Van, aki a melegeket is szereti

Ezen a héten ünnepli a művelt világ a lutheri reformáció elindulásának 502-ik évfordulóját. Ugyan mivel rukkolhatnánk elő, mi progresszív libbant libernyákok, mint már megint a szivárványos témával? És mert két évvel ezelőtt Perintfalvi Rita, katolikus teológusként elfogadva Bartha István lelkész meghívását, megtisztelte jelenlétével és színvonalas előadásával a Balassagyarmati Evangélikus Egyházközség által szervezett, 2017. október 29-től 31-ig tartó reformációi konferenciát, és az erre az alkalomra készült emlékfüzetben megjelent vele készült interjúban az erre vonatkozó kérdésre is válaszolt, hát nosza, elevenítsük fel!

kép forrása: https://tutiblog.com

B.I.: Milyen boszorkányos magyarázattal lehet megkérdőjelezni azt az alapvető igazságot, miszerint a buzeránsok a pokol legmélyebb bugyrába jutnak?

P.R.: A katolikus teológia tanítása szerint csak azt tudjuk bizonyosan állítani, hogy vannak olyan emberek, akik a mennyországba kerültek, őket avatta az egyház szentté. Azt azonban senkiről sem mondja ki az egyház, hogy a pokolra jutott, mert ez az ítélet egyedül Istennek van fenntartva. Így önmagában is abszurd bárkiről azt kijelenti, hogy a gyehenna tüzén fog égni egy örökkévalóságon át. Vannak modern teológusok, akik azt gondolják, hogy a szerető Isten létével nem egyeztethető össze az, hogy bárki is a pokolra kerül. Vagyis, ha van is pokol – mondják – lehet, hogy üres, vagyis senki nincsen benne! Ennek az ellenkezőjéről semmiféle tapasztalat vagy teológiai bizonyosság nincsen. Így aki bárkit a pokol tüzén égve képzel el magának, és valószínű, hogy kéjesen vagy spirituális gőggel eltelve még élvezi is ezt a fantáziálást, az csupán Istent játszik és saját magát vetíti bele olyan dolgokba, amikről semmiféle tudomása nincsen. A melegekre gondolva sokakban felvetődnek ilyen fantáziaképek, ilyen például a bibliai Szodoma és Gomora történetének kedvelt felemlegetése is. Az apokaliptikus hangulatú – a közelgő világvégével fenyegető – elgondolások szerint a két város pusztulásáért az ott élő homoszexuális emberek voltak a felelősek. Hiszen miattuk sújtott le Isten pusztító haragja, ők vonták magukra erkölcstelen-fertő életükkel az isteni bosszút.

Fotó: John Martin: Szodoma és Gomora

Ennek a diskurzusnak a gyökerei a korai zsidó apokaliptikához nyúlnak vissza (például Hénoch könyvei). Később a 2-3. században a korai keresztény apologéták használták ezt a diskurzust azért, hogy a görög isteneket, akik gyakran nyitottak voltak mind heteró- mind pedig homoszexuális szerelmi kalandokra, megfosszák hatalmuktól és szembe állítsak őket a keresztény erkölcs elvárásaival. A Szodoma–Gomora-diskurzus kitartott egészen a középkorig, később az angol puritánok is átvették és amikor az USA-ba emigráltak, magukkal vitték az új hazába is. Felfogásuk szerint a „szodomiták” (azaz homoszexuálisok) voltak a súlyos természeti katasztrófák, éhség és egyéb csapások, krízisek okozóivá. Ezt a gondolatmenetet élesztették újra az amerikai keresztény-neofundamentalista körök az 1970-es években. Ennek egyik sajátos megnyilvánulása volt az is, amikor 2001. szeptember 11-e rettenetes tragédiájáért is a melegeket tették felelőssé.

Szodoma és Gomora valódi története azonban egészen másképpen néz ki a modern biblikus tudományok tükrében. Ha intertextuális módszerrel vizsgálódunk, akkor a szövegpárhuzamok feltárják a két város pusztulásának valódi okát. Ezékiel könyve visszautal Szodoma pusztulására, és felsorolja a bukás okait. Innét tudjuk meg, hogy a város lakói nagy jómódban és biztonságban éltek, és így lett volna módjuk segíteni a rászorulókon, de ők mégis elfelejtkeztek a szükséget szenvedőkről, bezárták előttük a szívüket és megtagadták a segítséget:

„Nézd, húgodnak, Szodomának és leányainak a gőg és a telhetetlenség, az önteltség és az elbizakodottság volt a bűnük. Biztonságban éltek és nem gyámolították a szegényt és a nyomorultat” (Ezékiel 16,49).

Vagyis a város bűne a szociális érzéketlenség volt, amelynek egyik megnyilvánulása az idegengyűlölet és az az erőszakkísérlet, amit a város lakói Lót két vendégén akarnak elkövetni.

A történet lényege, hogy Lótot, aki egyébként zsidó létére maga is jövevényként élt ebben a gazdag városban, meglátogatja két angyal, mégpedig két férfi alakjában. Lót az ókori vendégszeretet parancsát követve meghívja hajlékába a két idegent. Lót lelkületének fontos eleme volt az áthagyományozott zsidó tapasztalat, miszerint

„apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt idegenként” (Második Törvénykönyv 26,5).

Izrael számára ez egy meghatározó élmény volt, amire mindig emlékezni akart:

„A veletek lakó idegen olyan legyen számotokra, mint a közületek való, és szeresd úgy, mint saját magadat, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptom földjén” (Lev 19,33-34).

