“Az Úr arcának keresésére indulva felismerhetjük őt a szegények, a betegek, az elhagyatottak és az idegenek arcában, akiket Isten utunkra vezérel.”
Ferenc pápa szerdán szentmisét mutatott be lampedusai látogatásának hetedik évfordulóján. A Szentatya 2013-ban, pápává választása utáni első olaszországi úticéljaként ezt a Szicíliától délre fekvő kis szigetet (Lampedusa) választotta, hogy jelenléte által is láthatóvá tegye a menekültek drámáját napjainkban.
Ferenc pápa szimbolikus első útján is már erőteljes szavakkal fordult a bevándorlóknak hátat fordító gazdasági- és politikai elit felé:
Éreztem, hogy el kell jönnöm ide, hogy imádkozzak, hogy éreztessem közelségemet, de azért is, hogy felébresszem lelkiismeretünket, hogy az, ami megtörtént, ne ismétlődjön meg, kérem, hogy ne ismétlődjön meg!
A jólét kultúrája, amely arra késztet, hogy csak saját magunkra gondoljunk, érzéketlenné tesz mások kiáltásával szemben. Mintha szappanbuborékokban élnénk, amelyek szépek, de egyenlőek a semmivel, a mulandó, az ideiglenes dolgok illúziói ezek, amelyek a másik iránti közönyhöz, sőt a közöny globalizálásához vezetnek.
Hányszor megtörténik, hogy ezek a fivéreink és nővéreink nem találnak megértésre, nem találnak befogadásra, nem találnak szolidaritásra!homília Lampedusán, 2013. július 8
Ferenc pápa a szerdai szentmise homíliájában kifejtette, hogy mi csak egy desztillált változatát kapjuk a menekültek valós történeteinek:
A háború szörnyű, ezt mindannyian tudjuk, de el sem tudjuk képzelni, hogy milyen poklot élnek át a líbiai megőrzőtáborokban. Azok az emberek annak reményében indultak el, hogy áthajóznak a tengeren.
Ferenc pápa az evangélium szívéhez vezetett minket, amikor megvilágította, hogy az elvándorlók és menekültek – akik arra kényszerülnek, hogy elmeneküljenek földjükről az igazságtalanságok miatt, amelyek világunkat jellemzik – segítenek bennünket Isten arcának felfedezésében a legkisebb testvéreinkben. A személyes találkozás Jézus Krisztussal számunkra is lehetséges. Az Úr arcának keresésére indulva felismerhetjük őt a szegények, a betegek, az elhagyatottak és az idegenek arcában, akiket Isten utunkra vezérel.
A másikkal való találkozás egyben a Krisztussal való találkozás is. Ő maga mondta ezt nekünk. Ő kopogtat ajtónkon éhezőként, szomjazóként, idegenként, ruhátlanul, betegen, elítéltként, és kéri, hogy találkozzunk vele és gondoskodjunk róla, valamint hogy engedjük partra szállni. Ha kétségünk lenne efelől, idézzük fel világos szavait: »Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek« (Mt 25,40).”
