Magyarország, mint az utóbbi időben megtudtuk, a kereszténység védőbástyája lett. Ha pedig szétnézünk a keresztény üdvjavak piacán, az utóbbi években valóban színesedett a kínálat, amelyre még vevő is akad. A kereszténység és a keresztény mivolt hangzatos emlegetése azonban jellemzően nem a teológiai (tudományos) igényű érdeklődést jelenti a vallás iránt, még csak nem is a felebaráti szeretet tevékeny gyakorlását, sokkal inkább a vallás fundamentalista felfogása párosul a kiválasztottság biztos tudatával. Nézzünk szét egy kicsit, mi is kapható a vásárban!
Anders Gadegaard dán evangélikus esperes álteológiának (fake theology) nevezi a fundamentalista teológiát, amely szerint „Isten tevékenysége egyértelműen megfejthető a világban”, és hitetlenségnek bélyegez minden kritikus gondolkodást – mely a tudomány alapmotívuma kell legyen.[1] Magyarországon ezzel szemben az „átlagkeresztény” álteológiának azt gondolja, ha valaki a szent szöveghez kritikai igénnyel közelít, és megpróbálja az adott kor kontextusában értelmezni a leírtakat, vagy megfejteni az allegorikus, képi beszédet. Ez fakadhat tudatlanságból, tájékozatlanságból, szellemi restségből, de akár a rosszul értelmezett vallásos hagyományból is, és sokszor az erre teológus diplomával „hitelesített” lelkészek, papok sem árnyalják számukra a képet – talán ugyanezen okokból. A – gyakorló – hívek gondolkodása ezért gyakran nem mutat túl a biblikus és felekezeti fundamentalizmuson. Mondhatnánk persze, hogy az ilyen kereslet a maga kínálatát teremti meg. Lássuk hát, mi újat kínálnak a piacon!
Fotó: forbes.com
Protestáns és neoprotestáns standok
Az utóbbi években rendszeressé váltak hitviták – igen, azok – egy protestáns apologetikai szervezet (Kálvinista Apologetika) rendezésében, ahol más vallások apologétáival (hitvédőivel) folytatnak disputákat. Lényegében úgy, mint 500 évvel ezelőtt – csak nem jár máglyahalál a „vesztesnek”. Ha ezek a viták a hagyományőrző egyesületek játékaihoz volnának hasonlók, ahol rekonstruálják például a napóleoni háborúk egy ütközetét, vagy Szervét Mihály perét, még szórakoztatók is lehetnének. A vitázók azonban halálosan komolyan gondolják tevékenységüket, ahol valószínűleg saját üdvösségük és a vitapartner kárhozatos sorsának tudatában ismertetik dogmatikus elgondolásaikat a keresztény hitről, hagyományról.
Az ilyen rendezvények azért lehetnek népszerűek, mert a látszólagos ökumené mögött a hívek is megragadtak azon a szinten, hogy meghallgatják a saját apologétáikat, hogy tudják, mit kell gondolniuk a saját hitünkről, és szurkolóként legyenek jelen a vitán.
A keresztény hívők többségét nem a tudományosan megalapozott bibliai exegézis (szövegértelmezés) és az összehasonlító vallástörténet eredményei érdeklik a vallást illetően, az ez iránti teljes közömbösség azonban a fanatizmus felé nyit utat, és ebben az – elvileg – teológiailag kvalifikált klerikusoknak súlyos felelősségük van.
Hogy illusztráljam, az elmúlt héten az egyik kelet-magyarországi evangélikus egyházmegye ment neki nagy hévvel – a lutheránusoktól meglehetősen idegen, agresszív stílusban – a „homoszexualitás bűnének” és a paráznaságnak titulált cselekedeteknek, biblikus alapokra hivatkozva. A manifesztum stílusa nagyjából olyan, hogy szeretettel fordulok feléd te bűnös féreg, de isteni irgalmasságot akarok gyakorolni veled szemben, a krisztusi szeretet jegyében te pokolfajzat! Persze felfogásuk szerint minden bizonnyal „jót akarnak”, hiszen az örök kárhozattól védik homoszexuális hajlamú felebarátaikat, mert kimondatott, hogy az utálatos dolog, valamint a paráznák nem jutnak be a mennyek országába.
