Ferenc pápa válaszolt az üldözött magyar keresztényeknek

Ferenc pápa válaszolt az üldözött magyar keresztényeknek

Elfogtuk Ferenc pápa levelét és azonnal közzétesszük Olvasóinknak! A levél természetesen fikció, senkit ne tévesszen meg! Nem véletlenül utalok Kern András szavaira. Mégis Ferenc pápa gondolkodását, lelkiségét jól ismerve eljátszottam a gondolattal, hogy vajon mit válaszolna a CÖF-CÖKA felháborodott levelére, amiben egy 2/3-os többséggel bíró ún. keresztény demokráciában arról panaszkodnak a pápának, hogy rasszista keresztényüldözés áldozatai lettek. És bár soha eddig a magyar katolikus egyház vezetői nem szólaltak fel, amikor kis hazánkban lábbal tiporták az emberi jogokat, most mégis sorra felemelik szavukat. Az összképet tekintve ezt annyira abszurdnak tartom, hogy most a humor eszközéhez nyúlok. No lássuk, drága Ferenc pápa, mit üzennél üldözött, fehér, magyar, keresztény, heteró gyermekeidnek! — Perintfalvi Rita írása.

 ferenc_leve_l.jpg

 

„Drága Fivéreim és Nővéreim!

Megkaptam leveletek, amit köszönök Nektek! Kicsit azért bevallom rosszul érint, hogy mikor az emberi személy védelméről és egy igazságosabb társadalomról írtok nekem, csak elődöm II. János Pál szavai jutnak eszetekbe, és tőlem nem idéztek semmit. Na, nem hiúságból mondom, de úgy érzem, hogy amióta pápává választottak másról sem beszélek. Úgy hallom, a ti kis hazátokban pont ezért gyűlölnek engem sokan. Persze Isten őrizzen, hogy elvitassam elődöm érdemeit. De gyerekek, jaj, ha már őt emlegetitek, akkor azt illik ám odaírni, hogy Szent II. János Pál, ha már egyszer szentté avattam. Főleg egy pápának címzett levélben. Ez a hiányosság egy kissé azért kellemetlen bevallom, na, de ne akadjunk fenn apróságokon!

Azt írjátok, hogy felháborít titeket, hogy országotokban 2020-ban „hitük és vallási hovatartozásuk miatt bélyegeznek meg keresztény embereket”. De ha jól értem, akkor ez a csúnya politikus nem minden keresztényt bélyegzett meg, csak a „fehér, heteroszexuális férfiakat és nőket”. Vagyis nem ócsárolta pl. a roma keresztényeket, a kínai vagy az afrikai keresztényeket, vagy bármilyen színesbőrű keresztényeket, sőt nem bántotta a meleg keresztényeket sem, csak a heterókat, jól értem? A transzokról meg ne is beszéljünk, mert őket egyáltalán nem is említi. Szóval lehet, hogy megbélyegezte a keresztények egy biz. csoportját, de nem az összeset. Vagy szerintetek, akik nem fehér, heteró keresztények, azok nem is keresztények? Bocsánat, ezt kicsit nehéz felfognom így latin-amerikai pápaként, nem is tudom, én amúgy fehér vagyok szerintetek?

Lehet, hogy keveset olvassátok az instámat, pedig nagyon tolom ám! Legalább a face-n kövessetek be lécci! Vagy a magyar sajtó nem beszél nektek világosan arról, hogy én ezt a „fehér keresztény” szövegelést nem igazán csípem?! Szerintem ez rendkívül kirekesztő és megbélyegző. A gyarmatosító fehér keresztény európaiakat juttatja az eszembe, akik megérkeztek a harmadik világba és tűzzel-vassal terjesztették a kereszténységet, miközben lerombolták az ott levő kultúrát. Mintha nálatok lettek volna nemrég olyan plakátok, hogy „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!” Na, hát jól tudjátok ti! Na, pont ezt nem tartották be a gyarmatosító kulturális és faji fölénnyel érkező fehér keresztények. A szülőhazámat, Argentínát is leigázták. Szóval sajnos nem vagyok oda ezért a kifejezésért, bocsássatok meg, kérlek!

Azt persze jó hallani, hogy „Magyarország meghatározó tömegtámogatással rendelkező civil szervezete” vagytok. Ez nagy felelősség, különösen kritikus időkben, mint amilyen 2015 is volt. Hallottam, hogy rengeteg civil szervezet ott volt a Keleti pályaudvaron, és segített a bajba jutott menekülteknek. Ti is ott voltatok, ugye? És ha már keresztények vagytok, akkor ti mit reagáltatok az én levelemre, amikor írtam Nektek, hogy minden plébánia fogadjon be csak egyetlen egy menekült családot? Gondolom, keresztényként ott szorgoskodtok a helyi plébániátok életében, mit segítettetek ekkor? Olyan híreket hallottam felőletek, hogy nálatok nagyon durván megbélyegezték a hitük és vallási hovatartozásuk miatt az ide érkező szerencsétleneket. Mit tettetek ez ellen? Ugye ez ellen is felszólaltatok? Mondjuk, levelet nekem akkor nem írtatok. Azt is tanítja ám a II. Vatikáni Zsinat, amiből nekem idéztetek, hogy tisztelnetek kell a más vallásúakat is, hiszen minden vallásban ott van az igazság csírája. Bár ez lehet, hogy túl nagy elvárás részemről, ha még engem is „demens vénembernek” neveznek nálatok a fehér, heteró, keresztény újságírók. Meg a saját püspökeim szerint azt se tudom, hogy mit beszélek. Tényleg amikor engem támadtak, ti mint „Magyarország meghatározó tömegtámogatással rendelkező civil szervezete” hogyan tiltakoztatok? Hiszen leveletekben írjátok, hogy mennyire fontos az emberi méltóság védelme és hogy minden ember egyenlő. A pápátok méltóságával mi van, azt ki védi meg? Vagy csak én védjelek meg titeket a gonosz politikusoktól, de ti nem védtek meg engem tőlük? Hogy van ez?

Drága gyermekeim, imádkozzunk együtt azért, hogy ez a világ és benne Európa, amely fölött sötét felhők gyülekeznek olyan hely tudjon maradni, ahol minden egyes ember méltósága egyaránt fontos, ahol senkit nem üldözhetnek a vallási hovatartozása vagy bármi egyéb miatt, ahol az egyház pápáját is megtisztelik azzal, hogy emberszámba veszik! Köszönöm nektek! Az Úr és Szent II. János Pál pápa áldjon meg titeket!

 

Ferenc, Róma püspöke”

 

A szerző: Dr. Perintfalvi Rita ferencpápista teológus

Facebook Comments