Ferenc pápa: Itt az ideje az alapjövedelem bevezetésének a jogfosztott dolgozók számára

Ferenc pápa: Itt az ideje az alapjövedelem bevezetésének a jogfosztott dolgozók számára

Ferenc pápa húsvét vasárnap hozta nyilvánosságra levelét, amelyet a világ társadalmi mozgalmainak címzett, hogy ezzel is kifejezze különleges figyelmét és elismerését azon mozgalmak felé, amelyek az egyre kiszolgáltatottab dolgozókkal törődnek.

pope_3.jpeg

Kép: Vaticannews.va

Ferenc pápa ezeket a társadalmi mozgalmakat igazi láthatatlan hadseregként jellemzi, akik a legveszélyesebb lövészárkokban harcolnak és nincs más fegyverük, mint a szolidaritás a remény és a közösségi szellem.

Ferenc a levélben beszél az általa már sokat hangsúlyozott három alapvetően szükséges dologról, amelynek meg kell illetnie minden embert, a világ minden táján. Ez a három dolog pedig jog a:
– munkához
– fedélhez
– kenyérhez (földhöz)

A levélben Ferenc pápa kifejti, hogy a szegények és jogfosztottak azok, akik a legnagyobb árat fizetik meg a jelenlegi válságnak, ezért itt az ideje elgondolkodni az alapjövedelem bevezetésén a kiszolgáltatott munkások számára. Hiszen ők azok, akik ki vannak zárva a globalizáció előnyeiből, egyik napról a másikra élnek és nem rendelkeznek semmiféle jogi garanciával, amely megvédené őket.

Reméli, hogy a kormányok megértik, hogy a technokrata paradigmák (legyen az állam-központú vagy piacvezérelt) nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy leküzdjük az előttünk álló válságot és az emberiség egyéb égető problémáit.

Remélem, hogy a jelenlegi válság pillanata felébreszti alvó lellkiismeretünket és egy olyan humanista és ökológiai fordulat veszi kezdetét, amely véget vet a pénz bálványozásának és a méltóságot, az életet teszi a középpontba, hiszen változásra ítéltetett a végletesen versengő és individualista civilizációnk, melyet a féktelen termelés, fogyasztás és a profit aránytalan elosztása jellemez kevesek javára.

 

Forrás: https://www.vaticannews.va/en/pope/news/2020-04/pope-letter-popular-movements-universal-basic-wage.html

Facebook Comments