Ez az álláspont persze protestáns körökben nem ismeretlen – csak nem az egyébként haladóbb szellemű lutheránusokra jellemző –, megfelel az amerikai eredetű neoprotestáns evangelikál (evangéliumi) fundamentalista felfogásnak, melynek fundamentuma, hogy a Biblia tévedhetetlen, és kritikát gyakorolni azzal szemben nem lehet. Ez a gondolkodás tehát nem evangélikus-lutheránus hátterű, és szomorú, hogy hazai evangélikus lelkészek, teológusok részéről ez idáig visszhang nélkül maradt az állásfoglalás, hiszen hivatalos internetes egyházi felületen jelent meg hitsorsosaik fundamentalista kiáltványa.
Ha nem a hagyományos klerikális portékák között válogatunk, láthatjuk, ahogy utolsónak mondott nyilvános alkalmukig térített – és elmondásuk szerint folytatják is, más keretek között – egy fiatalokból álló szektariánus jellegű közösség (Felház), ahol a „nyelveken szólás”, a „gyógyítás” és az instant Szentlélek-áramoltatás mellett talán valóban csak a halottfeltámasztás maradt ki a repertoárból. Gondolhatnánk, hogy mit árthat, ha a fiatalok meghallják „Jézus hívását”, és dicsőíteni akarják az Örökkévalót? (Ami számomra döbbenetes, hogy a katolikus egyház egy fiatal hivatalnoka még beszélgetésen is részt vett a szervezet vezetőjével, „magasabb körökben” is legitimálva ezzel lényegében egy szektát.)
A franchise azonban már ismerős lehet, szintén az amerikai gyökerű neoprotestáns karizmatikus kereszténység importja, ahogy azon egykori szektariánus gyülekezet is, ami az elmúlt évtizedekben egyházzá nőhette ki magát. Az effajta deklaráltan fundamentalista evangéliumi kereszténység jellemzője azonban – ahogy az „anyaországban” is – a politikai támogatás igénye. Ahogy az USA-ban az evangelikálok megbízható támogatói a Republikánus Pártnak, úgy magyarországi leányvállalatuk vezető lelkésze is mindig megtalálta a szövetségest valamelyik, általában regnáló politikai erőben.
Katolikus standok
A protestáns standoktól átlépve a katolikusok pultjainál is megtaláljuk a fundamentalista portékát. Jelen vannak szép számmal katolikus szellemiségű blogok és portálok, melyek a szent hit általuk vélt igazságát hangoztatják, a regnáló Ferenc pápa „eretnek” gyakorlatait is elítélve, sőt, egyesek ezek közül a szélsőjobbról jól ismert szabadkőműves, katolikusellenes és sátáni összeesküvést vizionálják a folyamatokba.
A szomorú az, hogy ezek a portálok nem közröhej vagy közmegvetés tárgyai, ellenkezőleg, meglehetősen népes olvasótábort tudhatnak maguk mögött.
Van olyan, korábbi egyetemi vezető is, aki magát konzervatív értelmiséginek (ami valahol ellentmondás egy konzervatív számára) szereti nevezni, és tetszelegni ebben a szerepben, de alapvetően lefebvrista felfogású, és előszeretettel oszt meg cikkeket Ferenc pápa „eretnekségeiről” a Katolikus válasz nevű – tanítóhivatali fundamentalizmust képviselő – blogról.
Fotó: www.newliturgicalmovement.org
Talán a paphiányt érzékelteti, hogy ha már feltűnik egy fiatal, „jófej”-nek mondott pap negédes, behízelgő stílusával, mlm-ügynök módjára könnyedén tudja értékesíteni az inkvizíció – számára bevallottan szimpatikus – termékét. Meglepő módon ennek az előadásmódnak világnézeti és politikai hovatartozástól függetlenül is sokan bedőlnek, ha csak a csomagolást nézik. Persze a piramisjátékok is megtalálják a maguk ambiciózus, sikerorientált értékesítőiket és vevőiket, akik szeretnének gazdagok és sikeresek lenni.
Vannak természetesen klerikusok és egyházi vezetők, akik nem kedélyes stílusban tálalják az inkvizíciót. Nemrég kapott (eredetileg tudományos téren maradandót alkotóknak szánt) Széchenyi-díjat egy katolikus közéletben régóta ismert szerzetes, aki korábban megfogalmazta genderellenes imáját, mint tanúságtételt a Sátán és csatlósai ellen. Ezt is napjainkban. Széchenyi-díjat kiérdemelve.
