El a kezekkel az áldozatoktól! – Szolidaritási akció egy molesztált áldozattal, aki zaklatás miatt áll bíróság elé holnap, mert a Főegyházmegye feljelentette

El a kezekkel az áldozatoktól! – Szolidaritási akció egy molesztált áldozattal, aki zaklatás miatt áll bíróság elé holnap, mert a Főegyházmegye feljelentette

El a kezekkel az áldozatoktól! – Szolidaritási akció egy molesztált áldozattal, aki zaklatás miatt áll bíróság elé holnap, mert a Főegyházmegye feljelentette

A Felszabtér közösség tagjai és Perintfalvi Rita, a Felszabtér blog főszerkesztője ezúton szeretnénk kifejezni mélységes felháborodásukat amiatt, ahogy a Magyar Katolikus Egyház egyes képviselői, majd a rendőrség bánt egy olyan áldozattal, akit éppen a katolikus egyház egyik papja bántalmazott szexuálisan. Minden jel arra mutat, hogy nem volt elég a bántalmazás, hanem miután az áldozat hosszú éveket végigküzdve próbálta elérni, hogy végre ismerjék el, ügyének kezelése kapcsán hibákat követtek el és kérjenek tőle bocsánatot, még ők jelentették fel a rendőrségen. Tárgyalására a héten csütörtökön kerül sor. Közösségünk nevében azzal szeretnénk kimutatni az áldozat támogatását azzal, hogy elindítjuk ezt a szolidaritási akciót, hogy érezze, nincsen egyedül, sokan vele vagyunk ebben a rendkívül igazságtalan meghurcoltatásban. Ha Te is szeretnéd / Ön is szeretné támogatni A-t, kérjük, ossza meg a felhívásunkat! Bátorítsuk a szolidaritásunk gesztusával Őt, és egyben üzenjük meg azoknak az egyházi vezetőknek, akik elfelejtették, mit követel meg tőlük a legalapvetőbb emberségesség parancsa, hogy el a kezekkel az áldozatoktól!

A következő információk Urfi Péter, a 444 újságírója cikkéből származnak.

2019 júniusában Snell György püspök mint magánember zaklatás miatt tett feljelentést, s így vallott a rendőröknek:

A. „pár hónapja zaklat. Személyesen megjelenik a Bazilikában. Amikor megkeres a Bazilikában, azt akarja, hogy Erdő Péter bíborost vegyem rá, hogy kérjen tőle és a többiektől is bocsánatot, amiért évekkel ezelőtt [itt a molesztáló pap neve áll] zaklatta őket.”

2019 júliusában Süllei László „a Főegyházmegye nevében és képviseletében” tett ellene rendőrségi feljelentést vallásszabadság megsértése és zaklatás miatt.

Ennek ellenére Erdő Péter bíboros, akivel A. számtalan alkalommal próbált beszélni, akinek éveken át hiába írt leveleket, hogy ügyét végre tisztázzák, 2020. január 13-án adott interjújában többször és nagy nyomatékkal kifejezésre juttatta:


„Az egyházmegye semmilyen perben nem áll az illetővel”, „ez nem az egyházmegye ügye”.

Majd 2021. január 31-én a 444 újságírója, Urfi Péter közzétette azokat a bírósági papírokat, amelyek igazolják, hogy Süllei László mint az Esztergom-Budapest Főegyházmegye érseki általános helynöke a Főegyházmegye nevében és képviseletében tett feljelentést a Btk. 215. §-ba ütköző lelkiismereti és vallásszabadság megsértése és a Btk. 222 §-ba ütköző zaklatás alapos gyanúja miatt.

S az eddig felsorolt feljelentések 2019. augusztusban kiegészültek még Süllei magánindítványával, ahol már „zaklatás, illetve becsületsértés és a vallásszabadság akadályoztatása fenyegetése” miatt kérte a rendőrség intézkedését.

„A Főegyházmegye vezetése tehát attól tart, hogy A. megzavar egyházi rendezvényeket, a bíboros programjait, nagy ünnepségeket – és azt kéri a rendőrségtől, hogy ezt akadályozza meg. Csakhogy A. még soha nem zavart meg semmilyen rendezvényt, pláne nem törvénysértő módon, pláne nem nagy ünnepségeket. Valóban írt néhány emailt és sms-t arról, hogy szándékában áll felszólalni miséken, no de van olyan hatóság Magyarországon, aki egy büntetlen előéletű embernél, egy békés felszólalás szándéka miatt kényszerintézkedést rendel el?” – Urfi.

Közösségünk vezetője, Perintfalvi Rita, aki mostanra 33 egyházi közegben szexuális bántalmazott áldozat történetét ismerte meg, tapasztalataiból igazolni tudja, hogy nincsen rosszabb egy áldozat számára, mint amikor hazugsággal vádolják, amikor hitelteleníteni akarják a szavait, amikor megalázó módon elzárkóznak a vele való párbeszédtől. Holott egy nyílt, őszinte beszélgetés elég ahhoz, hogy egy áldozat lelke megnyugodhasson. Ezt tagadták meg tőle. A. nem akart semmi mást, csak azt, hogy emberként bánjanak vele, de végül mégis terroristaként kezelték. Ráadásul egy olyan embert, akinek még a bántalmazás után is fontos maradt a hite és az egyháza.

Most pedig ki kell állnia a bíróság elé és neki kell felelnie a tetteiért, miközben tőle senki nem kért személyesen soha bocsánatot azért, amit ellene az egyház papjai különféle módokon elkövettek: beleértve a szexuális visszaélést és az ügyének intézése közben tapasztalt szakmaiatlanságokat.

Üdvözöljük azt a tényt, hogy a katolikus egyház egy hivatalos nyilatkozatában képes volt bocsánatot kérni általánosságban az áldozatokból és egyúttal buzdítanánk arra, hogy az áldozatok lelki sebeinek gyógyulása végett, ezt azokkal az áldozatokkal személyesen és konkrétan is megtegye, akikről tudomása van. Beleértve A.-t is.

Ha egyetértesz a felhívásunkkal, kérünk osztd meg ezt az üzenetet!

Hálásan köszönjük!

Felszabtér közösségének nevében Perintfalvi Rita

Facebook Comments