Vallási Trauma

Vallási Trauma

“A vallási közösség által ejtett sebeket nézetem szerint még nehezebb elfelejteni és feldolgozni, hiszen ennek a közösségnek inkább a gyógyítás, és a felépítés lenne a feladata (gondoljunk Jézus tevékenységére). “ Gyárfás Judit írása 

healing_1.jpg

A keresztény LMBTQ+ csoportok európai fóruma egy négy napos képzést szervezett kelet-közép európai aktivistáknak, keresztény-LMBTQ+ csoportok vezetőinek, pszichológusoknak – egyszóval olyan embereknek, akik mindennapi munkájuk során a (korábbi) vallás(uk) által traumatizált keresztény-LMBTQ+ emberekkel foglalkoznak. A képzés „Vallási trauma és internalizált LMBTQ+-fóbia” címmel volt meghirdetve, de végül csak az előbbiről volt szó. Menet közben ugyanis kiderült, hogy a legtöbb résztvevő inkább erre tartana igényt. Nem csak a segítő foglalkozások kapcsán beszélgettünk a vallás okozta traumáról, de előkerültek a résztvevők saját történetei is – előtte pedig a történetek feldolgozásához, meghallgatásához kaptunk segédeszközöket.

Először nekem is szembesülnöm kellett vallási sérelmeimmel. A volt gyülekezetemben ugyan nem bújtam elő, de az ottani közösség általános, merev hozzáállása a dolgokhoz kamaszkorom vége felé inkább eltávolított a vallástól, mint közelebb hozott. Azok az emberek, akik akkor rám hatottak, szerencsére nem rendelkeztek fundamentalista hozzáállással, így sérültségem nem vált traumává. A vallási közösség által ejtett sebeket nézetem szerint még nehezebb elfelejteni és feldolgozni, hiszen ennek a közösségnek inkább a gyógyítás, és a felépítés lenne a feladata (gondoljunk Jézus tevékenységére). 

A képzés előtt természetesen kaptunk olvasnivalót is – Dr. Marlene Winell cikkeit a vallási trauma tünetegyüttesről (Religious Trauma Syndrome, http://journeyfree.org/rts/) Winell könyvet is írt erről a témáról Leaving the Fold: A Guide for Former Fundamentalists and Others Leaving their Religion címmel. (kb.: A karám elhagyása: kézikönyv volt fundamentalistáknak és másoknak, akik elhagyták a vallásukat, a karám, mint ahol a gyülekezeti nyáj tartózkodik). Winell maga is keresztény fundamentalista közegből származik. Húsz évig dolgozott terapeutaként olyan kliensekkel, akiknek „fel kellett épülniük” korábbi vallásukból. Mivel nagyon fontosnak tartom ezt a témát, ebben a blogbejegyzésben szeretném röviden ismertetni a szerző gondolatait a vallási traumáról. Az alábbi egy kivonat, és egyben fordítás, nem törekszik a tökéletességre. A vallási trauma, a vallási abúzus (a vallás nevében elkövetett visszaélés) olyan téma, aminek a mentálhigiénés szakemberek nem szentelnek elég figyelmet. Többek közt az ezzel való foglalkozást akadályozza az a jelenség, hogy a vallást, vagy az egyházat kritizálni ma még mindig tabunak számít. Az egyházaknak is érdekükben áll, hogy egy kritikus gondolkodástól mentes rendszerben létezzenek. Pedig azt, hogy mennyire fontos és releváns ez a téma, mutatja az ARIS (American Religious Identifications Survey) 2008-as felmérése – Amerikában 1990 és 2008 között szinte megduplázódott azok száma, akik a felmérésben azt az opciót választották, hogy nem tudnak azonosulni egyik vallással sem. Ez a 18,7 millió ember feltehetően főleg a protestáns, baptista, és katolikus egyházakat hagyta el: ezek a vallások ugyanis 12,7 millió hívet vesztettek el ez idő alatt. További akadályt jelent a témával való foglalkozáshoz, hogy sok egyház a pszichológiát is világinak, ezért gonosznak, sátáni eredetűnek tartja.

A depresszió, és a többi mentális probléma bűn, vagy büntetés.

A fundamentalista egyházak szerint Isten az egyetlen orvos, ha pedig valakinek bármivel kapcsolatban kétségei támadnak, szintén bűnös. Ugyanígy az is, aki a saját szükségleteivel törődik (emlékszem, hogy az „önkiteljesedés” pl. mennyire negatív, “világi”, vagy bűnös fogalomnak számított volt gyülekezetemben, vagy hogy a jógát is rossz szemmel nézték). Összegezve: nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy vallás által traumatizált ember egyáltalán segítséget merjen kérni. (Ha pedig elhagyja a gyülekezetet, akkor is bűnös a megmaradtak szemében: de talán immár menthetetlen is.)