De emlékezhetünk a püspöki konferencia vezetőjének megnyilvánulására két évvel ezelőtt a lombikprogram állami támogatása kapcsán. Az igazán döbbenetes azonban nem is a püspök magatartása, hanem a hívek a szervilis magatartása volt. Sem az egyházi sajtóban, sem a politikailag konzervatív sajtóban nem kérték számon szavait, csak teret adtak véleménye kifejtésére. Az egyházvezető inkvizítori szavai mögött persze a ratzingeri katekizmus és a Szent Ágostontól eredő természetjogi fundamentalista felfogás áll, tehát alapvetően mondhatnánk, hogy nincs itt semmi látnivaló. Azonban meg kell jegyezni, hogy a szexuális morál kérdése nem vita nélküli a világegyházban. A püspök szavai a német katolikus közéletben enyhén szólva nem maradtak volna visszhang nélkül, sem a klerikusok, sem laikusok részéről, és valószínűleg nem egy színházi rendezőnek kellett volna elküldenie melegebb éghajlatra.
Ha pedig szexuáletika: a hazai egyház hivatalos felületének számító internetes portál elképesztő gyorsasággal közölte Benedek emeritus pápa levelének magyar fordítását a klerikusok által elkövetett pedofil esetek kapcsán, melyben a 68-as szexuális forradalmat nevezi meg kiváltó okként.
A Benedek állításainak tarthatatlanságáról szóló állásfoglalást azonban már nem fordították és közölték le német morálteológusok tollából a portálon, de Ferenc pápa Amoris Laetitia apostoli buzdítását is egy évig tartott magyarra fordítani és megjelentetni. Ezek alapján jól látszik, a hazai katolikus klérus hol is áll egyházpolitikai szempontból.
Mi a gond a fundamentalizmussal?
A vallási fundamentalizmus alapvetően a szent szövegek, hivatalos egyházi iratok szószerinti értelmezését jelenti, a textusok pedig kinyilatkoztatott jellegük miatt abszolút igazak és tévedhetetlenek.[2] Ha erre mozgalom épül, megjelenik az igény a társadalom és a politika radikális átalakítására, vagyis a vallás nem korlátozódik a magánszférára, az élet valamennyi területén meg kíván jelenni.[3]
A fundamentalizmus tehát az abszolút, tévedhetetlen igazság birtoklásának tudatával lép fel, nem vitaképes, hiszen állításainak transzcendens igazolása van. Ez azt is jelenti, hogy kívül áll a demokratikus kereteken, mert az abszolút igazság totalitásra tart igényt.
Amíg elméleti, vallási keretek között mozog, lehet vele vitatkozni – bár nem érdemes, inkább csak reagálni rá, hiszen egy fundamentalista a megkérdőjelezhetetlen bizonyosságot érzi birtokában –,
amennyiben azonban politikai támogatásra tart igényt, a leghatározottabban fel kell lépni vele szemben, hiszen sérti a szekuláris államban a vallásszabadság elvét és jogát.
Ahogy a liberális demokráciában a szabadság határa a másik ember, úgy a vallásszabadság esetében a másik hívő, vagy éppen nem hívő. Gondolhatnánk, ha valaki nem gyakorol adott vallást, miért zavarná őt annak fanatikus irányvonala? Hogy jelenhet meg a privátszférában a vallási fundamentalizmus?
Erre vannak jó példák az utóbbi évekből Lengyelországban. Komoly mozgalom áll amögött, hogy tiltsák be és büntessék az abortusz minden formáját, de a lombikprogramot, sőt a fogamzásgátlást is, hiszen a katolikus tanítással (katekizmussal) ellentétes, és Lengyelország ugye egy katolikus ország. Néhány éve – ha nem is hivatalosan, de – ceremoniális keretek között Lengyelország királyává koronázták Jézus Krisztust. Mindezt a köztársasági elnök és a katolikus egyház vezetőinek jelenlétében.
Mi a teológia – mint tudomány – felelőssége?
