“Történt, hogy éppen arrafelé keresett hajlékot egy hajléktalan házaspár. A fiatalasszony, mit ad Isten, karján egy kisdeddel, a férfi a szokásos túlélő cókmókkal, összegöngyölt laticellel. A gyereksereg ujjongott, tapsolt, lelkendezett. Ezen felbátorodva a hajléktalanok elfoglalták a barlangistállót.” (Kamarás István OJD írása)

Idén karácsonykor is felállították a parlament előtt a betlehemi barlangistállót, ahogyan az előző években: igazi ökörrel és szamárral, már csak a Szentcsaládot várta a hatalmas gyereksereg és az angyaloknak öltözött ének-zeneiskolások. Ebben az évben egy fiatal színész-házaspárt választották ki a kecskeméti Katona József színházból Mária és József szerepére, méghozzá saját kisfiúkkal, aki ugyan már elmúlt két éves, de vérbeli színészgyerek lévén pompásan el tudta játszani a mennyei kisdedet.

Történt, hogy éppen arrafelé keresett hajlékot egy hajléktalan házaspár. A fiatalasszony, mit ad Isten, karján egy kisdeddel, a férfi a szokásos túlélő cókmókkal, összegöngyölt laticellel. A gyereksereg ujjongott, tapsolt, lelkendezett. Ezen felbátorodva a hajléktalanok elfoglalták a barlangistállót. „Mert nem jutott hely nekik a szálláson”, magyarázta egy hittanos kislány erkölcstanos osztálytársának, szó szerint idézve a Lukács evangéliumból. Az angyaloknak öltözött ének-zeneiskolások legszívesebben rázendítettek volna, de a főangyalnak öltözött karmester észrevette, hogy két rendőr közeledik a barlangistállóhoz. Többen őket is megtapsolták, csak egy nagyobbacska hittanos fiúcska kiabálta kivörösödött képpel, hogy „heródesek!”. Ám ekkor, láss csodát, az egyik rendőr odalépett hozzá, megsimogatta a fejét, és azt mondta:
– Ne félj! Mi szolgálunk és védünk, még a határon is ott vagyunk, a gonosz heródesek ide be nem tehetik mocskos lábukat. 

(kép: Erdős Virág)

Ezután bementek a barlangistállóba. Legelőször is igazoltatni akarták a hajléktalanokat, amit ők mosolyogva hárítottak el körbemutatva, hogy őket itt mindenki ismeri. Erre mintha az ökör és a szamár is bólogatott volna. A két rendőr egymásra nézett, és egyszerre mondták egymásnak. Hát persze! A kecskeméti színészek! 

Nagy kő esett le a szívükről. Csakhogy a lábukra, mert közben megérkeztek az igazi kecskeméti színészek és a rendező. A rendőrök most már résen voltak, és őket is igazoltatták, majd visszamentek a betlehemi barlangistállóba, és ahogyan illik, háromszor felszólították őket, hogy azon nyomban hagyják abba az életvitelszerű közterületen tartózkodást. Amikor a hajléktalanok erre harmadszorra is csak mosolyogtak, kivezették őket. 

Nagy csend lett, éppen akkora, mint annak idején Betlehemben, mielőtt megjelent volna az Úr angyala azzal, hogy „Ne féljetek!”. De most nem jelent meg senki, csak a színészek suttogtak, először a főrendezővel, aki jól ismerte őket a Színművészeti Egyetemről, akit arról próbáltak meggyőzni, hogy ezek az amatőrök sokkal hitelesebbek lennének Szentcsaládnak, mint ők, a kipróbált profik, amire egykori professzoruk felemelt hangon közölte, hogy ez esetben őket viteti el a rendőrökkel. A rendőrök azonban a hajléktalanokat vitték el, méghozzá egyenest a szabálysértési eljárására. A jézuskaváró gyermeksereg szüleikkel és nagyszüleikkel követni akarta őket, de a rendőrök egykettőre begyömöszölték a Szentcsaládot (most mát mindenki így hívta őket) a rendőrségi kocsiba, és elszáguldottak. 

Ahogyan az szokott lenni, most is a legkisebb gyerek vette észre a csillagot, amire a szülők és a nagyszülők szakszerű magyarázatokat kínáltak: repülőgép, rakéta, űrhajó, drón, ufó, repülő csészealj, szentjánosbogár. Csakhogy ez a csillag elindult, amire ugyancsak akadt szakszerű magyarázat. Csakhogy ebben a csillagban már nagyon sokan hittek, és utána indultak. Kisvártatva a többiek is követték őket, köztük az ökör, a szamár és a kecskeméti színész-házaspár is saját kisdedükkel. Csak a főrendező és a főangyalnak öltözött karmester maradtak a kiürült barlangistálló előtt, hogy legyen valamit lefényképezni a turistáknak.

A sereglet egykettőre odaért a bíróságra, és zsúfolásig megtöltötte a tárgyalótermet. Már a szabálysértési eljárás megkezdése előtt kiderült, hogy a hajléktalanok a bírónő által ismert három nyelv egyikét sem beszélik. Mivel mindenki a Szentcsaládot emlegette, héber tolmácsot hívtak. Ő azonban csak annyit tudott kiszedni belőlük, hogy a férfit Jehószifnak, a nőt Mirjámnak, a csecsemőt Jesuának hívják, ami Józsefnek, Máriának és Jézusnak felelt meg. Javasolta, hogy hívjanak valakit a Zsidó Egyetemről, mert a Szentcsalád feltehetően az arámi nyelven beszéli. 

