De ki vigyáz a gyerekre?

De ki vigyáz a gyerekre?

Közeledik a novemberi amerikai elnökválasztás. Kamala Harris demokrata alelnök jelölt kapcsán merült fel újra a kérdés, hogy vajon a politikai versengés szabályai máshogy érintik-e a nőket?

Debbie Walsh a Rutgers Egyetem Amerikai Nők és Politika Központjának igazgatója veszi sorra azokat a témákat, amelyekkel a politikában résztvevő nők már évtizedek óta szembesülnek és most Harris jelölése kapcsán a felszínre kerültek.

kamala-harris-vogue-april-2018.jpg https://www.vogue.com/article/kamala-harris-interview-vogue-april-2018

 Ne legyél dühös!

  Michelle Obama könyvében olvastam, hogy mielőtt még Amerika First Lady-évé vált, máris tömegek nyilvánították ki nem tetszésüket, amiért sokszor dühösnek látszott miközben férje mellett kampányolt. Aztán Michelle rájött, hogy az embereket zavarta az a határozottság és elszántság, amivel kiállt eléjük. Valóban, eléggé keskeny a mesgye az asszertív (önérvényesítő) és az agresszív viselkedés között, pláne nőként, a politikában, közszférában tevékenykedve. A kisebbségi csoporthoz tartozó nőknek a nemi előítéletek mellett a faji jellegű sztereotípiákkal  is meg kell küzdeniük, tekintve, hogy az USA-ban “dühös fekete nő” képe még nem kopott ki a köztudatból. A 19. században bukkant fel ez a sztereotipikus kép, amely a fekete nőket nőietlennek, oktalannak és pimasznak láttatja.

Wahls rávilágít a nőket érintő kettős mércére: amikor a nőket azzal vádolják, hogy nem elég erősek és kemények ahhoz, hogy vezetővé váljanak, de közben ott van az elvárás, hogy sugározzanak erőt, de még véletlenül se úgy, hogy az “dühösnek” tűnjön. Harris jól szerepelt az alelnöki vitán, de a professzor kiemeli, hogy bár végig udvarias maradt, volt néhány pillanat, amikor látszott, hogy tudatosan kell visszatartania magát, amit valószínűleg sok nő átélt már, amikor elbeszélnek a feje fölött.

_113904257_joebidenvicepresidentialrunningmatekamalaharris.jpg

 https://cdn.hvgblog.hu/felszabter/uploads/2021/01/fbeeeaaeced336c5c7c7126b35bba655b61f2dbfcca4330166f23d0284d0ef56.jpg

Képes a vezetésre?

 

Egyes elemzők szerint a nőknek olyan módokon kell a kampány során bizonyítaniuk, ahogy a férfitársaiknak nem, még akkor is, ha a választók számára nem elsődleges szempont a nem. 

 Családi állapot

 

Kamala sokszor kiemeli a családi háttere értékeit, azt, hogy két gyermek mostohaanyja és egyedülálló anyukája nevelte fel. Az amerikai politikában, amikor egy férfi bemutatja a családját, az mindig hozzáadott a politikus „értékéhez”. Csak nemrég kezdték el a női politikusok is a családi tapasztalataikat kézségként felfogni. Azért nehéz ez, mert egy női közszereplőket mindig megtalálják a családi állapotukra vonatkozó kérdések és kéretlen kritikák: Van-e gyereke? Ha igen, miért nem beszél róla? Ki vigyáz rá? stb.

5b60d3228905f21b008b4a16.jpeg

https://www.businessinsider.com/barack-obama-michelle-obama-net-worth-2018-7

A férfiakat ritkán érik ilyen kérdések, senki nem kérdőjelezi meg a döntéseiket, prioritásait, nem firtatja senki ki gondoskodik a gyerekeiről. Manapság a női szerepet érintő sztereotípiák kezdenek olvadni, de a női politikusok nem fogják tudni egyhamar végleg maguk mögött hagyni az anyaságukhoz kötődő megjegyzéseket.

Férfiak hogyan beszélnek róla, hozzá?

 

“Utálatos, radikális, tiszteletlen, egy  szörnyeteg“: a regnáló amerikai elnök maga jellemezte így Biden alelnökjelöltjét.

A Pence-szel folytatott alelnöki vitán történt félbeszakítások kétségkívül a vitához tartoznak, de Pence-t jóval többször kellett Harrisnak emlékeztetnie, hogy éppen beszél. Ez még önmagában nem indokolná a feltételezést, hogy ez azért történt így mert Harris nő, hiszen az elnöki vita során az egyik jelölt (Trump) szintén jócskán több alkalommal szakította félbe vitapartnerét. Walsh arra mutat rá, hogy míg Pence használhatja ezt a technikát, addig, ha fordítva történt volna, valószínűleg egy rakás értekezés látott volna napvilágot, hogy a nő csak szimplán nem tudta abbahagyni a beszélést.

mw-ip742_vp_deb_20200930125912_zg.jpg

https://www.marketwatch.com/story/when-is-the-mike-pence-kamala-harris-debate-2020-09-30

 Vannak-e változások?

 

Walsh szerint 2018 óta, amikor megugrott a hivatali posztokért induló nők száma, a női jelölteknek már kevésbé kell a hitelességük miatt aggódniuk. Nem kell túlgondolni, hogy hogyan álljanak ki, megengedhetik maguknak, hogy azok legyenek, akik valójában és olyan témákat hozzanak fel, amelyekről a legtöbb nőnek azt mondták volna, hogy inkább kerüljék el: kisgyerekek, a hajléktalanság megtapasztalása, vagy a saját pénzügyi problémáik megosztása.

Tehát lassan de biztosan változik a politika világa is. Végezetül álljon itt Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter megszívlelendő tanácsa:

„Ne engedjétek, hogy valaki más rasszizmusa vagy szexizmusa a ti problémátok legyen!”

Szerző: Bonifert Rita, ELTE Szociológia

Szöveg eredeti forrása:

https://www.bbc.com/news/election-us-2020-54574584

 

 

Facebook Comments