Történelmi döntés: Ferenc pápa hívek nélkül tartja meg a húsvéti liturgiát

Történelmi döntés: Ferenc pápa hívek nélkül tartja meg a húsvéti liturgiát

Ferenc pápa hívek nélkül tartja meg a húsvéti liturgiát a koronavírus miatt. Hazánkban is vége a nyilvános miséknek, istentiszteleteknek.  

francisco.png

A fertőzésveszély elkerülése miatt Ferenc pápa úgy döntött, hogy hívek nélkül tartja meg a nagyheti liturgikus eseményeket a Vatikánban. A pápai általános kihallgatások, a vasárnap déli Úrangyala imádság, a szerdai katekézisek már két hete ezt a rendet követik, hogy a hívők elkerüljék a fertőzésveszélyt a pápai rendezvényeken a Szent Péter téren:

A jelenlegi nemzetközi egészségügyi szükséghelyzet miatt a nagyheti liturgikus szertartásokat a hívek megszokott nagyszámú jelenléte nélkül tartják meg. Ezentúl egészen április 12-ig a pápai általános kihallgatások és a vasárnapi Úrangyala imák a Vatican News révén internetes egyenes adásban  követhetőek.

Azért, hogy az érdeklődő hívek kapcsolatban maradhassanak a Vatikánban zajló eseményekkel és a Szentatyával, Ferenc pápa élő internetes adásban folytatja reggelente hét órakor szentmise sorozatát a Szent Márta-ház kápolnájából.

vatican.png

A kiürült Szent Péter tér

Hazánkban először az evangélikus egyház, majd rövid hatásszünettel a református és végül a katolikus egyház is úgy döntött, hogy szüneteltetik az istentiszteleteket, miséket, áhitatokat, bibliaórákat, jegyesoktatást a koronavírus terjedésének elkerülése végett. A híveket arra ösztönzik, hogy “otthonról kapcsolódjanak be a szent cselekményekbe“. Ezen a linken megtalálhatjuk hol és mikor kapcsolódhatunk be magyar nyelvű élő mise-közvetítésekbe.

A koronavírus okozta körülmények miatt, Ferenc pápa elhatározása nyomán a Szent Márta-ház kápolnájában reggel hét órakor bemutatott magán szentmiséjét internetes egyenes adásban közvetíti a Vatican Media. Ferenc pápa ezzel az intézkedésével közelebb szeretne kerülni a betegek, idősek, és mindazokhoz, akik nem hagyhatják el otthonukat ezekben a nehéz hetekben. 

Ferenc pápa reggel hétórás miséi a Szent Márta-ház kápolnájából a következő linken tekinthetők meg:

https://www.youtube.com/user/vatican

francisco-consagracion_2214088576_14417425_667x375.png

Ferenc pápa misét mutat be a Szent Márta-házban

 

Forrás: Vatican News; Magyar Kurír

 

 

 

Facebook Comments