Pontosan ezért a vendég, a jövevény szeretetteli és gondos befogadása alapértékké vált. Ezért Lót is mindent elkövetett, hogy a két otthonába betért idegen mindent megkapjon, amire csak szüksége lehet. Saját maga készített nekik ízletes vacsorát, amit épphogy csak elfogyasztottak, máris durva és baljós dörömbölésre lettek figyelmesek. A „város férfijai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig” körbevették a házat és erőszakosan követelték Lóttól, hogy adja ki nekik az otthona oltalma alatt álló a két férfit, hadd „ismerjék meg őket”.

Az óhéber nyelvben a „megismerni” ige gyakran a szexuális értelemben vett együttlétre utal, na most azt azért elég nehéz lenne elképzelni, hogy az ajtón dörömbölő sok szodomai férfi vagy pontosabban Szodoma egész férfinemű lakossága meleg lett volna és vágyra gerjedt a két idegen iránt. A történetben nincsen szó vágyról, csakis az erőszakról. Az ókorban, különösen háborús kontextusban a lemeztelenítés, a férfiakon elkövetett nemi erőszak az ellenség megalázását, a személy integritásának durva megsértését és emberi méltóságának lábbal tiprását jelentette. Célja egyúttal a megszégyenítés és a fizikai kínzás, akár súlyos sérüléseket is okozva. Jellemző volt például az antik Görögországban vagy Perzsiában háborúk idején, de ha nem akarunk ennyire a messzi múltba visszatekinteni, akkor felhozhatjuk példaként a jugoszláv háború idején férfiak ellen elkövetett nemi erőszak eseteket is.

Ebben a történetben azonban nincsen szó háborús kontextusról. A szodomai férfiak cselekedetének egyetlen oka az idegengyűlölet. Ez látszik abból is, mikor Lót megpróbálja megmenteni a vendégeit – hiszen ez kötelessége is – rögtön megkapja, hogy ő is csak egy idegen, és ne akarjon bírót játszani az ügyben, mert úgy elbánnak vele, hogy még jobban megbánja, mint azok. A szörnyűséges tettet végül egy csoda akadályozza meg, mert a két angyal megvakítja az ajtó előtt tomboló férfiak tömegét, apraját és nagyját, akik így nem találják meg a bejáratot, és nem tudnak betörni. Ezután a két angyal Lót tudtára adja, hogy azért jöttek el hozzá, mert Isten elpusztítja Szodomát és Gomorát. És bizony ez hamarosan meg is történik, kén- és tűzeső hull az égből és elpusztul az egész vidék, a városok minden lakója és a mező egész növényzete.

A mai modern biblikus tudományban teljes konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy Szodoma pusztulásának oka a szociális érzéketlenség, igazságtalanság volt, amelynek egy konkrét megnyilvánulása az idegengyűlölet, a befogadásra való képtelenség. Mégis milyen erősen tartja magát az ókorban létrejött félreértelmezés. Persze ezen sem kell annyira csodálkozni, hiszen ha például a mai USA-ban élő katolikusok 43%-a elutasítja az evolúció-elméletet és szó szerinti értelmezi a 6 napos teremtéstörténetet, akkor ez sokkal kisebb tévedés és ráadásul közkeletű, évszázadok támasztják alá. Sőt még egy elképesztő példa: újabban reneszánszát éli az ún. lapos föld elmélet is, ami szerint az emberiség durva összeesküvés áldozata, hiszen elhitették vele, hogy a Föld gömbölyű, pedig ugyebár már a Bibliában is meg van írva, hogy lapos. No, az ilyen sületlenségek miatt örvendek nagyon azon, hogy a Katolikus Egyház Pápai Biblikus Bizottsága 1993-ben kiadott egy dokumentumot a Szentírásmagyarázat az egyházban címmel, amely egyértelműen elveti a szó szerinti (fundamentalista) bibliaolvasatot és teret ad a szövegek tudományos vizsgálatának, amely feltárja a szövegek kultúrtörténeti hátterét, keletkezési körülményeit, műfaját, az akkori emberek gondolkodását stb. és úgy próbálja értelmezni azokat.

És az is örömteli, hogy Ferenc pápa egészen újszerű módon – lelkipásztori érzékenységgel – nyúl a homoszexualitás témájához is. A múlt nyáron például arról beszélt, hogy bocsánatot kellene kérni a melegektől azokért a bűnökért, amelyeket ellenük elkövetett az egyház. Gondolt itt a rengeteg gyűlölködésre, kirekesztésre, megvetésre, megbélyegzésre, ami a meleg embereket érte az évszázadok alatt. A homofóbia, a bántalmazás, a szexuális kisebbségekkel szembeni lelki és fizikai erőszak, történjen az akár a keresztény egyházakban, akár azon kívül, teológiailag nem igazolható és egyházpolitikailag elfogadhatatlan. Mindez ellentmond a keresztény hit alapüzenetének, ami az emberi méltóság és minden egyes ember személyi integritásának tiszteletéből indul ki, aminek alapja az ember istenképűsége. Az istenképmásságot pedig minden egyes ember egyformán hordozza, függetlenül saját teljesítményétől és tekintet nélkül bőre színére, származására, nemére, életkorára vagy éppen a szexuális orientációjára. Ezt nem szabadna soha elfelejtenünk.