Beszélnünk kell arról, miért érzik a melegek kitaszítva magukat a gyülekezeteinkből. Református emberként régóta gondolkozom rajta, hogyan tudnánk a melegek körében is valódi missziót végezni. Az első lépés szerintem az, hogy megvizsgáljuk önmagunkat.

A melegség keresztyén szempontú megítéléséről sokat lehet manapság olvasni az interneten. A saját református baráti körömben legtöbbször a következő érveket és ellenérveket hallom ezzel kapcsolatban:

Érv: A homoszexualitás a Biblia szerint bűn. Erre már a mózesi törvények felhívják a figyelmet (III Móz 20:13). Az Újszövetség pedig megerősíti (I Kor 6:9, Róma 1:26). Tehát, nem kérdés, hogy bűn, mindenféle szempontból.

Ellenérv: Homoszexuálisnak lenni az orvostudomány jelenlegi állása szerint egy születési jellegzetesség (ahogy pl. a kék szem). Valamilyennek születni hogy lehet bűn? 

Válasz érv: A homoszexuális cselekedet a bűnös dolog. Ahogy a hazudni meg lopni is döntés kérdése, ugyanúgy a homoszexuális tevékenységben való részvétel is az. A homoszexuálisnak született embernek fel kell adnia az életformáját: meg kell térnie, és akkor majd Isten segít neki megmaradni a hitben, és letenni a bűnt.

Ezzel a válasszal nehéz vitatkozni. De nekem azért vannak fenntartásaim. (Már arról sem vagyok teljes mértékben meggyőződve, hogy a Biblia ide vonatkozó verseit szabad-e szó szerint venni, de itt most elfogadom azt a kiindulási pontot, hogy a homoszexuális cselekedet tényleg bűn, és ebből kiindulva fogom továbbgondolni a helyzetet.)

Ugyanis vannak más bűnök is, melyek nagyon hasonló módon szerepelnek a Bibliában, tehát amiket mind az Ó-, mind az Újszövetség megemlít.

Nézzünk meg két másikat. A homoszexuális cselekedethez hasonlóan az is bűn, ha valaki felbontja a házasságát (Ószöv.: Mal 2:16, Márk 10:12; Újszöv.: Luk 16:18, I Kor 7:10). Illetve az is, ha hetednapon munkát végez (Ószöv.: II Móz 31:12, IV Móz 15:32-36; Újszöv.: Márk 2:27, Ján 5:17, Apcs 20:7, I Kor 16:2). Mindkét bűnös tettet megemlíti a mózesi törvény, és megerősíti az Újszövetség is: pont, ahogy a homoszexuális cselekedetet. Azért hozom ezeket párhuzamnak, hogy lássuk, kettős mércét alkalmazunk-e, ha a homoszexualitásról van szó.

És szerintem igenis kettős mércét alkalmazunk. Hogy miért?

Képzeljük el, hogy elmegy egy érdeklődő ember a péntek esti bibliaórára. Rövid bemutatkozás során kiderül, hogy épp válófélben van. Rajta kívülálló okok miatt, sajnos, ugyanis a házastársa elhagyta, hogy valaki mással éljen. Ő maga szeretett volna dolgozni a házasság megmentésén, tudja, hogy a válás a Biblia alapján bűn, de… nem rajta múlott, hiszen a partnere a megkérdezése nélkül elhagyta őt.

Hogy reagál a bibliaórán erre a lelkész és a közösség? Tapasztalatom szerint a józan észt követik, és nem mondják azt az újonnan érkezett, útkereső érdeklődőnek, hogy „csak akkor üdvözülhetsz, ha nem válsz el”. Nem, nem mondják, hogy „bár rajtad kívülálló okok miatt kényszerülsz válásra, a te döntésed, hogy elengeded-e a menni akaró házastársadat. Ha igen, az bűnös cselekedet. Itt meg itt vannak a bibliai versek, amik pont ezt mondják. Szóval ha Isten közelében akarsz élni, akkor benne maradsz a megromlott házasságodban!” Már a felvetés is abszurdnak, valóságtól elrugaszkodottnak hangzik.

De vegyünk egy másik példát. Egy régi gyülekezeti tag anyagilag rossz helyzetbe kerül önmagán kívül álló okok miatt (pl. bedőlt a devizahitele). Négy gyereke van, el kell őket tartani valahogy. A cég, ahol dolgozik, fölajánlja, hogy vasárnap is bemehet dolgozni kétszeres fizetésért. Tényleg, tényleg nagyon kell a pénz, hónapok óta csúszik a számlafizetés, hó végén mostanában már csak krumplit esznek krumplival. Jön a tél, fűteni is kell. Ennek az illetőnek egészen biztosan nem fogja azt tanácsolni a lelkész és a gyülekezeti tagok, hogy „márpedig a hetedik nap szent, és akármilyenek a körülményeid, ha a héten mind a hét napon munkát vállalsz, azzal bűnt követsz el. A bűn elválaszt Istentől, tehát ne vállalj több, mint heti hat nap munkát.”

A Bibliában ugyanúgy szerepelnek a homoszexuális cselekedetet tiltó parancsok, mint a válást és a hetednapi munkavégzést tiltó parancsok. 

