XVI. Benedek téves válaszokat adott az egyházi szexuális abúzusügyekre!

Saját előítéleteinek foglya – A Német Morálteológai Munkaközösség szóvivőjének nyilatkozata Joseph Ratzinger/XVI. Benedek szexuális visszaélésekről szóló írásához

Az egykori pápa, XVI. Benedek, azaz Joseph Ratzinger bíboros szeretne segíteni az egyházi szexuális visszaélések körül kirobbant botrány nyomán megrendült katolikus egyháznak. 2019 április 11-én ezért kiadott egy állásfoglalást arról, hogy meglátása szerint mi vezethetett odáig, hogy katolikus papok és szerzetesek szexuális visszaéléseket követtek el kiskorúak sérelmére. Írásában a morálteológiai tudományágat is pellengérre állította: szerinte ugyanis „a ’60-as évek óta összeomlott a katolikus morálteológia, ami az egyházat védtelenné tette a társadalomban zajló történésekkel szemben”. Ezúton szeretnék ezzel a rágalmazó váddal szemben, amely az egykori és jelenlegi tagjaink jó hírnevét besározza a Német Morálteológiai Munkaközösség választott szóvivőjeként, számos kollégával egyetértve tiltakozni.

Az egykori pápa meggyőződése szerint 1960 és 1980 között a szexuális morálban addig érvényes mérce olyannyira „összetört”, ami a normák teljes megszűnéséhez vezetett. Az ilyen módon morális tartás nélkülivé vált társadalom még a pedofíliát is tolerálta – éppúgy, mint a fiatalok szexuális életét, a fogamzásgátlást, vagy a homoszexuális magatartást. A morálteológia e fejlődés ellen azonban nem tett semmit, mert maga is relativizálódott, és nem volt többé hajlandó magát a hagyomány világos tiltásainak alávetni. Mindez ahhoz a tévedéshez vezetett, mintha az ember isteni utasítások és egyházi tekintély elismerése nélkül is képes lenne megítélni, hogyan viselkedjen emberhez méltóan.

Joseph Ratzinger/XVI. Benedek azon kísérlete, hogy a ’60-as évektől kezdődő és a ’80-as évekig tartó társadalmi változásokat és a morálteológia reformját tegye felelőssé a szexuális visszaélésekért, korántsem új. Már korábban is úgy tekintett az egyházra, mint az ellenséges világ áldozatára. Arról viszont hallgatott, hogy az egyházban is voltak felelősök, akik az eltussolással és tagadással fedezték a tetteseket, tovább tetézve ezzel az áldozatok szenvedését. Ahogy hallgatott arról a tényről is, hogy csak egy morálisan érzékeny nyilvánosság és ennek sajtója tudja felébreszteni az egyházat az erkölcsi letargiából. Az egyházi felelős személyek gyakran nem voltak abban a helyzetben, hogy megfelelően reagáljanak vagy fel tudják dolgozni a helyzetet – erről tájékoztat minket egyre több áldozat.

Joseph Ratzinger/XVI. Benedek állásfoglalása számos téves feltételezésen alapszik, és ha az egész írást nézzük, az a véleményünk, hogy gondolatmenete félresikerült és teljességgel alkalmatlan a visszaélések okozta krízis feldolgozására.

Joseph Ratzinger/XVI. Benedek eszmefuttatásában a humán – és társadalomtudományos ismeretek ill. kutatások egyáltalán nem jutnak szerephez. Az ő világtól elidegenedett teológiája a szexuális visszaélések jelenségét csupán torz módon tudja észlelni. A különféle elkövető-profilok között semmilyen különbséget nem tesz. Nem minden elkövető tekinthető orvosi értelemben vett pedofilnak. A homoszexualitás pedig, mint olyan, nem okozója a szexuális abúzusügyeknek.
Ismeretes, hogy a szexuális visszaélések jelensége végig kíséri az egyház történelmét. Nagyfokú tévedés azt állítani, hogy abban a katolikus miliőben, ami a szexuális emancipációtól vagy teológiai megújulástól még érintetlen volt, ne történtek volna ugyanúgy szexuális visszaélések. A múlt ilyen formában végbemenő történelmietlen megdicsőítése azok számára, akik az autoriter vagy patriarchális struktúrák áldozatai voltak, meglehetősen cinikusan tűnhet. Az egykori pápa egyházképébe a bűnös egyházi struktúrák, amelyek mindig is léteztek, egyszerűen nem férnek bele.
A morálteológiai megújulás fejlődésének ábrázolása nem sok intellektuális erőfeszítésről tanúskodik. A visszaélések ürügyén Joseph Ratzinger/XVI. Benedek újra elismételhette a már jól ismert kritikáját arról a morálteológiáról, amelynek a szexuáletikával kapcsolatos pozíciójával ő nem ért egyet. Szemére vethető mindebben még az is, hogy szakmai érvek felhozatalára nem mutatott túl nagy készséget. Aki például morálteológiailag vitatja azt, hogy egy elkötelezett párkapcsolatban megélt homoszexualitás minden esetben halálos bűn lenne, nem legitimálja egyúttal a szexuális erőszakot. Vagy aki például morálteológiailag kritizálja az összes fogamzásgátlási módszer hagyományosan merev elítélését, még nem feltétlenül a teljes norma nélküliség mellett foglal állást. Vajon nem akarja vagy nem tudja belátni Ratzinger/XVI. Benedek, hogy a minden ember méltóságának és jogának morálteológiai megbecsülése éppen, hogy nem az erkölcsi önkényességhez vezet?
A második világháború után globális szinten megváltoztak ugyan az erkölcsi normák, de nem tűntek el. Mind az „új” mind a „régi” etika ismeri a feltétlen erkölcsi kötelezettséget. A vita arról szól, hogy mely cselekvések milyen okból esnek ebbe a kategóriába. A halálbüntetés új megítélésével kapcsolatban először Ferenc pápa mutatta meg 2018-ban, hogy miként lehetséges a tanítás megváltoztatása, ha az emberi méltóság mércéje új értelmezést kap.
Éppen, hogy a szexualitás és nemiség erkölcsi szabályozásának újabban végbement változásainak, és pont nem az úgynevezett „hagyományos” értékeknek köszönhető, hogy mára már a szexuális erőszak minden formája erkölcsileg és jogilag is elítélendővé vált. A szexuális önmeghatározás jogának biztosítása pedig nem a katolikus egyház találmánya. A Joseph Ratzinger/XVI. Benedek által olyan nagyra becsült hagyomány pedig rendszerint nem az áldozatok szemszögéből ítélte el a szexuális visszaéléseket. Sokkal inkább a klérus szexuális „tisztaságára”, mintsem a gyerekek és fiatalok szexuális integritásának megóvására tevődött a hangsúly.
Joseph Ratzingernek/XVI. Benedeknek mindig is a szívügye volt, hogy ne hagyja a katolikus egyházban a hitet az értelemtől elszakadni. A legutóbbi írása viszont pont ennek a kettőnek az egységét veszélyezteti azzal, hogy megtagadja azt, hogy előítéletmentesen méltányolja a morálteológia azon fáradozásait, amelyek egy szabadságon és felelősségvállaláson alapuló keresztény etikát akarnak kidolgozni valamint ugyanígy nagyra értékelje a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos tudományos ismereteket.

Prof. Dr. Christof Breitsameter, Prof. Dr. Stephan Goertz

München/Mainz, 2019 április 14.