“Krisztust azokban az emberekben találhatjuk meg, akik a mezőkön alszanak, mert nem alhatnak házaikban”

“Krisztust azokban az emberekben találhatjuk meg, akik a mezőkön alszanak, mert nem alhatnak házaikban”

Krisztust azokban az emberekben találhatjuk meg, akik a mezőkön alszanak, mert nem alhatnak házaikban, a betegekben és azokban, akik megannyi fájdalmas körülmény következményeitől szenvednek” (részletek Szent Óscar Romero püspök prédikációjából Rutilio Grande meggyilkolásának évfordulóján, Fehér T. Dániel fordítása)

romerorutilio.jpg

[…] Reflexióimat az imént olvasott Igére szeretném alapozni, és három gondolatot kiemelni. Azért teszem ezt, hogy mindenki megérthesse, miért tekint az egyház nagy emberként Grande atyára. Nem akarjuk megcsonkítva vagy kiforgatva látni az ő nagyságát, hiszen ő hiteles felszabadulást hirdetett. Azaz azért gyűltünk itt ma össze, hogy magunkhoz öleljük az üzenetét. Grande atyáról mint emberről, mint keresztényről, és mint papról akarok beszélni. […]

Rutilio Grande – az ember

Az ember!  […] Ez az ember látta ezt a tájat, melyet most ebben a pillanatban mi is látunk, és mint a gyerekek, akik ma Paisnalban élnek, érezte az utcákon felszálló port, megtapasztalta a szegénység szomorúságát és annak nehézségeit, hogy milyen egy távoli faluban felnőni. Mégis, ez az ember megtapasztalta a nép morális gazdagságát is, egy olyan otthon gazdagságát, ahol megtanult imádkozni, ahol megtanulta, hogyan lássa meg Istent és szeresse felebarátját. […]

Igen, láthatjuk, testvéreim, hogy az emberi nagyság nem abban rejlik, hogy ki jár nagyvárosba, vagy hogy kinek vannak címei, vagyona vagy pénze. Az emberi nagyság abban rejlik, ahogy egyre emberibbé válunk.

Így, amikor Rutilio elérte saját emberségének legjavát, láttuk őt visszatérni ide, El Paisnalba. A város védőszentje ünnepének estéjén visszatért ide szeretettel és emberséggel telve – azzal a szeretettel, amely egyetemi tanulmányai ideje alatt bontakozott ki a szívében. Ez az ember megértette, hogy az igazi nagyság nem abban rejlik, hogy elhagyja Paisnalt, és meggazdagszik valahol másutt. Éppen ellenkezőleg, tudása és hivatása felismertette vele: az igazi nagyság azt jelenti, hogy visszatér a népéhez, szereti őket és még emberibbé válik. Igen, ez az igazi nagyság.

A valódi emberi fejlődés nem azt jelenti, hogy minél többet birtoklunk, hanem azt, hogy egyre többé válunk […]

Rutilio Grande – a keresztény

[…] Rutilio emberként egy évvel ezelőtt halt meg, de mint keresztény, sosem hal meg. Krisztus kihunyhatatlan fénye ragyogta be őt. Lényének legmélyérôl származik a kötelék Hozzá, akire magában rálelt. Mint a vaktól, Rutiliótól is megkérdezték: Hiszel-e az Emberfiában? (Jn 9,35-36). Azt válaszolta: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? Katekizmusa során, a szemináriumban és hívő életén keresztül megismerte Krisztust. Mint a vak ember a Szentírásban, Rutilio képes volt minden nap térde ereszkedni az Úr előtt, és azt mondani: Igen, Uram, hiszek benne, és követni foglak. […] Olyan keresztény akarok lenni, aki hisz társadalmának igazi haladásában. Mert bár

sosem találjuk meg itt a földön a Paradicsomot, én mégis azt akarom, hogy ezen a földön visszatükröződjön a Paradicsom, amely felé utunkat járjuk.

Ez az Istennek országa, melyet létre kell hozni a földön, egy olyan királyság, amelyet sok ember nem akar, és mégis, egy olyan királyság, mely felettébb szükséges. Akkor is, ha egyeseknek mártírhalált kell halniuk, erről a királyságról prédikálni kell, és hirdetni kell azt.

