Talán megdöbbentő, hogy éppen nagycsütörtökön jelenik meg ez az írásom, de kétszeresen is nagyon aktuálisnak gondolom. Egyrészt azért, mert éppen most kedden mentették fel a pedofília vádjával 2019-ben hat év szabadságvesztésre elítélt ausztrál bíborost, Georg Pellt. Az ő megbüntetésének nagyon fontos üzenete volt az áldozatok felé. Mégpedig az, hogy a gonosz elnyeri büntetését, még akkor is, ha éppen papi vagy bíborosi ruhát húzott magára. Sőt még akkor is, ha a Vatikán egyik legbefolyásosabb embere. Ez a hit most megtört. A téma másik aktualitása pedig éppen a mai ünnep: nagycsütörtök. Ezen a napon arra emlékezik az egyház, hogy a Mester tanítványaival széder estet ünnepelt zsidó szokás szerint. Ezen az utolsó vacsorán legközvetlenebb tanítványai vettek részt, akikre később ráépült az egyház hivatalos szervezete. Éppen egy olyan kilépett szerzetessel beszélgettem, aki éppúgy, mint az apostolok, arra tette fel az életét, hogy Jézus egyházában a szeretet szolgálójává legyen. Egészen addig, ameddig bírta. Egészen addig, ameddig meg nem tapasztalta mindazt a sötétséget és bűnt, aminek láttán csak egy út maradt számára: a menekülés. – Perintfalvi Rita megrázó interjúja

Egy budapesti kávézóban találkoztunk még a járvány kitörése előtt. Ágostont ismerem már korábbról a Facebook kapcsán, sőt egy nyilvános előadásom révén beszélgettünk is. Ez alapozta meg benne azt a bizalmat, ami ahhoz kellett, hogy megossza velem megrázó történetét. Ágoston most a negyvenes éveiben jár, nagyon jókedélyű, kiegyensúlyozott, mondom is neki már a legelején, hogy elképesztően erős a szerzetesi kisugárzása. Egy igazi mély, lelki ember benyomását kelti, amit beszélgetésünk aztán meg is erősít bennem. Olyan valaki Ágoston, akit nagyon szeretnék akár papként egy templomban látni, tudnék benne bízni, mert hiteles, mentes minden megjátszástól és rendkívül szerény. Mint egy igazi szerzetes. Pedig már nem az, sajnos kilépett, mert nem bírta elviselni a lélekgyilkos közeget és ő hiteles ember akart maradni.

Elmeséli nekem, hogy a „Szegény ember bölcsessége” c. könyv élménye ragadta meg őt. És ejtette foglyul a szívét, hogy szerzetes legyen. Ezek után teológiát kezdett tanulni, majd rálépett a szerzetesi életútra. Hét évet töltött a rendben, örökfogadalmas szerzetes lett. Mindent oda akart adni önmagából Istennek és a szegények, elesettek szolgálatának. Szándékának komolyságát mutatja, hogy ma is vidéki énektanárként az ott élők segítésére szenteli mindennapjait. Tehát az a lelki karizma, amit a Mestertől kapott továbbra is szólítja és hívja őt, csak az a rendszer, amiben szolgálni próbált, mutatta meg embertelen visszásságait oly módon, amit már nem tudott elviselni.

Szerinted mi romlik el ezeken a helyeken, hova lesznek a szépséges ideálok?

„Maga a struktúra beteg, és ennek oka az elzárkózás. Vannak a civilek és vagyunk mi szerzetesek és teljesen elvagyunk egymástól zárva, ez teremt egy beteg struktúrát. Még akkor is, ha valakinek nincsen semmilyen szexuális zavara, akkor is beindul valamiféle rossz folyamat a lelkében. Egyfajta magányosság érzet keletkezik benne, amit egy szerzetesnek persze tudnia kell kezelni. De hogyan, ha senki nem tanítja rá meg őt erre? Nyilván van olyan is, aki emberileg éretlen erre az életformára. Ha nem érett a szerzetesjelölt szexualitása és nem egy komoly döntés áll elhatározása mögött, hanem valamiféle menekülés vagy félelem vagy éppen a karrierizmus, hatalomvágy – abból rendkívüli lélektorzulások születhetnek.”

