Egyre több menekült a világban

Egyre több menekült a világban

Közzétette legfrissebb világjelentését az ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR, melyből kiderül, hogy 2019 végén 79,5 millió otthonából elűzött ember él világszerte, ami az emberiség 1 százaléka. A menekültek 40 százaléka pedig gyermek. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt 9 millióval nőtt a menekültek száma a világon.

ref.jpeg

Ferenc pápa múlt hónapban tette közzé a Migránsok és Menekültek 106. Világnapjára írt üzenetét, melynek címe: Mint Jézus Krisztus, menekülni kényszerültek. Befogadni, védelmezni, előmozdítani és integrálni a hazájukon belül kitelepített személyeket.

A pápa üzenete elején felhívja a figyelmet, hogy válságok sokasága űz el újabb és újabb menekülteket hazájukból:

A konfliktusok és a humanitárius vészhelyzetek, amelyeket az éghajlat destabilizációja tovább súlyosbít, növelik a kitelepítettek számát és azokat az embereket érintik, akik már eleve nagy szegénységben élnek. Sok olyan ország, ahol ezek a súlyos helyzetek állnak fenn, nem rendelkezik megfelelő struktúrákkal, hogy válaszoljon a kitelepítettek szükségleteire.

A COVID-19 pandémia által okozott világválság pedig még tovább súlyosbította a menekültek helyzetét:

A válság, amellyel szembe nézünk, ne feledtesse el velünk azt a számos szükséghelyzetet, amely sok személy szenvedését okozza akik a bizonytalanság, a magára hagyatottság, a peremre szorultság és visszautasítás tapasztalatát élték meg vagy még mindig tapasztalják a COVID-19 miatt.

Ferenc pápa felhívja a figyelmet arra, hogy a számkivetettek, akik éhség, háború és más súlyos veszélyek elől menekülnek, biztonságot és emberhez méltó életet keresnek maguk és családjuk számára és felkínálják számunkra, hogy találkozzunk az Úrral:

Mindnyájukban jelen van Jézus, aki, mint Heródes idején, menekülni kényszerül, hogy életben maradjon. Arcukban ismerjük fel az éhező, szomjazó, ruhátlan, beteg, idegen és bebörtönzött Krisztust, aki lelkiismeretünkhöz szól (vö. Mt 25,31-46). Ha felismerjük, akkor mi fogunk neki köszönetet mondani azért, hogy találkozhattunk vele, szerethetjük és szolgálhatunk neki.

 …akkor is, ha szemünk csak nehezen ismeri fel Őt: a szakadt ruhákban, piszkos lábbal, eltorzult arccal, sebekkel beborított testtel, aki nem beszéli nyelvünket.

desplazados-internos-africa_2228787130_14575672_667x375.png

Ferenc pápa kiemelte, ahhoz, hogy megóvjuk földünket és az otthonukból elűzöttek otthonra találjanak, el kell köteleződni a nemzetközi együttműködés, a globális szolidaritás és a helyi elkötelezettség biztosításában, anélkül, hogy bárkit is kihagynánk belőle.  

A mai világban megsokszorozódnak az üzenetek, ám eközben az ember elveszti a képességét a meghallgatásra. Mert csak az alázatos és figyelmes meghallgatáson keresztül tudunk eljutni a valódi kiengesztelődésre. 2020-ban heteken át csend uralta az utcáinkat. Drámai és nyugtalanító csend, mely azonban lehetőséget kínált nekünk, hogy meghalljuk a legsérülékenyebbek, a kitelepítettek és a súlyosan beteg földgolyónk kiáltását.

A világjárvány arra emlékeztetett minket, hogy mennyire fontos a közös felelősség és hogy mindenki közreműködésével – még a lebecsült kategóriákéval is – le lehet győzni a válságot:

Bátorságra kell lelni, hogy új tereket nyissunk, ahol mindenki meghívottnak érzi magát, és ami lehetővé teszi a befogadás, a testvériség és a szolidaritás új formáit

Forrás: https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2020-05/ferenc-papa-uezenete-a-migransok-es-menekueltek-vilagnapjara.html

Facebook Comments