[…] Azt mondják, a meggyilkolása napján valaki nevetve azt mondta: Most bebizonyítottuk, hogy még egy pap bőre se golyóálló. Igen, nevettek, mert azt hitték, véget vetettek Rutilio keresztény tanításának. Arra nem számítottak, hogy a halála vihart kavar majd, tavaszt hoz és egy új kezdetet, melyet El Salvador keresztény népe indított egy évvel ezelôtt. Nem tudták, hogy olyan magvakat vetettek el, melyek ekkora termést hoznak majd. Jézus azt mondta: Ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz (Jn 12,24). A sötétség gyermekei nem győzedelmeskedtek Grande atya fölött. Testvéreim, az üldöztetés is megannyi gyümölcsöt hozott!

Most pedig hálát szeretnék adni a tavasszal elvetett magok aratásáért ennek a kereszténynek, azoknak a kereszténynek, akik meghaltak vele, és azoknak a keresztényeknek, akik vele együtt dolgoztak. Azt mondják, soha nem volt még ennyi remény az érsekségünkben és az egyházban. A jezsuiták rendfőnöke azt mondta, egy keresztény halála az a mag, amelybôl még több keresztény, és még több elhívás fakad. Ezt az életet élte Grande atya, és keresztsége által olyan tágra nyitotta a horizontot, hogy mi, akik itt vagyunk a Földön, képtelenek vagyunk felfogni mindazt, ami történt. […]

Rutilio Grande – a pap

Végezetül, testvéreim, beszéljünk Grande atyáról, a papról. Bocsáttassék meg nekem: mielőtt pap lett, már vallásos volt: jezsuita.. […] Mit tettem Krisztusért?  Mit teszek Krisztusért?  Mit kell tennem Krisztusért? (Loyolai Szent Ignác, Lelkigyakorlatok, 53) Számomra úgy tűnik, hogy ennek a hívő keresztény embernek az élete erre a kérdésre ad választ.

Mit kell tennem Krisztusért? Ez magyarázza, hogy lehet Istennek szentelt életet élni, és hogy lehet fáradhatatlanul a poros utakat járni, hátizsákot cipelve, mint egy földműves zarándok, szerény házakat látogatva, és úgy érezve, hogy a szegények testvére. A földművesek, campesinók közt érezte önmagát a leginkább elemében, mert, mint jó jezsuita, szívében hordozta Krisztust. Azok a jezsuiták, akiket szintén elûztek errôl a vidékrôl, úgy tartották, hogy Rutilio Grande úgy élt, és gondolkozott, mint az a Krisztus, akit megismert. Megismerte, milyen kereszténynek lenni, mert ti, El Salvador népe, megmutattátok neki Krisztus igazi arcát, amiről Szent Ignác beszélt. Krisztus arcát nem csupán lelki elvonulások során fedezzük fel, hanem itt is megtalálható, a nép között élve, ahol Krisztus megtestesül, és szenved, ott, ahol Krisztust üldözik.

Krisztust azokban az emberekben találhatjuk meg, akik a mezőkön alszanak, mert nem alhatnak házaikban, a betegekben és azokban, akik megannyi fájdalmas körülmény következményeitől szenvednek. […]

Adjuk meg neki a tiszteletet, és Jézus nevében, tegyünk magunkévá az üzenetét.  Hisz Jézus nélkül nincs igazi felszabadulás. Jézus az egyedüli szabadító, nélküle sosem érthetjük meg annak a reménynek a mélységét, mely eltöltötte Grande atya szívét – ez a remény, amellyel örömmel élhet a mennyekben, mert tudja, hogy jobb idők várnak erre a vidékre.

