Szent család vagy sokkal inkább egy igazán emberi család? Mi a baj a „kereszténydemokrata” családképpel?

Szent család vagy sokkal inkább egy igazán emberi család? Mi a baj a „kereszténydemokrata” családképpel?

Mindig felkapom a fejem, amikor valaki – akár politikus, akár egyházi vezető vagy egy hívő – arra hivatkozik, hogy a család szent mintája ott van a Bibliában, ezért ez a minta és minden, ami ettől eltér, pl. egyszülős modell, pacthwork család, ne adj Isten az örökbe fogadás – és főleg a szivárványos család, jujj! – nem fér bele ebbe a legitimnek tekintett mintába, ezért erkölcsileg és társadalmilag értéktelenebb. Hát, nézzük akkor a tényeket! Mi van a Bibliában és mi nincsen benne!? – Perintfalvi Rita írása.

szent_csala_d_3.jpg

Tény, hogy

  1. Mária egy serdülő lány volt – kb. 14-15 éves – amikor teherbe esik. Ha csupán profán módon nézzük, akkor annyi biztos, hogy nem a jegyesétől Józseftől. Ez hatalmas átlépése annak a társadalmi normának, ami keretezte egy nő lehetőségeit az ókori orientális kultúrákban. Józsefnek lehetősége lenne, mint házasságtörő nőt  – mert már a jegyességben megvolt ez az elköteleződés – elküldeni őt, akit valószínűleg már soha nem venne el senki feleségül ezzel a szégyennel és szüzessége elvesztésének értéktelenségével. (Romlott áru, kinek kell már?) No, hogy Mária közben persze szűz maradt, ez ugyebár egy teológiai tétel. No persze ezt senki nem látja rajta, aki ránéz egy állapotos fiatal tinire. És lehet, hogy még szerencséje lett volna azzal, ha József csupán elbocsátja őt, de nem kövezik halálra, hiszen a mózesi törvény szerint ez járhatott volna büntetésként neki.