A tudós rabbi elmagyarázta, hogy a tolmács által egyébként kitűnően beszélt nyelv a héber modern változata, majd azt, hogy Jézus idejében a térségben többféle arámi dialektus is létezett, ezek egyikét beszélte Jézus, mint azt az evangéliumi görög szövegekbe beleszőtt arámi kifejezések is bizonyítják. És már sorolta is őket: „Tálítha kúm!”, vagyis „Leányka kelj fel!” Ekkor a bírónő udvariasan félbeszakította, és megkérdezte, hogy tudna-e valamiképpen szót érteni az életvitelszerűen köztéren tartózkodó hajléktalanokkal. A tudós rabbi elmagyarázta, hogy Jézus valószínűleg nem a júdeai arámit beszélte, mert amikor a kereszten felkiáltott, hogy „Elói, Elói, lammá sabakhtání?”, vagyis „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”, a júdeai zsidók félrehallották, és azt hitték, hogy Jézus Illést hívja. Egyébként Jézus nyelvét ma is beszélik, tette hozzá, méghozzá a szíriai Malulában, tette hozzá, amire megtapsolták. 

– Figyeljen csak rájuk, professzor úr! – figyelmeztette a bírónő lelkendezve. – Nekem úgy tűnik, hogy értik önt. Megkérdezné, hogy mi a nevük, honnan jönnek, és legfőképpen miért akarnak életvitelszerűen köztéren tartózkodni?

Most már ment minden, mint a karikacsapás. Kiderült, Máté evangélista szerint Eliud nemzette Eleazért, ő Mattant, Mattan pedig Jákobot, aki Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte. Habár Mária még akkor fogant gyermeket, magyarázta a tudós rabbi, amikor még csak jegyesek voltak. Ebbe, persze, még a nagyobbacska hittanosok is bezavarodtak, nem kevésbé szüleik, de szerencsére a bírónő a hajléktalan párban szegezte a kérdést.
– Honnan a gyermek?
Mária szép csengő hangon felelt:
– A Szentlélek erejéből. 
A bírónő nyelt egyet, és megkérdezte:
– És mit szólt ehhez a jegyese? 
– Józsefem igaz ember, nem akart meghurcolni, ezért úgy határozott, titokban bocsát el. De míg ezen töprengett, elálmosodott. Így volt Józsefem?
– Pontosan – felelte József pironkodva, majd így folytatta. – Álmomban pedig megjelent nekem az Úr angyala, és azt mondta, „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiút szül, akit Jézusnak neveznek el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől”
– Ezt mi is pontosan így tanultuk – súgták a hittanosok az erkölcstanosoknak.
– És vőlegényemnek, amikor felébredt álmából, első dolga az volt, hogy megnyugtasson, mihelyst megteheti, elvesz feleségül – tette hozzá Mária.
– Minden világos! – összegezte a bírónő. – Már csak kell tisztázni, hogy továbbra is folytatni akarják-e az életvitelszerű köztéren tartózkodást?

A kirendelt védő ekkor tanúkat jelentett be. Elsőnek egy idős házaspár jelent meg, egy Zakariás és Erzsébet. Ők is arámi nyelven beszéltek. 
– Már gyermektelen életünk alkonyán volt, amikor megfogantam, amit sokáig titokban tartottam, – kezdte Erzsébet. Amikor unokahúgom, Mária megtudta, meglátogatott, méhében az én Urammal. 
Zakariás vette át a szót, mert Erzsébet elpityeredett:
– Amikor feleségem meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében gyermekünk. 

Ezután pásztorok jöttek tanúskodni, a gyereksereg örömére kiskecskékkel, kisbárányokkal. Elmondták, hogy angyalok adták tudtukra a Megváltó születését. Ezt követően napkeleti bölcsek érkeztek napkeletről tevéken. Dübörgő taps fogadta őket. Ők már másfajta nyelveken beszéltek, de azért a tudós rabbi ebből is megértett valamit, de maga a tanúságtétel már egyértelmű volt: leborultak a kisded elé, és hódoltak neki. Ezek a háromkirályok, magyarázták a bátrabb hittanosok a bírónőnek, aki ezt is jegyzőkönyveztette. Tanúskodtak az angyalnak öltözött ének-zeneiskolások is az „Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott”-tal, végül a kecskeméti színész házaspár is, ekképpen:

– Szerintünk teljesen hiteles alakítás! Igaz, persze, hogy csak saját magukat kellett alakítaniuk.
Végül a védő kért szót azzal, hogy:
– Meg is kéne szoptatni már.

A bírónő ezt (mint négy gyermekes családanya) százszázalékosan akceptálta, és meghozta a végzést, imígyen:
– Áldott az úr, mert meglátogatta és megváltotta népét. Megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy félelmet nem ismerve szolgáljunk neki szentségben és igazságban élve színe előtt életünk minden napján.
És ekkor elkérte Máriától a kisdedet, megnyugtatta, majd körbemutatta e szavakkal:
– Téged pedig, gyermek, a Magasságbeli prófétának fognak hívni, mert majd az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd útját, és népét üdvösségre tanítsd. 
– Amen! – felelték a legjobb hittanosok, mert rájöttek, hogy ez is a Bibliából van.

Ekkor vérbeli angyalok ereszkedtek le az égből, mennyei ének-zeneiskolás egyenruhában, és zengették a dicsőséget mennyben az Istennek és a békességet a földön a jó akaratú embereknek, beleértve még a rendőröket is, akik annyira meghatódtak, hogy bárkinek igazolták magukat, akik csak kívánták. 
Mária és József csak mosolyogtak mindezen. Összeszedték a cókmókjukat, valamint az aranyat, tömjént és mirhát, összegöngyölték a laticelt, és ékes arámi nyelven felkéredzkedtek az egyik tevére.

Műv_Ház_és_Ima_Ház