[…] pap személyében én Krisztus alakját látom, akit a mai evangélium úgy ír le, mint aki meggyógyítja a vakon születettet, és azt mondja: Én vagyok a világ világossága (Jn 8,12). A papot, mint ahogy Krisztust, a többi keresztény ítéli meg. A farizeusok gyűlölete nemcsak a vak ellen irányult, aki visszanyerte a látását, hanem Jézus ellen is. Ugyanígy, a kegyetlen üldöztetés nemcsak a zsidó nép ellen irányul, hanem Jézus üldöztetése és halála ellen is, melyben kiteljesedik. Ezáltal a kegyetlen üldöztetés Aguilaresben és Paisnalban Grande atya üldöztetésében és halálában teljesedett ki. Ma többé már nem képesek megölni Grande atyát, így azokat üldözik, akik követik tanítását. De mi elköteleződtünk – nem Grande atya felé, hanem Őfelé, aki Grande atya prédikációinak központjában állt: az örök Jézus Krisztus felé.

Jézus volt az a pap, aki zavarba hozta a vak szüleit: Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga (Jn 9,23). Félnek, mert a zsidó hatóságok olyan határozatot hoztak, hogy bárki, aki hitt abban, hogy Jézus a messiás, azt ki kellett tiltani a zsinagógából. Ezért jaj azoknak, akik Grande atya tanításairól prédikálnak! A félelem miatt sokan elmennek. Remélem, testvéreim, hogy ez az évforduló emlékeztetni fog bennünket Krisztus iránti elköteleződésünkre, arra az elköteleződésre, amelyben keresztségük révén osztozunk. Hadd serkentsen bennünket Grande atya hiánya arra, hogy híven kövessük Krisztus tanításait. Azét, akiben hiszünk, Akit, keresztségünk folytán, magunkban hordozunk.

A vakot Jézus miatt utasították ki a zsinagógából (Jn 9,34b). A papnak fel kell ismernie, hogy prédikációja veszélyes, és hogy sokan fognak elszakadni az Egyháztól, mert nem akarják elkötelezni magukat. Grande atya hány barátja szégyelli ma bevallani, hogy ismerték őt! Remélem azonban, hogy ez mégsem így van, mert számos olyan bátor embert ismerek, akik követik Grande atya tanítását. A pap az, Krisztus, aki szembenéz üldözőivel, és azt mondja nekik (Jn 9,35-37): Akarsz hinni az Ember Fiában? Ne félj! Ki az, akiben hinned kell? Én vagyok az, aki hozzád beszél. A pap Jézus jelenlétét viseli magát, és ez a jelenlét bátorságot ad neki arra, hogy Jézus személyében olyan szent cselekedeteket vihessen végbe, melyek az emberek szívét a kegyelem és az igazság felé vonzzák.

Végezetül pedig: a pap, Krisztussal, a vádlottal együtt válik a bíróvá. Jézus azt mondja: Ítélkezni jöttem erre a világra (Jn 9,39). Egy próbatétel: akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek. János evangéliuma éles iróniával él. A farizeus azt kérdi: Csak nem vagyunk mi is vakok? (Jn 9,40-41).  Jézus pedig azt válaszolja: Ha vakok volnátok, nem volna bûnötök. Ti azonban azt mondjátok most: „Látunk.” Ezért megmarad a bűnötök. Ők szívükben voltak vakok; vakok, mert nem értették a felszabadítás igazi üzenetét; vakok, mert azt hitték, önmagukban is elegek voltak; vakok, mert nem tisztelték a másikat, és oly keveset értettek Jézus üzenetéből; vakok, mert nem tudták, mit jelent az Úr világosságában járni. Ő az a pap, aki azonosult Krisztussal, azzal, aki szenvedett és meghalt; az a pap, aki, ha kell, mint Grande atya, hajlandó arra, hogy meghaljon Krisztus tanításaiért. […]

Egészében megjelent: Erős M., Iványi G., Perintfalvi R., Verebics P. (Szerk.). A felszabadítás teológiái (pp. 33 – 40). Budapest: WJLF-MTÖE. (Eredeti: Romero, Ó. R. (1987). Rutilio Grande, man, Christian, priest. Retrieved Július 1, 2018, from http://www.romerotrust.org.uk/sites/default/files/homilies/rutilio_gre_man_christian_priest.pdf. Fordította: Fehér Tibor Dániel)

Fotó: https://www.americamagazine.org/issue/priest-his-people

Facebook Comments