B*zizni lehet, de a keresztényeket üldözni tilos!?

B*zizni lehet, de a keresztényeket üldözni tilos!?

Érdekes megfigyelni, hogy az aktuális magyar politikai és vallási fundamentalista diskurzusban két téma összeér: az egyik az, hogy b*zizni büntetlenül szabad mind a kereszténydemokrata politikusoknak, mind pedig egyházi személyeknek, például Osztie Zoltán katolikus plébánosnak vagy egyéb, eddig kevésbé felkapott, de annál lelkesebb útszéli, hisztérikus prédikátoroknak, akiknek a nevét csak azért sem írom le. Sőt azt is szabad, hogy a görögkatolikus érsek Kocsis Fülöp azt mondja a tévében, hogy a melegség „fogyaték, betegség, amit fel kell ismerni és amiből ki kell gyógyulni”. Holott jól tudjuk, hogy a tudomány jelenlegi álláspontja szerint a homoszexualitás nem betegség, s pont ezért nem is lehet kigyógyítani. Maximum az a társadalom és azok a vallási közösségek szorulnak gyógyulásra, akik ilyesmiket hirdetnek. És akkor ezen a ponton jön a jobboldali populista népbutító trükk: arcátlanul támadunk egy kisebbségi csoportot, de egy olyat, amelyiket a magyar „nép” úgyis beáldozza, mert a többséget a téma vagy nem érinti vagy maga is egyetért. És ha ez a kisebbségi csoport elkezd védekezni, vagy mások is megszólalnak védelmükben: akkor rögtön keresztényüldözést kiabálunk. Ergo: az üldözőkből lesznek az áldozatok, s az áldozatokból az üldözők. Tipikus bántalmazó dinamika? Azt, hogy a politika képes bántalmazóvá válni, már régóta tudjuk. S azon miért lepődünk meg, hogy az egyházak is lehetnek bántalmazók? – Perintfalvi Rita katolikus teológus írása.

Osztie Zoltán plébános egyre agresszívebb nyilatkozataival pl. azzal, hogy „ha a tolerancia a gonoszság elfogadása, ki kell jelentsem, hogy ilyen értelemben nem vagyok toleráns”, lassan egyfajta szimbolikus figurává válik. Annak a kereszténységnek a szimbólumává, aki teljesen eladja magát a politikának és papi méltóságát, amivel hatással tud lenni az emberekre, hiszen a hívek szerint ő papként (na, nem emberként!) Jézus földi képviselője, nem a jóra, a társadalmi béke szolgálatára, nem a testvéries együttélés ápolására használja, hanem indulatok gerjesztésére. S teszi ezt egy olyan aktuálpolitikai közegben, ahol már régóta csak az ellenségképzés és a velük szembeni gyűlöletkeltés a fő politikai stratégia, s nem a valós problémák valós megoldása. Vagyis semmi más az egész, mint olcsó elterelés.

Az, hogy még működik, sajnos mutatja országunk mentális állapotát és azt, hogy a szolidaritás kultúráját mennyire kiölte belőlünk a 20. század. Hiszen ennek a jelenlegi egymás iránti érzéketlenségnek a hátterében, hosszú évtizedek politikai agymosása áll.

homofo_bia_2.jpeg

Nemcsak szégyenletesnek, de rendkívül etikátlannak tartom, ha az egyházak és azok hivatalos képviselői a saját véleményformáló hatalmukat nem arra használják, hogy közelebb hozzák egymáshoz azokat az embercsoportokat, vagy éppen politikai szekértáborokat, akik között a szakadék egyre mélyül. Szomorú nagyon, amikor egy országon belül az egyik ember a másik ember farkasává válik. És egyre kevesebben érzik magukat valóban otthon abban a hazában, ahol születtek, amit úgy hívnak Magyarország.