Milyen annak ezt elviselni, aki valóban jó akar lenni, jó pap, jó szerzetes?

„Hát borzasztó…” – mondja Ágoston megrendülten. És érzem rajta, hogy ő valóban jó akart lenni és hiteles. De ebben a szerzetesrendben ez képtelenségnek mutatkozott. „Tudod olyan volt ez, mintha a nagyszülők nevelték volna az unokákat. Ez nem természetes. Az öreg szerzetesek egy másik világ maradványai voltak. Ők még a 30-as évek eucharisztikus kongresszusának világában nevelkedtek. Néhány megsavanyodott öregember visszavette a rendi ruháját és próbált visszaemlékezni arra, hogy milyen volt ötven-hatvan évvel azelőtt a szerzetesnövendékek nevelése. Például fordítva kellett elültetni a palántát…”

Hogy micsoda? Ez valami szimbolikus beszéd vagy komolyan mondod, hogy arról volt szó, hogy egy élő növényt fejjel lefelé kellett elültetni a földbe? – kérdezem.

„Igen, igen, pont erről beszélek. Ez volt az engedelmesség próbája, ha bármilyen egészen értelmetlen dolgot képes vagy megtenni az engedelmesség nevében, akkor maradhatsz a rendben. De ha a józan ész fellázad benned, akkor nem vagy alkalmas, akkor elküldenek a rendből. Beteg, mesterkélt, élettelen világ volt ez akkoriban és ezt próbálták ráerőltetni a fiatalokra. Később külföldre küldtek minket, hogy ott kiegyensúlyozottabb, egészségesebb közösségbe kerüljünk. Kilépésem óta azonban már nem követem azt, ami a rendben történik.”

Témánk szempontjából nagyon fontos a renden belüli szexuális nevelés kérdése. Amikor Hans Zollner a vatikáni Gyermekvédelmi Bizottság vezetője a szexuális visszaélési ügyek okairól beszél, mindig hangsúlyozza, hogy minden a papok, szerzetesek jó és alapos felkészítésén múlik. És ebben kardinális kérdés, hogy mennyire készítik fel a fiatalokat arra, hogy cölebsz módon (azaz nőtlenségben) ill. szüzességben kell leélniük egész hátralevő életüket. Te mit tapasztál, milyen volt ez a felkészítés a rendben nálatok?

„A szexualitásra való nevelés egyáltalán nem volt téma nálunk. Semmit nem tanítottak nekünk erről, teljesen magunkra voltunk ezzel a nehéz kérdéssel hagyva. Csupán a gyóntatással és a bűntudatkeltéssel próbáltak megregulázni minket. Tehát a spirituális megfélemlítés volt az eszközük, hogy azért ne tedd meg, mert ez bűn. Csak a tiltásra figyeltek. Persze, hogy azóta mi változott, arra már nem látok rá. De akkoriban voltak nagyon abszurd történetek.”

Mesélj egyet!

No, de a szülők tudtak erről? Hiszen ez köztörvényes bűncselekmény?

„Nem tudtak róla. A fiúk képtelenek volna erről beszélni, a rend pedig eltussolta az egészet, nagyon vigyáztak rá, nehogy kiderüljön az egész.”

Ha ennyire nem volt használható a felkészítés, akkor mennyien hagyták el a rendet a te korosztályodból?

„Sokan meghaltak azóta, ami meglepő, hiszen még nem volt mindenki olyan öreg. Inkább külföldi (más kelet-európai) jelöltekkel töltötték fel a létszámot.”

Voltak olyan szexuális visszaélések a rendben, amiről tudtál vagy ami esetleg veled történt meg?

Te is tapasztaltál vele kapcsán bármit?

„Igen. Sajnos. Engem simogatott, rám nyomult, mondta, hogy tetszem neki.”

De nem történt semmi?

„Velem nem. De másoknál is próbálkozott. Sokaknál. És úgy tudom sikerrel. Rettentően fárasztó volt lerázni őt és nemet mondani neki. Volt, amikor csak úgy megjelent a szobámban és alig bírtam kidobni. Nagyon kellemetlen volt.”

