Karácsony atmoszférája semmivel sem téveszthető össze. A hideg utcák szűkülő érzete, az izzósorok fényében úszó szobák, sütemények és sokfogásos ebédek illata lengi körbe a kis család tagjait, akik sokat készültek erre a pillanatra, hogy szerethessék egymást. (László Dávid írása)
Sokat türelmetlenkedtünk a bevásárlóközpontok kígyózó soraiban, sokszor használtuk cinikus felhanggal nézeteltéréseink lezárására a “Boldog Karácsonyt” köszöntést, és sokszor arra, hogy kifejezzük az ismerőseinknek, munkatársainknak, rokonainknak, idén is gondolunk rájuk. Szenvedtünk a főzéssel, takarítással, fenyődíszítéssel, ajándékvásárlással, üzenetek megírásával, megérdemeljük, hogy közösen, meghitten elénekelhessük a kiskarácsonyt meg a mennyből az angyalt a fa körül egy úri étkezés után. Ott vannak még a karácsonyi zenék is, amiknek teljesen egyedi, összetéveszthetetlen stílusa van. Majd színes csomagolópapírok és mintás papírszatyrok mélyére nézünk, sosem egészen megelégedve avval, amit ott találunk. Kiharcoltuk magunknak a jogot, hogy együtt tölthessünk két napot bensőséges körben, és kérjük a szolgáltatást, aminek mi teremtettük meg a körülményeit. Áhítatos arccal, kissé szégyenlősen feszengünk egymás közt, mert nem könnyű két napra olyan gyorsan átállni az évenkénti duplagondolra, lenyomni ténylegesen a tudattalanba az ellenérzéseinket, problémáinkat, apró réseinket a szocializáltság porcelánmaszkján, amire most pluszba még egy maszkot ráveszünk. A szeretet ünnepének maszkját. A keresztényeknek egy kicsit könnyebb dolga van, ők az adventtel még kényelmesen át tudnak hangolódni erre az ünnepségre.
Karácsony az, amikor Jézus születését avval ünnepeljük, hogy eljátsszuk őt. Sőt, annyira belefér két napig a Zefirelli-féle magasztos és kedves Jézusnak lenni, hogy túl is teljesítjük azt. Karácsony az, amikor csodák történnek, amikor egy tízéves kissrác megkínoz két betörőt, és megtanulja, hogy a család a legfontosabb. Amikor az, akit kiközösítettek a kinézete miatt, és ezért gonosz lett, megjavul egy ártatlan gyermek elfedő szeretetétől, és ez olyan tettekre sarkallja, hogy végül a közösség tiszteletben álló tagja lesz. Amikor egy gazdag fukar öregembernek rémálma van három szellemmel, és másnap új emberként ébred, aki nem tétlenkedik, amikor a szegények szükséget szenvednek. Mind rólunk szólnak ezek a történetek. Boldogtalanok voltunk, telhetetlenek, de boldogság költözött a szívünkbe, mert ennek az ünnepnek varázsereje van.
Mindezektől épp eléggé el tudunk érzékenyülni ahhoz, hogy elégedettek legyünk a karácsonnyal. Végtére is ez egy olyan ünnep, amikor csak nagyon súlyos dolog miatt kérnénk a panaszkönyvet. Mindeközben persze akadnak olyanok is, akik másféle Jézus-képre hasonlítva ilyenkor kimennek pokrócot és meleg ételt vinni azoknak, akiknek már nincs joga igényelni a panaszkönyvet sehol, csak az Úristennél. Igazán hálásak lehetünk nekik, noha tévesen hisszük, hogy helyettünk is teljesítik a felebaráti szeretet parancsát.
Még ha ez egy varázslatos ünnep, akkor sem megyünk el amellett, hogy évről évre jóléti cinizmussal értékeljük a giccses jókívánságokat, képeket, már október végén feldíszített boltokat és utcákat, és azt a kérészéletű megértést és segítőkészséget, amit előcsal belőlünk karácsony szelleme. Karácsony ünnepe, a szeretet ünnepe, vagy ahogy János evangéliuma, és az ősi hagyományok mágikus analógiás nyelve leírja, a fény ünnepe mindenkié. Ez az ünnep univerzális, nem kell semmilyen ideológiához tartozni, hogy részesei legyünk. Az őskeresztények megvalósult álma, ahol mindenki az Emberfia tanítását igyekszik követni, szeretettel telik meg, és ontja magából a körülötte lévőkre. Isten országa egy kis időre valóban kézzel foghatóan köztünk van. De mindenki tudja, hogy evvel az ünneppel a legnagyobb baj nem az, hogy ajándékozunk, és fát állítunk a már felnőttként született megváltó Krisztus kereszthalálán töprengés helyett, ahogy azt a türelmetlen keresztények a világ szemére hányják. A bajunk az, hogy most kedvesek vagyunk, de később már nem.
Szerintem mi nagyon is szeretnénk valóban átszellemülni, az elesettekkel törődni, és szeretteinket felköszöntve együtt lenni, de nem tudunk elmenni amellett, hogy ez holnap után gyorsan múló emlékké sorvad el. Ezért gyorsan a maradék töltött káposztával és bejglivel pakolunk valamit még a batyunkba, hogy kihúzzuk minél tovább az év többi napjának sivatagában. Ezért teljesítünk túl, ezért foglalkozunk inkább csak a hozzánk közel állókkal, ezért vagyunk cinikusak, és egyszerre gyöngédek és áhítatosak. Hogy legyen még boldogság a szívünkben egy-két hétig.
Nem lehetséges és nem is érdemes exportálni a karácsonyt más napokra. Más napoknak vannak saját karácsonyaik. Mert miben is talál testvérre a karácsony, ha nem az ünnepélyes csöndben?
Forrás: Kútkereső blog