S azért nem szeretnék megfeledkezni a görögkatolikus egyházi emberek mentális állapotáról sem. Ez egy személyes történet, de egyúttal mégis politikai. Néhány éve meghívtak Nyíregyházára, a görögkatolikusok egyik fellegvárába, egyik fő előadónak egy konferenciára, ahol a „Kereszténység és a nők viszonyáról” volt szó. Nem egyházi és nem teológiai konferencia volt, hanem teljesen világi, de mégis meghívtak papi előadókat is. Én akkor még Bécsből érkeztem, tényleg nagyon megtisztelve éreztem magam: fontos előadó, tévés felvétel, a rektor ott az első sorban stb. És tartottam egy szerintem izgalmas és ütős előadást arról, hogy mi mindent próbált tenni az elmúlt 50-60 évben a feminista teológia azért, hogy a nőket is emberszámba vegyék az egyházakban. Vagyis, hogy ne legyen elég a jól hangzó „nektek is azonos méltóságotok van és aztán kuss” érvelés, hanem a nők kérdezzenek vissza, „hogy okés, ha így van, akkor hol vannak az egyenlő jogaink?” Előadásom nagy tetszést aratott, hatalmas taps, s éreztem, hogy a diákoknak is nagyon tetszett, ők mindig a legfontosabbak, mert ők a jövő. Az előadás után persze kérdezni is lehetett és akkor bőszen, a dühtől tajtékozva felállt egy görögkatolikus pap és kb. 5-6 percig üvöltött, de olyan agresszióval, hogy attól féltem elájul a végére. Az utolsó mondatában már színpadon érezte magát, akkor ezt ordította meglehetősen teátrálisan:

„A maga előadása olyan volt, mint egy ötvenes évekbeli marxista traktorosnő beszéde.”

Hát azt hittem, hogy felröhögök, de inkább csak kínomban. Akkor még nem voltam hozzászokva az ilyen durva verbális bántalmazáshoz. Már edzett vagyok.

Szóval én azt látom, hogy ezek az egyházi megszólalások valójában a spirituális bántalmazásról, sőt, a spirituális erőszakról szólnak. Azért mondom, hogy „spirituális”, mert az elkövetőknek szakrális hatalmuk van. Ezért figyelnek rájuk oda az emberek, ezért bántalmazó szavaik sokkal nagyobb sebeket ejtenek, mintha bárki más mondani. Nem is beszélve attól, hogy az emberek fejében az a kép él, hogy aki pap vagy lelkész, az a szeretetet szolgálja. Mert mintha a Mester ezt a példát mutatta volna…

Szóval tényleg gondolkodom egy ideje azon, hogy van-e Magyarországon keresztényellenesség?

És azt kell, hogy mondjam: van! Pont az ilyen megnyilatkozások szítják, gerjesztik. Meg az a rengeteg visszásság, amiről egyre több embernek van tudomása. És itt gondolok a szexuális visszaélési ügyektől kezdve a korrupción át, az aktuálpolitikával való teljes és kritikátlan összefonódásig sok mindenre.

Szerintem észre kellene venni már, hogy nemcsak azok gyomra forog és azok tartják az egyházakat egyre hiteltelenebbnek, akik távol vannak tőle, vagyis, akik nem hívők. Mert rengeteg hívőt is ismerek, aki régóta súlyos identitásválságban szenved, többek között az ilyen Osztie Zoltán-féle emberek miatt. Akik úgy érzik, hogy sehol nem látszik már a jézusi karizma, eltűnt, hogy az egyház prostituálta magát hataloméhségből.

És ők beszélnek a gonoszságról? Meg arról, hogy meg kell védeni a keresztény értékeket? De hát pont ők korrumpálják a jót és a szentet! Pont ők járatják le a kereszténységet. S pont miattuk érezzük sokan keresztények azt, hogy identitásválságban vagyunk. Mert ezzel nem tudunk és nem is akarunk azonosulni. Fura dolog, amikor egy hívő megfogalmazza magában, hogy sem az egyháza papjai (tisztelet a kivételnek), sem az ún. kereszténydemokrata politikusok, pártok, vagy a nagyon hangzatos „kereszténydemokrácia” valójában csak pszeudo-keresztény. Nagy maszlag, blöff, átverés. Szar dolog felébredni ebből az átverésből, de itt van az ideje, amíg még nem késő!

 

Szerző: Dr. Perintfalvi Rita katolikus teológus, az Universität Graz tanára.

Facebook Comments