A 19. és a 20. század katolikus egyházában kialakult egyfajta jellegzetes római katolikus tradicionalizmus és fundamentalizmus, amely úgy gondolja, hogy minden maradhat és maradjon is a régiben. A megújulást legfeljebb az egyes hívőkön kérik számon, például a pápai szexuális előírások pontosabb betartására buzdító erkölcsprédikációkban. A múlthoz tapadó hit következménye azonban a teremtőerő elapadása, a szellemi bénultság és a vérszegény skolasztika. A hagyományhűség nem lehet az egyház sarkalatos törvénye. Az egyháznak nem bármiféle múlthoz való feltétel nélküli ragaszkodásra van szüksége, hanem szabadságra, amely saját történelmének kritikus és körültekintő mérlegelésében is megmutatkozik. [1]

Fotó: taylormarshall.com

Katolikus teológusok a fenyegető szankcióktól való félelmükben nemigen mertek kritikai nézőpontból foglalkozni a pápai tévedhetetlenség ideológiájával. Küng – aki a II. Vatikáni zsinat tanácsadója volt – megtette, ezért a tanítóhivatal négy évtizeddel ezelőtt megvonta tőle az egyházi felhatalmazást a tanításra.

[1] A halálosan beteg egyház. Blätter für deutsche und internationale Politik, 2011. szeptember. Mérleg Online – 2013. 02. 06. https://www.merleg-digest.eu/a-halalosan-beteg-egyhaz/