“A legmagasabb és legvégsőbb, amit az ember elhagyhat, az az, hogy Istent hagyja el Istenért.”; “A szem, amellyel Istent látom, ugyanaz a szem, amelyben Isten engem lát; az én szemem és Isten szeme egy szem, egy látás, egy megismerés és egy szeretet.”
Miszticizmus, keresztény nondualitás. Válogatás Eckhart mester prédikációiból.
VI.PRÉDIKÁCIÓ; QUI AUDIT ME. ECCLI. (Sir 24, 22).
A legmagasabb és legvégsőbb, amit az ember elhagyhat, az az, hogy Istent hagyja el Istenért. Ekkor megmarad Isten úgy, ahogy Isten magában létezik, nem a befogadás vagy az elnyerés útján, hanem a létben, amely a magában való Isten. Egyetlenegyről s színtiszta eggyé-válásról van itt szó.
Van a lélekben valami, ami annyira rokon Istennel, hogy Egy – nem pedig eggyé-vált. Egy, nincs köze semmihez sem, s hozzá sincs köze semminek, ami teremtett.
Istenben minden dolog egyforma és maga Isten. Ebben az egyformaságban Isten olyannira örömét leli, hogy benne teljesen szétárasztja természetét s magában létező létét. Ahhoz hasonló az ő öröme ebben, mint amikor egy paripát engednek szabadon futni a zöld mezőn, amely teljesen sík és egyenletes: a paripa természete szerint teljes erejével áradna ki magából a zöld mezőn ugrándozva; ebben lelné kedvét s ez felelne meg természetének. Ugyanígy leli kedvét és boldogságát Isten abban, hogy természetét és létét teljesen kiárassza az egyformaságban, mert az egyformaság ő maga.
Ha szemem a színt akarja látni, akkor mentesnek kell lennie valamennyi színtől. Ha kék vagy fehér színt látok, akkor szememnek, amelyik a színt látja, látása – az, amit lát, az ugyanaz, mint amit a szem lát. A szem, amellyel Istent látom, ugyanaz a szem, amelyben Isten engem lát; az én szemem és Isten szeme egy szem, egy látás, egy megismerés és egy szeretet.
VII.PRÉDIKÁCIÓ; VIDI SUPRA MONTEM SION AGNUM STANTEM ETC. APOC. (Jel 14, 1).
Az Írás azt mondja, hasonlónak kell lennünk Istenhez (1 Jn 3,2). „Hasonló” – ez hamis és csalóka. Ha valamilyen emberhez hasonló leszek, s találok egy embert, aki hozzám hasonló, akkor ez az ember úgy tesz, mintha ő én lenne, pedig nem az, és becsap. Egy pogány mester pedig, aki természetes felsimeréssel jutott el ide, azt mondja: Isten ami hozzá hasonló, éppoly kevéssé tudja elviselni, mint azt, hogy nem Isten. A hasonlóság olyan valami, ami Istenben nem létezik, az istenségben és az örökkévalóságban sokkal inkább egyként létezés van; a hasonlóság viszont nem Egy. Ha Egy volnék, nem volnék hasonló. Az egységben nincs semmi idegen; az örökkévalóságban csak egyként létezés van, hasonlóság nincs.
XII.PRÉDIKÁCIÓ; BEATI PAUPERIS SPIRITU, QUIA IPSORUM EST REGNUM COELERUM (Mt 5, 3)
Annyira szegénynek kell lennie az embernek, hogy ő se legyen, benne se legyen helye Istennek, ahol működni tudna. Amíg az ember helyet őriz magában, különbözőséget őriz. Ezért kérem Istent, hogy fosszon meg “Istentől”; mert lényegi létem Isten fölött való, amennyiben Istent a teremtmények kezdetének tekintjük; Istennek önnön létében ugyanis, ahol Isten fölötte van a létnek és különbözőségnek, ott én magam voltam, magamat akartam s magamat ismertem föl, hogy ezt az embert megteremtsem.
Születettlenségem mértékében voltam örökkön, vagyok most és leszek örökkön-örökké. Ami születettségem szerint vagyok, az meg fog halni és semmivé fog válni, mivel halandó; ezért el kell enyésznie az idővel együtt. Az én születésemben született meg minden dolog, s én voltam forrása magamnak és minden dolognak; s ha úgy akartam volna, akkor nem lennék én sem és nem lenne semmi más sem; ha viszont én nem lennék, akkor nem volna Isten sem; hogy Isten “Isten”, annak én vagyok a forrása; ha én nem lennék, akkor Isten nem lenne “Isten”.
Ezzel a szegénységgel az ember azt szerzi meg, ami volt örökkön s ami marad mindig is. Itt Isten a lélekkel egy, s ez a legigazabb szegénység, amit az ember lelhet. Ezzel a benyomással akkora nagy gazdagságot kapok, hogy Isten nekem már nem lehet elég mindazzal együtt sem, ami ő “Istenként” s valamennyi isteni művével együtt; mert ebben az áttörésben az lesz részem, hogy én és Isten egyek vagyunk.
Eckhart mester (1260-1328): keresztény misztikus, domonkos-rendi szerzetes, teológus, a német misztika legjelentősebb alakja.
A teljes prédikációk forrása: Eckhart mester: Beszédek; Helikon Kiadó, Budapest, 1986.