Nyunyóka Felícia szexuális tanácsai szingliknek

Nyunyóka Felícia szexuális tanácsai szingliknek

Miután a holland kormány bátorító levelet írt a szingliknek, akikről a járvány idején teljesen megfeledkezett, országunk Felíciája a magyar katolikus egyházzal előzetesen egyeztetve, szintén megírt egy körlevelet, amelyet vasárnap – mikor már végre újra lesznek misék – a templomokban is felolvasnak majd. Perintfalvi Rita írása #vigyazatpoen

cso_k.jpg

 

Kedves Magyar Szinglik és Házasok!

Eddig nem kaptatok semmilyen támogatást a járványügyi problémák alatt felmerülő szexuális témájú problémáitokhoz. Mert a vészhelyzet elhárításának első, második, harmadik fázisában arra törekedtünk, hogy megtanuljátok a helyes kézmosás szabályait. Hiszen ez a legfontosabb védekezés, erre kellett koncentrálnunk. Ezt minden felelős állampolgárnak meg kell értenie. Amíg maszkokat nem tudtatok beszerezni – mert sehol nem volt –, addig a maszkviselésre nem tudtunk megtanítani titeket, de már ezen a fázison is túl vagyunk. Sőt, megtanultátok a távolságtartást is. Nagyon jó, haladunk! Nos, a magyar szinglik – akik idehaza egyesek szerint hordákban járnak és amúgy is ellenségei a keresztény családmodellnek – éppen emiatt a távolságtartási szabály miatt kerültek nehéz helyzetbe. A holland mintára hivatkozva jelezték, hogy az izoláltságot és a fizikai távolságtartást mentálisan rombolónak élik meg. Úgy érzik, hogy a szexuális élet hiánya – még ha ugye adódnak ötletes online megoldási lehetőségek is – nagyon megterhelő. Tudomásunkra jutott, hogy a holland kormány „szexpajti” keresésére biztatja a lakosságot. Mivel a magyar kormány kereszténydemokrata kormány, ezért sajnos nem támogathatja az ilyen nyugati dekadens erkölcsi züllöttségre biztató modellt. Viszont megkérdeztük szakértők véleményét, konkrétan a Magyar Katolikus Püspöki Kart, hogy milyen álláspontot alakítsunk ki ez ügyben. Mivel a katolikus tanítás szerint szexuális életet csak házasságban lehet élni, ezért a problémát rögtön megoldottnak is tekinthetjük. Hiszen akkor ugye: ilyen probléma nincsen. Vagyis csak a bűnös vágy vihet oda, hogy ez a kérdés felmerüljön. Most akkor – az egyházi szakértők szerint – inkább adjunk hálát Istennek, hogy az elmúlt két és fél hónapban rendkívüli erkölcsi megtisztuláson ment keresztül az egész ország. A családellenes szingli hordák végre nem tudtak paráználkodni. Sőt, a notórius házasságtörők sem tudtak eljárni hazulról. Mindenki rájött arra, hogy milyen áldás az, ha az ember a saját – és nem a másik – férjét, illetve feleségét szereti. Ezért a megtisztulásért hálát kell adni! Kár, hogy nem sokkal előbb történt mindez. Akkor talán a népességfogyási problémák is megoldódtak volna. És nem halna ki szép, délceg, fehér, heteró keresztény nemzetünk. Az egyházi szakértők további ajánlása éppen ezért, hogy mindenki térjen meg és térjen vissza a katolikus erkölcs szigorú betartásához, és miközben szexuális életet él, semmiképpen ne védekezzen, hiszen ezzel bűnt követ el! Az óvszer és a fogamzásgátlás is csupán a züllött genderisták találmánya! Óvakodjatok hát tőle, egyenes út a pokolba! És végezetül még egy bátorítás a szingliknek, ha hiányzik nekik az emberi érintés, közelség, gondoljanak szolidárisan a katolikus papokra, akik egy egész életet így élnek le, és akkor megértik, hogy mekkora áldozatot hoznak az egyházért és egyben az országért. Ők az igazi hősök. Meg persze a politikusok. Reméljük minden problémára megoldást találtunk. Csak közösen sikerülhet, és egy magyar sincsen egyedül.

Üdvözlettel,

Nyunyóka Felícia

Facebook Comments