Szerinted hány emberrel csinálta ezt? Hány fiatal szerzetesjelöltet környékezett meg ő, akinek amúgy hatalma volt felettetek?

„Akivel csak tudta, mindenkinél próbálkozott”.

Nem lehetett ezt jelenteni valahol?

„Nem is jutott eszünkbe, mert elképzelhetetlennek tűnt, hogy ebből ügy lenne. Tudod olyan érzés volt ez, mint például, amikor a lágerlakókat megkérdezik, hogy miért nem fegyvereztétek le az őröket? Miért nem álltatok ellen? Akkoriban nem volt még zéró tolerancia és nem ilyen volt az akkori pápa hozzáállása sem ehhez a témához.”

No, de a rendtársak, az öregek sem tettek semmit? Végignézték azt, ami történik?

„Ez ott, akkoriban a normalitás része volt. Persze a többiek ezt nem tudták, az öregek már szenilisek is voltak és nekik a legfontosabb az volt, hogy a rend valahogy életben maradjon és minden egyéb másodlagos volt. Ezen kívül rengeteg manipuláció is volt a történetben. A tettes megtévesztett mindenkit, mindenkit átvert.”

Végülis akkor ezek miatt a szörnyű visszáságok miatt hagytad ott a rendet?

„Igen, ez volt a legfőbb oka. Tisztességes szerzetesként akartam élni szüzességben. Megtartva a fogadalmaimat. De ez a közeg rendkívül beteg volt, sokan az evésbe menekültek, mások különféle titkos kapcsolatokba. Én nem tudtam elviselni ezt a képmutató megjátszást. Inkább úgy döntöttem, hogy szeretnék mentálisan egészséges maradni, amit itt a rendben képtelenség lett volna. Ezért otthagytam mindent. Tudtam, ha nem élhetek szerzetesként, akkor viszont egészségesen akarok élni, sikerült is a civil szférában meggyökereznem és párkapcsolatot találnom.”

Ha már ilyen nyíltan beszélgetünk a szexualitásról, mit gondolsz arról a gyakran hangoztatott érvről, miszerint a papi pedofília oka a homoszexualitás?

„Szerintem ez onnan indult, amikor Benedek pápa alatt már kezdtek kitörni a súlyos botrányok és elkezdték vizsgálni a témát. Ekkor Benedek asztalára tettek egy statisztikát a papok által elkövetett szexuális visszaélésekről és ő megnézte, hogy ezekből mennyi irányult kisfiúk ellen. És látszott, hogy erőteljesen a kisfiú áldozatok vannak többségben. És akkor kitalálta, hogy a melegek a visszaélések okai.  Ettől kezdve szigorították az egyházi kódexet és többé nem szentelik fel a melegeket. Bár – erre még nem gondoltam –, az persze jó kérdés, hogy ez hogyan derülne ki? És például a biszexuálisokat felszentelik, ők nem ugyanazt a veszélyt hordozzák? Teljesen abszurd az érvrendszer.”

Hát persze! Hiszen, aki pedofil vagy efebofil, az kisgyermekekhez ill. serdülőkhöz vonzódik szexuálisan. A melegek pedig egy azonos nemű felnőtthöz. A különbség óriási. Viszont azt azért tudjuk, hogy a katolikus papságban jóval nagyobb a melegek aránya, mint az átlagos társadalomban, ez vajon miért van, mit gondolsz?

„Olvastam a témával kapcsolatban pár jó összefoglalót, ami megerősíti a felvetésed. Már Jung is mondta, hogy a melegek jellemzője a hagyományok tisztelete, vonzódás a liturgiához, a szimbólumok értékelése. Éppen ez vonzhat egy meleg fiút a papság vagy a szerzetesség felé. Van ennek egy anatómiai alapja is: a két agyfélteke közötti kapcsolat is sokkal erősebb a homofíl személyeknél, ebből kifolyólag más a gondolkodásmódjuk és a képi világuk. Másrészt pedig, ha meleg vagy és társadalmilag szeretnél beilleszkedni, akkor a papi, szerzetesi pálya remek lehetőség, hiszen itt senki nem kérdezi meg tőled, hogy miért nincsen nőd, sőt még dicséretet is kapsz, hogy milyen szép áldozatot hoztál az egyházért. Elismert leszel, megbélyegzett helyett.”

