Lehet-e a rossz a jónak az alapja? Foganhat-e bűnben üdvösség? Működhet-e a szent a merev, dogmatikus kereteken kívül is? Corpus Christi (Boze Cialo) lengyel filmdráma Jan Komasa rendezésében.
A megtörtént eseményeken alapuló film főszereplője, a húszas évei elején járó angyali arcú Daniel (Bartosz Bielenia), aki egy lengyel javítóintézetben tengeti napjait, ahová rablás és gondatlanságból elkövetett emberölés bűntette miatt került. Itt részese a hétköznapi szadizmusnak, kegyetlenkedéseknek, azonban az intézetbe járó karizmatikus börtönlelkész, Tomasz atya és az ő hite döntő hatást vált ki a fiatalból, aki elhatározza, hogy az intézetből való szabadulása után bevonul egy papi szemináriumba, és ő is Isten szolgája lesz, hiszen ahogy Tomasz atya prédikálja:
Mindannyian Krisztus papjai vagyunk.
Danielnek azonban gyorsan szembesülnie kell a kiábrándító valósággal, büntetett előéletű emberként nem léphet be a szemináriumba, és ő amúgy sem az a tipikus konzervatív, vallásos családból származó fiatal, akit tárt karokkal várnak a papneveldében. Nem veti meg az alkoholt, drogokat, nőket, verekedéseket, ugyanakkor legbelül vágyik a belső békére és megtapasztalja Tomasz atyán keresztül is, hogy
Isten mindig velünk van.
Ezek után Daniel próbaidőre kikerül a javítóintézetből egy kis lengyel hegyi faluba, ahol kezdetét veszi egy tréfán és rengeteg véletlen eseményen keresztül a hőn áhított papi szolgálata: papnak nézik, ami ellen nem tiltakozik, a helyi plébános pedig kapva kap az alkalmon és Danielt bízza meg helyettesítésével, miközben ő titokban alkoholelvonó kúrára megy.
Daniel helyi plébánosként veti bele magát a falu lelki-társadalmi-politikai életébe, nem rendelkezvén teológiai, pszichológiai képzettséggel, őszinte istenkereső emberként ösztönösen szembe megy a képmutatással, a beteges fundamentalizmussal, dogmatizmussal, a hatalmi játszmákkal, aminek hatására rengeteg követője, de törvényszerűen számos ellensége is támad. Szétrobbantja a régi kereteket, új tömlőt hoz az új bornak, és hirdeti, hogy Isten itt van, velünk van, de nem mint haragos bíró, aki megbosszulja bűneinket, hanem mint a Szeretet:
A megbocsátás nem egyenlő a felejtéssel. A megbocsátás szeretetet jelent, szeretni valakit a bűnei ellenére, bármekkorák legyenek is azok.
Ha valaki közel van a bűnökhöz, akkor az Daniel „atya”, akit rövid papi szolgálata során végig kísérik a bűn és bűnhődés, a megbocsátás és megváltás misztikus titkai saját életén és a súlyos belső meghasonlottsággal küzdő falu népén keresztül.
Daniel atya személyes belső harcain keresztül megtapasztalt és hirdetett üzenetének központja a megtorlás helyetti megbocsátás lesz. Kilép a bűn és az igazságos megtorlás ördögi köréből, ezt tekinti a Megfeszített tulajdonképpeni „megváltói művének”, ezzel kezdődhet a kölcsönös megváltás, ez jelentheti a szeretet győzelmét a merev igazságosság fölött, amely nem képes valódi békét teremteni.
A filmet egyébként kalandos volt leforgatni Lengyelország kimondottan konzervatívnak számító dél-keleti részén, mivel a helyi egyházi hatóságok „blaszfémiának”, „szentségtörésnek” minősítették a film egyes részeit, és megtiltották, hogy azokat templomban vegyék fel. Fundamentalista katolikus szervezetek pedig petíciót indítottak a film bemutatása ellen istenkáromlásra hivatkozva.
Szerző: Jézsó Tamás, katolikus vallástanár, a Felszabtér blog alapító-szerkesztője