Gyerekek, szülők, olvasás, hittan

Gyerekek, szülők, olvasás, hittan

A mesék is a valóságról szólnak. Csak Rowling nem visz el minket egy teljesen kitalált világba kacsalábon forgó kastélyokkal és tündérekkel, hanem a mi saját világunkban játszódik minden. … Ezért ijesztő. Mert mi is elképzelhetnénk ugyanezt, mondjuk, Budapesten.

harry_4.jpg

Két gyerekem már iskolába járt, amikor megjelent magyarul az első kötet. Egyik kollégám osztotta meg jó tapasztalatait, miszerint az ő nagyobbik gyereke végre elkezdett olvasni. Amikor rákerestem az akkor még kezdetleges neten, pláne, mikor megláttam a könyvesboltok polcain is, felbosszantott. Egy balfék szemüveges gyerek, homlokán egy villám alakú sebhellyel, vigyorogva egy seprűn repül? Mi ez az erőltetett marhaság?

 

Persze az én gyerekeim is érdeklődni kezdtek. Tőlem nem hallhattak róla, mert titkoltam, ahogy csak tudtam. De hát az osztálytársak meg az iskola, azok ugye megrontják az ártatlanokat. Mit volt mit tenni, mielőtt a nagyszülők beelőznek, mi vettük meg nekik a bölcsek kövét.

 

Olvasni is kezdték, mintha fizetnének érte. Különböző időbeosztásunkat kihasználva, az éppen kézben nem lévő könyvet én is megragadtam. Hát köszi. Már az első kötet után totál ki voltam: „De hiszen ez rólunk szól! A mi világunkról! Bárki simán magára ismerhet Harry-ben, Hagrid-ben, vagy akár a Weasley család tagjaiban!” És ki ne találkozott volna még a Malfoy -féle seggfejekkel, vagy egy kezdetben jól fésült eminens diáknak induló fő gonosszal, mint amilyen Tom Denem, alias Voldemort nagyúr?

 

Nem biztattam a gyerekeimet arra, hogy a hitoktató bosszantására direkt úgy rakják ki a könyveket a padra, hogy leveszik a külső védő borítójukat, amin ugyanaz a kép volt, mint magán a könyvön, így még többnek tűnt a készlet. Mégis megtették. Arra viszont emlékszem, hogy egy hittanos kirándulás alkalmával azon buktam le az „adj király katonát”-hoz hasonló csoportos kiesős játékban, hogy a „Bolyhoska” nevet választottam, így az ellenfél csapatában lévő gyerekeim rögtön kiszúrták, hogy ez csak én lehetek. Gyerekkel szemben vereséget szenvedni felnőtt dicsőség.

 

Nem tartozom azon olvasók közé, akik fikázzák a filmeket. Mind megvan itthon, és újra meg újra megnéztük őket az időközben felnőtté váló gyerekeim valamelyikével. Szerintem is vannak viszont olyan mozzanatok, amiket a filmek nem teljesen jól adnak vissza.

 

Interaktív feladvány következik!

Egyetlen erősebb kritikám van. A nyolcadik film majdnem legutolsó akció jelenetében van egy szövegbeli másítás a könyvhöz képest, ami gyengíti a történet üzenetét. Legalábbis a könyv olvasásakor, a hét kötet feszültségei után felkiáltottam, hogy „Ez aaaz! Iggeeen! Erre vártaam!”, de a filmben ez sajnos elsikkadt. Segítségül annyit elárulok, hogy az eddigi szövegben minden név szerepel. Az is, ami a könyvbe került, és az is, ami helyette a filmbe. Ha valaki kitalálja, hogy mire gondolok, annak adok egy könyvet ajándékba. Nem Rowlingot, hanem sajátot. 🙂

Megfejtéseket nem kommentben hanem privát üzenetben várok! Akár e-mailben is: [email protected]

Végül egy kis szájbarágás:

 

Némely tizenéves szívesen kapna levelet egy addig ismeretlen világból, amelyből megtudná, ő valójában oda tartozik. Szüleik gondoskodásának további elfogadása mellett megrendül bennük a feltétel nélküli bizalom. Titkaik lesznek. Egyesek aláírást is hamisítanak az ellenőrzőjükben. A Harry Potter tehát egy tökéletes kamaszregény.

A gyerek elindul a maga útján, a saját világába, a hozzá hasonlók közé. Ott ismeri meg a barátságot, a szerelmet, de az árulást, a gyűlöletet, a rivalizálást, így a harcot is.

 műfaj hivatalos elnevezése „fantasy”, de én jobban szeretem a „mese” kifejezést. Hiszen a mesék is a valóságról szólnak. Csak Rowling nem visz el minket egy kitalált világba, kacsalábon forgó kastélyokkal és tündérekkel, hanem a mi saját világunkban játszódik minden. Hús-vér emberekkel. Történetesen Londonban és kisebb angol városokban, falvakban. Ezért is ijesztő. Mert mi is elképzelhetnénk ugyanezt mondjuk Budapesten, vagy valamelyik általunk ismert magyar településen.

 

Egy párhuzamos világ, amelyet csak azért nem veszünk észre, mert az oda tartozóknak meg vannak az eszközeik arra, hogy rejtőzködjenek. Ám az ott élők sem mind tiszták és igazak. Annyi a különbség, hogy a Vernon bácsi és Petunia néni -féle nyárspolgárok mellett ott valódi szörnyetegekkel is szemben találhatja magát az ember.