Tehát azt tisztáztuk, hogy nem a meleg papok, szerzetesek lesznek pedofilokká. De vajon mit tudnak kezdeni a szexualitásukkal melegként egy olyan közegben, ami súlyosan elnyomja, sőt démonizálja a homoszexualitást? Milyen arányban voltak szerinted azok, akik ezzel a helyzettel tudtak egészségesen kezdeni valamit?

„Megdönthetetlen bizonyítékaim, saját statisztikáim természetesen nincsenek, és csak saját sejtéseim alapján gondolom, hogy ez a szám minimális. Sőt nem is találkoztam kimondottan ilyennel. Én magam – heteróként – erre törekedtem. De másokon láttam, hogy keresik a kiskapukat, a szabadnapokon eljárogatnak és megoldják ezt valahogy. Én ezt árulásnak tartottam, nem ezért akartam szerzetes és majd pap lenni. Vagy tudok vállalni mindent, úgy ahogy az van, vagy eljövök. Ezt tartom egyedül tisztességesnek.”

Tudom, hogy olvastad a cikkeimet a témában. Én mindig arról beszélek, hogy itt nem egyéni tettesekről van szó, hanem strukturális bűnről, mit gondolsz erről?

„Igen ez a strukturális bűn: a tagadás és a sumákolás. Az egyház jóhíre mindennél fontosabb, azt nem szennyezheti be semmi. Ha beszélni kezdesz, abban a pillanatban az egyház ellensége vagy.”

És mit gondolsz, hogy vajon mennyire lehet idehaza jelen a katolikus egyházban a szexuális erőszak?

„Iszonyatos a látencia, ott is ahol beszélnek róla. Jóval nagyobb az elkövetők aránya, mint amiről tudunk, vagy amit csak sejtünk. Az egy hamis érv, hogy nálunk nincsen ilyesmi, mert az ősmagyar nem ilyen. Nagyon szomorú, hogy nincsen egyetlen próféta sem a magyar püspöki karban, aki beleállna ebbe az ügybe.”

Miért nincsen? Mert mindenki tudja, hogy mekkora nagy a baj és ha robban, az mindent elsöröp?

„A legfőbb ok a hamis egyházkép. Az, hogy azzal teszek jót az „ügynek”, ha hallgatok.”

Szerinted mik a 21. században a katolikus egyház legfőbb kérdései, amire muszáj megtalálnia a választ vagy egyszerűen elpusztul?

„Ilyen témák: a nők szerepének tisztázása, a melegek helyzete, a fakultatív cölibátus. Ezeket együtt kell rendezni, külön nem is lehetséges. S pont ezért félnek belekezdeni ebbe, mert tudják, hogy az egyik téma vonja maga után a másikat. És mindez egyházszakadással fenyeget. Persze, ha nem akarunk csak a napi botrányok tűzoltásával foglalkozni, akkor globális kihívásokkal is küszködünk: a teremtett világgal való viszonyunk, a gazdasági kizsákmányolás, a nacionalista szűkkeblűség, stb. témák is prófétai kiállást és szembesülést sürgetnek Krisztus követői részéről.”

Egyházszakadással? Mit gondolsz erről, meg fog történni még ebben a században? Sokan jósolják.

„Jobb lenne, ha megtörténne, ne akarjuk egybetartani azt, ami nem is tartozik már egybe. Amikor azt látom, hogy 21. századi, fiatal papok a tridenti liturgia klerikalizmusában tobzódnak, akkor jobban örülnék az egyházszakadásnak (ami egyébként minden időben tragikus beismerése a tehetetlenségünknek). Ami életképes, az éljen tovább, ami pedig nem alkalmas, vagy hajlandó a megújulásra, az pusztuljon, vesszen el a történelem szemétdombján. Nem nagy kár érte. A szakadás egyébként már meg is történt, csak nem merik kinyilvánítani. A megromlott egyház kicsit olyan, mint egy erős, de beteg kutya. Már beteg, de még tud marni, sőt még a hullájával is agyon tud csapni.”

 

(F)egy_Ház