Ha viszont valaki önhibáján kívül elválni vagy vasárnap dolgozni kényszerül, a gyülekezetek ezeket a gyakorlatban jóval lazábban kezelik, mint a homoszexuális cselekedetet.

És ez a kettős mérce, amiről beszélek.

Ha ugyanis bemegy a homoszexuális útkereső a bibliaórára, vagy kiderül egy régi tagról, hogy valójában meleg, akkor a lelkész és a gyülekezet (tisztelet a kivételnek! de sajnos ez a tipikusabb) ellenségesen áll a dologhoz. Pont úgy, ahogy a fenti abszurd példában: idézik a vonatkozó bibliai verseket, és kijelentik, hogy a homoszexualitás bűn (jobb esetben: a homoszexuális cselekedet bűn), amivel fel kell hagyni, ha Isten közelében akarunk maradni. Az, hogy nem saját döntése volt a homoszexuális életforma, hanem egy rajta kívülálló dolog (születési adottság) következménye? Az ebben az esetben nem számít. Bűnös, és kész. Csak ha soha többet nem vesz részt homoszexuális aktusban, akkor élhet igaz életet, akkor fogadják be a hívők a közösségbe. Az, hogy ezzel ő kizárja az életéből a kiteljesedett szerelem és az intimitás lehetőségét? Az mindegy. Elég kell legyen neki Isten közelsége.

És ebben látom én a keresztyén közösségeink képmutatását. Ami miatt a Krisztust kereső melegek – mert igenis vannak olyanok(!), nem is kevesen – kirekesztve érzik magunkat az egyházból. 

Önhibáján kívül válik? Nem ideális élethelyzet, de elfogadjuk, vigasztaljuk, vele imádkozunk. 

Önhibáján kívül nincs lehetősége megszentelni a hetednapot? Jobb lenne, ha nem így lenne, de megértjük, segítjük, próbálunk közösen megoldást találni. 

Önhibáján kívül egy azonos nemű párkapcsolatban képes csak megtalálni a szerelmet és intim kapcsolódást? Ez bűn! Akár tehet róla, akár nem, fel kell áldoznia a boldog párkapcsolat lehetőségét, ha Istennel akar járni. Sőt, bár ezt a legtöbb gyülekezeti tag nem mondja ki, inkább csak érezteti: amíg fel nem adja a bűnös életformát, nem látjuk szívesen. 

Arra hívom tehát a hívő közösségeket, lelkészeket és teológusokat, hogy vizsgáljuk meg önmagunkat. 

Ássunk le a saját, feltáratlan előítéleteink mélységeibe. Biztos vagyok benne, hogy ott nagyon sok nem biblikus dolgot is találunk. 

Ha például olyan ösztönös undort érzünk, ha egy homoszexuális emberre gondolunk, amit más, hasonlóan súlyos bűnök esetén nem, akkor annak biztosan nem bibliai eredete van. Hanem világi, kulturális eredete. 

Tárjuk föl, mennyire befolyásolnak minket a tudatalatti előítéletek a homoszexualitás megítélésében. Mekkora részben alapozzuk a véleményünket valóban, objektíven a bibliai tanításokra, és mennyiben a világi kultúrából ránk ragadt viszolygásra? A fenti két analógia a válásról és a vasárnapi munkavállalásról talán segít ebben. Mert igenis előfordul, hogy egy hívő vagy útkereső ember akarata ellenére valamilyen bűnnel kényszerül hosszabb ideig együtt élni. Ugyanúgy undorodunk-e egy válófélben lévőtől, mint egy homoszexuálistól?

És ha sikerült lehántani az előítéleteket, ha sikerült kigyomlálni a kettős mércét, ha sikerült a „homoszexuális ember”-ben is az embert meglátni a homoszexuális helyett, akkor értelmezzük át az egyházunk hozzáállását is ehhez a kérdéshez. 

Hogy amikor megjelenik egy homoszexuális útkereső a péntek esti bibliaórán, őszinte testvéri szeretettel fogadjuk. Ne a bűnét lássuk csak. Hanem legyünk érzékenyek a helyzetére. Próbáljuk megismerni, megérteni az élettapasztalatait. Ahogy a válófélben lévő emberrel is tennénk. Ahogy a vasárnap dolgozó emberrel is tennénk. 

Kérdezzünk rá, miképpen éli meg, hogy ilyennek született, ilyen vágyai vannak. Mikor kezdődött? Mennyire tudja tudatosan befolyásolni? Biztosan érték már hátrányok őt emiatt az életben. Hány közösségből taszították már ki, hányszor fenyegették már meg, akár halálosan is? Milyen segítségre lenne szüksége? 

És ezek után akár azt is megpróbálhatjuk együtt kideríteni, mit ajánl neki és mit vár el tőle személy szerint Krisztus. Nem, mint homoszexuálistól. Hanem, mint embertől.

Szerintem ez a misszió lényege. A misszió szót “szolgálat, küldetés, életfeladat” értelemben használom. Ez a keresztyéni (krisztusi) lelkület. A mi feladatunk, hogy ezt a lelkületet adjuk át. Így leszünk csak képesek valódi segítséget nyújtani a homoszexualitással született embertársainknak, őket hitre segíteni és a hitben megtartani. 

M.Á.