Le kell szögezni, miként Gadegaard esperes tette, a fundamentalizmus, a bibliai szöveghelyek idézése – különösen politikai céllal – nem teológia. Arra egy már olvasni tudó, alsós hittanos kisgyermek is képes. A felfogás, miszerint az írást a Szentlélek sugalmazta, a neoskolasztikus sugalmazástané. Hittanos gyermekeknek egyébként mai napig ezt tanítják. A sugalmazástan azonban a katolikus egyházban vallási és világi ügyeket illetően például a II. vatikáni zsinatig volt csak érvényben – azóta mintegy fél évszázad telt el –, a Pápai Biblikus Bizottság pedig módszertani és hermeneutikai indíttatásra 1993-ban megjelentette a Szentírás-magyarázat az Egyházban című dokumentumot, mely szemügyre veszi az elterjedt értelmezési módszereket (pl. történeti-kritikai, irodalmi-analitikus, mélylélektani, kontextuális, fundamentalista), elismerve legitimitásukat, egy kivétellel, ez pedig a fundamentalista magyarázat, mely gyakorlatilag úgy kezeli a szöveget, mintha azt szavanként a Szentlélek diktálta volna.[4]
Ezt a magyarázatot itthon a katolikus és a protestáns hívek is ismerik. Legtöbben csak ennyit. Persze talán más-más miatt. A katolikusoknál az effajta felfogás talán a szent hagyomány és az oltárra emelt egyháztanítók tisztelete miatt van jelen, és mert a II. vatikáni zsinat reformszellemisége az elmúlt 50 év alatt sosem érte el a hívek széles tömegét. Protestáns felekezetekben talán a sola sciptura félreértése, vagy a 20. század eleji evangelikál fundamentalizmus beszivárgása okán él ez a felfogás. Persze az is előfordulhat, hogy pusztán azért, mert egyszerűbb egy lelkésznek vagy papnak a szent szöveget idézni – abból baj nem lehet –, mint kritikusan a textus keletkezésének körülményeit, az üzenetet, nem pedig a betűt értelmezni. De vajon hányan képesek akár a katolikus, akár a protestáns klerikusok, hitoktatók közül a magyar fordításon túl óhéber és ógörög eredetiben olvasni az írást?
Lehet-e valaki Shakespeare-kutató, akár csak végzett angol szakos bölcsész, tanár, ha Shakespeare műveit csupán Vörösmarty tolmácsolásában ismeri?
Ha pedig már hagyomány: mi lenne, ha valaki azt állítaná, a geometriában az euklideszi axiómarendszertől eltérni tévtanítás? Ez a valaki adott esetben egy általános vagy középiskolai matematikatanár lenne, aki még el is hitetné ezt a diákokkal, mert a hiperbolikus geometriát úgyis csak a felsőoktatásban, matematika vagy mérnöki szakokon tanítják. Matematikai tanszékek, mérnöki karok valószínűleg kevéssé osztanák ezt az ostobaságot, sőt, röhögnének rajta az oktatók. De vajon meddig maradhatna az állásában egy ilyen tanár, ha híre menne az általa terjesztett agymenésnek?
Tudománynak tekinthető-e tehát az a diszciplína, amelynek szakjain nem tanítanak biblikus nyelveket, vagy kritikai exegézist? Ha pedig tanítanak, miért nem látszik az eredménye? A tudomány, szakma, hivatás művelőit – ez esetben lelkészeket, papokat – miért nem tartják szakmai kontroll alatt? Miért lehet következmények nélkül bármilyen szakmai tévedést vagy tudományos szempontból ostobaságnak tekinthető véleményt hangoztatni? Ha pedig ezt lehet, akkor a teológia nem tudomány, csak áltudomány, vagy álteológia.
A fake teológia pedig nem ér diplomát. Aki fundamentalizmust akar művelni, ne akarjon érte akadémiai tanúsítványt. Végezzen el egy középfokú apologétaképző vagy ördögűző tanfolyamot, és azt a helyén lehet kezelni. Papírja róla tudományos szempontból annyit ér majd, mint az ezoterikus talpmasszőré.
Az MTA a közelmúltban eldöntötte, hogy fellép az áltudományokkal szemben, amelynek érdekében egy honlapot is üzemeltet, ahol cáfolják az egyes – áltudományos – hiedelmeket. Itt volna tehát az ideje, hogy a teológia is fellépjen az álteológiával szemben. Eddig még nem láttam az erre jelentkező teológusok és klerikusok garmadáját, de remélem, Gadegaard esperes még csak az első fecske volt.
[1] https://szemlelek.net/2019/04/27/fake_theo
[2] Gábor György (2014): Előíratott nektek a harc – A fundamentalizmus (vallás)fenomenológiája. Mozgó világ, 40. évf. 10. sz.
[3] Rostoványi, Zsolt (2016): Fundamentalizmusok a 20-21. században. Köz-gazdaság, 11. évf. 3. sz.
[4] Gerhard Gäde (2011): Fundamentalizmus, Biblia és Lélek – megfontolások a Szentírás helyes értelmezésének kritériumáról. Münchener Theologische Zeitschrift, 62. évf. 290‒302. Magyarul megjelent: Mérleg Online, 2018. 04. 22.
Szerző: Galambos László, szociológus, a Felszabtér Blog alapító szerkesztője