  2. És akkor itt van József, hát imádom ezt a képet! Úgy látjuk rajta Józsefet, mint egy modern apát, aki szeretettel gondoskodik az újszülöttről, miközben Mária kipiheni a szülés fáradságait. Milyen érzés lehet vajon a karjában tartania az újszülöttet és felvállalni őt saját biológiai gyermekeként az egész világ előtt? Valószínű pont olyan érzés, mint amikor valaki úgy válik apává, hogy a nő, aki szeret, magával hozza az új kapcsolatába a gyermekét / gyermekeit is. Vagy az is lehet, hogy éppen örökbe fogad a pár egy gyermeket. Lehet, hogy azért, mert nekik nem lehet saját gyermekük vagy azért, mert elég nagy a szívük és az életük tere ahhoz, hogy még mást is befogadjanak a családjukba. Rájuk a fundamentalista hívők gyakran árgus szemekkel néznek, hiszen feltételezik, hogy valami bűn lehet a háttérben, Isten büntetése, amiért nem lett saját gyermekük. És még fokozom a provokációt: a szülői szeretetben és elfogadásban tényleg az számít, hogy milyen a szexuális orientációm? Ismerek leszbikus párt, akik csodás szülei a gyermeküknek, akit az egyikük saját maga hozott a világra. De persze a keresztény közösség ledöbbent, amikor így hármasban megjelentek egy istentiszteleten. És ismerek olyan homoszexuális mélyen hívő férfit is, akinek az életét jelenti az örökbe fogadott roma kisfia. Aki amúgy az egész világnak nem kellett… Számomra József annak a szülőnek a mintája, aki éppen, hogy nem fér bele a klasszikus elképzelésbe a „szent családról”, mert határátlépés van benne. A társadalmilag, vallásilag előírt norma átlépése. Nem erőszakos radikalizmusból vagy társadalomromboló anarchizmusból vagy eretnekségből fakadóan, hanem egyszerűen csupán szeretetből.
  3. Nemrég olvastam újra, hogy a katolikus egyház mennyire részletesen – egészen a szexuális együttlét konkrétum lebonyolításának minden részletéig – pontosan előírja, hogy mikor érvényes egy házasság. Annak bizony ún. „elhált” házasságnak kell lennie: „Az elhálás megtörténtének biológiai feltételei az egyházi joggyakorlat szerint a merevedés (erectio), a legalább részleges behatolás (penetratio) és a magömlés a hüvelyben (eiaculatio in vagina).” (Erdő Péter, 1991). No, most, ha elfogadjuk azt a katolikus hittételt, hogy Mária a Szent Lélek által került áldott állapotba ill. azt, hogy soha nem érintkeztek Józseffel szexuálisan, hiszen Mária szűz maradt, akkor a katolikus egyházjog szerint nem számítanak házasnak. Persze ők nem is voltak katolikusok, hiszen zsidók voltak. Utána kellene nézni, hogy a zsidó vallási törvények szerint házasnak minősültek-e elhálás nélkül. Az viszont biztos, hogy ebben sem lehetnek példa a katolikus hívők számára.
  4. Nézzük még meg a nagycsaládos katolikus mintát! Önmagában persze nagyon szép dolog, lehet ezt életformának választani. Minden tiszteletem annak, aki ezt őszinte vággyal akarja és vállalja. De sajnos sok katolikus hívő nő ismerősöm mesélte már nekem, hogy őket mennyire megveti a templomi közösség, mert csak két gyermeket vállaltak és nem is terveznek többet. Mert igen, a nő nem gondolja azt magáról, hogy ő csupán gyerekeket akar nevelni, a több diplomáját arra is akarja használni, hogy szakmai életében is kiteljesedjen és ebből is boldogságot merítsen. De ezért bizony ő megvetés tárgya! Hát pedig, ha a szent családot nézzük, akkor ugye a nagycsaládos mintának sem ők állnak a hátterében, ha elfogadjuk azt, amit a kánoni evangéliumok leírtak és azt a dogmát, hogy Mária szűz maradt élete végéig.
  5. És ha már a szent családról beszélünk, akkor talán még elgondolkodtatóbb, az az életforma, amelyet Jézus választott magának. Ő egy otthontalan vándorprédikátor volt, aki soha nem házasodott meg, soha nem volt szerelme a kánoni evangéliumok szerint, – persze, ha ezen kívülre néznünk, akkor már beindul az emberi fantázia, pl. Mária Magdolna evangéliuma, ami arról beszél, hogy „a Mester az ajkán csókolta meg Magdolnát” stb. – de ebbe most ne is menjünk bele! Vándortanítóként, aki elutasított minden hatalmat és anyagi biztonságot nyilván nem igazán gondolkodhatott egy család eltartásában. Vagy életének példájával ki akarta nyitni a gondolkodásunkat a családról is. Amikor egyszer édesanyja, Mária kereste és ő éppen a tanítványaival foglalkozott, nagyon szigorúan utasította el őt és azt üzente neki, hogy most ne zavarj, mert ők az én családom, nem te. Ebben én nem a szeretetlenséget látom, hanem azt, hogy Jézus Mesterként a tanítványi körét, a jézusi mozgalmat tekintette a családjának. Legalábbis a hivatalos tanítói megnyilvánulása után.

Ahogy Dorothee Sölle evangélikus teológus hangsúlyozta, nem csupán a saját, kicsi családunk felé vannak erkölcsi kötelességeink, hanem az emberiség nagy családja felé is. Vagyis a keresztény családmodell átlép minden határt és keretet és a szeretet radikalitásában megnyílik mindenki felé. Legfőképpen azok felé, akik elesettek, jogfosztottak, kicsinyek és akik rászorulnak arra, hogy befogadjuk őket ebbe az egészen másképpen elgondolt családmodellbe, hogy a testvéreinkké legyenek. Nagyon szomorú, amikor a jobboldali populista retorika állandóan a családról, a családtámogatásról beszél, de mégis elfejtkezik a lényegről, arról, hogy valójában a keresztény módon elgondolt család célja nem a nemzet gyarapítása, hanem a testvéri befogadás azok felé, akik kirekesztetté, megvetetté, nincstelenné váltak. Azoknak a befogadása, akiket üldöznek, akik nem tudják felemelni a hangjukat, hogy megvédjék magukat. Azoknak a befogadása, akiket mások arctalanná tettek, hogy ne kelljen emberként gondolni rájuk. Szóval, ami a családban valójában szent, az valahol itt kezdődik!

 

Facebook Comments