egy karoktól független intézetet. Természetesen merül fel az a kérdés, amelyet a Christ in der Gegenwart korábbi főszerkesztője fogalmazott meg:
„A svájci-tübingeni tudós kétségtelenül a hit elismert tanítójaként ´apostoli´ tekintély – immáron hivatalos (egyházi) tanítási engedély nélkül. Az emberek szívesen hallgatják, vitáznak vele. Ahová csak eljut, kritikus közönségre számíthat. Olyanokra, akik nem elégszenek meg azzal, amit az egyházi tanítóhivatal szokásos teológiai ajánlatként nyújt. Küng nem rábeszél, hanem sokaknak a lelkéből beszél. De hogyan lehet az, hogy az egyház vonakodik attól, hogy legjobbjai egyikét rehabilitálja?”
Igen, Küng fiatal teológusként egyike volt a befolyásos zsinati szakértőknek. Ezért is nevezték „tini-teológusnak”. Úgy gondolta, hogy a zsinat pusztán az egyház megújulásának a kezdetét jelenti. Természetesnek tekinti, hogy felvesse azokat a problémákat, amelyek a második vatikáni zsinaton ugyan már előkerültek, de tovább-gondolásra, sőt cselekvésre, reformokra sarkallhatnának. Csak néhány illusztrációként: az ökumené kérdése, a kötelező papi cölibátus, a pápai tévedhetetlenség, a nők pappá szentelése, stb-stb.
Míg a hivatalosan támogatott magyar katolikus folyóiratok (Teológia, Vigilia) a hetvenes években egy-egy tanulmányát megjelentették, a hivatalos római tanítás-megvonás után nem találunk ezekben a folyóiratokban tőle semmit. Küng közvetlenül a római határozat után mindennek ellenére egyfajta hűségnyilatkozatot tesz, amely 1980 januárjában több nyugati újságban, hetilapban megjelenik. Magyarul a Mérleg folyóirat 1980/1. számában (60-64.o.) találhatjuk Miért maradok katolikus? címmel szemelvényes fordításban. Egyetlen mondatot emeljünk ki ebből a gondolatmenetből, amely a címben feltett kérdésre adott válasz is egyben: „Nem csupán katolikus származásom miatt, hanem egy nagyszerű lehetőségként felismert életfeladat miatt is”. Jóllehet a „lehetőség” a katolikus teológiai fakultás keretein belül nem maradt meg, de tudósként, könyveket író, emberekre nagy hatást gyakorló teológusként továbbra is „életfeladatként” valósul meg. Mindeközben papként továbbra is lelkipásztor marad, útitárs azok számára, akik ezt igénybe veszik. Párbeszédet folytat a tudomány, művészet világával, jelentős meglátásokat tesz közzé és ezek hívő módon való feldolgozását sürgeti. Jóval a hivatalos teológia berkein túlmutat mindaz, ami a vallások közötti párbeszéd kapcsán munkája nyomán megvalósul. A magyarul is elérhető kötetek (Európa, Egyházfórum, Palatinus kiadók, valamint egy győri magánkiadás) szépen tanúskodnak minderről. Alapvető meglátása, amely szerint a béke lehetősége a vallások közötti párbeszéd, illetve az azokban megvalósuló etikai alapvetés lehet, mára szinte közhelynek tűnik.
Utolsó éveiben jó érzéssel nyugtázza Ferenc pápa megválasztását, közvetlen stílusát. Nagyra értékeli, hogy az új pápa személyesen válaszol levelére, betegségében együttérzéséről biztosítja.
Hatalmas irodalmi munkássága (Herder kiadó 24 kötete!) nyilván sok olyan ösztönzést adhat, aminek a feldolgozása még sok munkát igényel. Közel tíz esztendeje tette közzé „szellemi örökségét”. Ebben az egyházra és a világra vonatkozó reményének ad hangot: bízik abban, hogy a keresztények egymás között kiengesztelődnek, a vallások és a nemzetek egymás között békés közösséget élnek meg. Jól tudja, hogy álma Martin Luther Kinghez hasonlóan életében nem valósul meg. De bízik abban, hogy mindez vele együtt nem száll sírba, hanem egész nemzedékek vágya marad a békésebb, igazságosabb és humánusabb világ elérése felé. Majd rákérdez arra is, hogy mi lesz vele.
„Abban remélek, hogy egyszer csak valamennyi ellentmondás feloldódik előttem, létezik a harmóniában, békében és boldogságban való lét és ebben végső soron én is részesedhetek. Ez az, amit az egész keresztény hagyomány egyszerűen látomásnak, visio beatificanak, ´boldogító látásnak´ nevez. … Ebben teljesedik ki számomra az, amit hiszek – így remélem.”
Szerző: Balogh Vilmos Szilárd