Milyen tulajdonságai vannak a vallásnak, amelyik képes traumát okozni? Zárt logikai rendszer alapján működik, autoriter, és tekintélyelvű világnézettel rendelkezik. Ez a közeg mindaddig kényelmes, amíg tagjai nem gondolkodnak, és nem kételkednek. Az igazságot érintő kérdésekben a tagok csak egy külső referenciapontnak hisznek – a Bibliának, vagy a hierarchia szintjén felettük álló vallási vezetőnek.

 

A térítés a közösségben elvárt viselkedésforma, az engedelmesség a legfőbb érték, a személyes fejlődés nem fontos.

Az ilyen vallás a félelemre épít, és nézeteik szerint mindenki, aki a közösségen kívül van, tehát nem hívő, vagy nem tag, örök kárhozatra jut. De a hívők sem érezhetik magukat biztonságban, mert a világ veszélyes, a sátán uralkodik benne mindaddig, amíg Jézus vissza nem jön. Az ilyen vallás arra tanítja a gyerekeket, hogy mindentől féljenek, ami ezen a vallásos szubkultúrán kívül esik, és a legtöbb dolog ezen kívül teljesen ismeretlen is marad számukra. A félelemre építés mellett mérgező teológiai nézet az „eredendő bűn” tana is. A közösség tagjai magukévá teszik azt, hogy ők eredendően rosszak/gonoszak. Ezek az egyházak szó szerint hisznek a démonokban, és gyakorolják is a démonűzést olyan gyerekeken, akik „rosszul viselkednek”. Ezekben a közösségekben nem szabad gondolkodni, nem szabad érezni, nem szabad kérdéseket feltenni. Nem szabad a saját érzéseidre, gondolataidra hallgatni. A híveknek nem megengedett a dogma megkérdőjelezése, ha pedig így tesznek, veszélybe sodorják magukat. A gyerekek is hamar megtanulják, hogy ne hallgassanak a megérzéseikre.

E mérgező teológiai nézetek mellé társulnak a káros egyházi, vagy családon belüli gyakorlatok. Fizikai, szexuális, és lelki bántalmazások történnek a vallásos családokban és az egyházakban, ugyanis a tekintélyelvűség felügyelet nélkül működik. Túl sok a titok. A szexualitás elnyomása egyházon belül hozzájárul a gyerekek abúzusához. A homoszexualitás elutasítása is szedi áldozatait – a legtöbben öngyilkosok lesznek.

A képzésen kiegészítettük ezeket a mérgező, káros tanításokat, gyakorlatokat az általunk tapasztaltakkal. Ebből egy párat idézek felsorolás szintjén – pl.

ilyen mérgező tan az, hogy „a test rossz, a lélek jó”.

Az a gyakorlat is ilyen, mikor másokért imádkoznak a tagok anélkül, hogy az illető ezt kérné – egyúttal szánakozva felette, és a háta mögött kibeszélve, hogy milyen rossz úton jár – ezt el is neveztük szent pletykának, amely pletyka érdekes módon megengedett az egyházon belül. Mérgező nézet az is, hogy a „kereszténység az egyetlen igaz út”, vagy az is, hogy „mindenkit meg kell téríteni”.

Ne feledjük el azonban, hogy

az egyes gyülekezetek, lelkészek, szülők képesek a fentebb ismertetett mérgező tanok felülírására – nagyon sok múlik az ő szerepükön.

Winell megemlíti, hogy a társadalom a traumatizált emberekkel szemben gyakran áldozathibáztatással reagál, hogy fenntartsa saját hiedelmeit. A vallási traumán átment emberek nem kapják meg a megfelelő támogatást – néhány online fórum kivételével a társadalomban nincs szó a vallás, vagy egyházak által okozott traumáról, érzelmi abúzusról.

Az egyházi intézmények kultúránkban sok szempontból még mindig privilegizált intézmények – nagyon nehéz őket kritizálni. A szülőknek joga van úgy bánni gyerekükkel, ahogy szeretnének, a gyerekek pedig sokszor a szülők, vagy az egyházközség “tulajdonai”. Túl sok minden történik zárt ajtók mögött. El kell engedjük azt a hiedelmet, hogy a vallás egy olyan dolog, amit nem lehet kritizálni. Saját felelősségünk, hogy tudatában legyünk a károknak, amit az egyházak okozhatnak, és emberi kötelességünk együtt érezni a vallási trauma áldozataival.

 

Gyárfás Judit magyar nyelv és irodalom szakon végzett, teológiát hallgat (ebből kedvencei a kortárs teológiák, queer teológia, feminista teológia, és a felszabadítás teológia). Angolt tanít, fordít.

 

Facebook Comments