Akárcsak a való világban

A karakterek finoman kidolgozottak. Hagrid, a kora ifjúságától fogva mindig ártatlanul megvádolt félóriás, bozontos hajával és szakállával tökéletesen modellezi a magányos rockert. Hendikepje ellenére egy muglik által gyártott motorkerékpárt is repülésre tud bírni. Arany szíve van, de naivsága miatt gyakran a legjobb barátait is veszélybe sodorja. Az év minden napján jóságos Mikulásként szemét mindenen rajta tartó Dumbledore professzor viszont az életét is rábízná. Hermione, akinek mugli szülei őszinte érdeklődést tanúsítanak lányuk fura „mássága” iránt, és mindent megtesznek, hogy jól be tudjon illeszkedni a számára megfelelő közösségbe.

 

Az ilyesmit azonban sokan nehezítik. Köztük Malfoy apuka, aki igazi szociopataként egyedül a saját pillanatnyi társadalmi beágyazottságának fenntartásán munkálkodik, és nem drága számára ártatlan gyerekek élete sem. A kis Draco, aki társaitól eltérően nem lázadó kamasz, hanem nagyon is élvezi, sőt el is várja az apja, és gonosz sárkány anyja pátyolgatását. Még fel sem nőtt, de már nagyvilági összeköttetései révén szerez magának kétes tekintélyt – természetesen elsősorban az izomagyú bunkók körében.

 

Hogy ez honnan is lehet ismerős?

 

Fontos motívum:

akik nyilvánvalóan a pusztítás démonát próbálják mindenáron feléleszteni, kifelé mindig tisztes úriembereknek adják magukat. Sikerül is elérniük, hogy aljas akcióik után épp azokat az ártatlanokat hurcolják meg, akik próbáltak mindent megtenni, hogy az őket vádló valódi bűnösök által okozott kár a lehető legkisebb legyen.

A magukat büszkén „aranyvérűeknek” tartó némely kiváltságosok pont egy „mugli” faszkalap előtt hajbókolnak, miközben az egyébként nemzedékekre visszavezethetően „aranyvérű” varázslók jelentős része meg magasról szarik a saját kiváltságos származására, és szívesen barátkozik muglikkal.

 

Voldemort „nagyúr” valójában nem is egy ember, hanem egy gyilkos és ostoba eszme szimbóluma, amit pont azok igyekeznek újra és újra feléleszteni, akik a társadalomban elfoglalt helyük szerint látványosan épp ez ellen küzdenek. Miért nem mondják ki a fő gonosz nevét? És miért csak Harry Potter meri ezt megtenni? És amikor Voldemort „visszatér”, miért azok tagadják ezt legádázabbul, akik segítették ebben?

 

Honnan ismerős ez is már megint?

 

A keresztény szörnyülködők többnyire a „varázslás” hívószóra ugranak. Pedig ennek semmi köze az ószövetségi törvényben tiltott varázsláshoz. Szinte minden mesében szerepel varázslat. Harry Potter történetében a varázslás, csupán a két párhuzamos világ megrajzolására alkalmas irodalmi eszköz.

 

Rowling azt is az elmondja, hogy régen a varázslók és muglik békében éltek, sőt segítették egymást. Csak a mindkét társadalom egyes tagjaiban meglévő gonosz és irigy, a másságot lenéző szemlélet hozta el azt a kort, amelyben a varázslók jobbnak látják ha rejtőzködnek a muglik elől, míg ez utóbbiak igyekeznek nem tudomást venni a számukra különös jelenségekről.

 

Rowling pont annyi szerepet szán a keresztény kultúrkörrel kapcsolatos fogalmaknak, amennyit az emberek többségének jelentenek. Roxfortban is van „karácsonyi szünet”, ami hógolyózásból, édességek zabálásából és meghitt, meleg helyeken való dologtalan ejtőzésből áll. És persze Harrynek is van „keresztapja”, aki pont olyan, amilyenről a legtöbb kamasz ábrándozik. Vagány, jó fej, okos, bátor, és magasról tesz az álságos társadalmi normákra. Olyan ajándékot küld, ami meghaladja a legmerészebb álmainkat is.

 

Lényeges mozzanat a látszat és valóság témája is. Amikor félreismerünk valakit, vagy elhamarkodottan ítélkezünk róla. Pitont, a szigorú és igazságtalan tanárt, aki kendőzetlenül pikkel Harry-re, és ahol csak lehet, kitol vele, köteteken át a fő gonosszal azonosítjuk. Pedig dehogy. És micsoda fordulatokat rejteget még a történet!

 

Legfontosabb azonban az őszinte, önfeláldozó szeretet győzelme a gyűlölet felett.

Harry és barátai tudják, hogy az életükért és szeretteikért küzdenek, szemben a gonosszal, amit csak a halál érdekel. Gyönyörű megfogalmazása a kereszténység lényegének. És ez a hívő keresztény Rowling szándéka.

A szerző Bartha István egykori ágyúszerelő, fényképészinas, óvodai, általános-, közép- és főiskolai oktató, egyetemi mentor, valamint leendő nagyapa és jelenlegi macskás gazda

Facebook Comments